A hét elején hozta nyilvánosságra a Mitchell Institute for Aerospace Studies legújabb jelentését, amelyben az amerikai légierő állapotát és képességeit elemzi. A tanulmányban azt állítják, hogy a US Air Force jelenleg sem menyiségben, sem pedig minőségben nem alkalmas arra, hogy eséllyel szálljon szembe a kínai légiflottával. Heather Penney, az intézet kutatási igazgatója – egykori F-16-os vadászpilóta – a tanulmányt ismertetve azt állította, hogy legalább 500 darab hatodik generációs vadászgépre és bombázóra lenne szükség Kína ellen.
Az igazgató asszony a koreai, a vietnámi és a jelenleg folyó, ukrajnai háború tapasztalataival érvelt. Mint mondta: ha egy haderő nem képes a levegőből elpusztítani az ellenség parancsnoki központjait, ellátóbázisait és nehézfegyverzetének zömét, akkor ugyanolyan lövészárokharcba fog keveredni, mint amilyet most az oroszok és az ukránok kénytelen egymással vívni. Márpedig az ilyen véres, felőrlő háborúra sem anyagilag, sem lelkileg nem készült fel az Egyesült Államok.
Heather Penny azt hangoztatta, hogy az amerikai légierőnek alkalmasnak kellene lennie arra, hogy mélységi csapásokkal semmisítse meg a stratégiai fontosságú kínai létesítményeket. Csakhogy az ázsiai ország repülő erői és légvédelme rendkívül súlyos veszteségeket okozhatna a csapásmérőknek. Így olyan távolságból lehetne csak támadni, ahonnan elérhetetlenek a legfontosabb célpontok, vagy azzal kellene számolnia, hogy a gépek jó részét – a pilótákkal együtt – elvesztik. Márpedig ezek pótlása már rövid távon is megoldhatatlan.
Példaként az iráni atomprogram elleni bombatámadást említette. Az Éjszakai Kalapács akcióban a légierő valamennyi hadra fogható, B-2 Spirit nehézbombázója részt vett. Így ha a perzsa légvédelem akár csak egyet is lelőtt volna ezekből, akkor már nem lehetett volna megismételni az akciót. Ez a helyzet viszont egyáltalán nem alkalmas arra, hogy elrettentse Pekinget egy Tajvan elleni inváziótól.
A Defense News ezzel kapcsolatban megjegyzi: nyilvánvalóan a kínaiak is tisztában vannak az amerikai légierő képességeivel, és arra készülnének, hogy ha némi területi veszteség árán is, de kivéreztessék az ellenséget. Ebben az is kezükre játszik, hogy egy korábbi amerikai felmérés felfedte: az USA a Csendes-óceánon csupán néhány nagy bázisra összpontosította légi erejét, ezeket viszont a kínai rakéták elérhetik. Ugyanakkor az Egyesült Államoknak nincs elég hajója és repülőgépe ahhoz, hogy hosszabb időn keresztül ellássa üzemanyaggal, pótalkatrészekkel, illetve fegyverekkel az első vonalban harcoló egységeit. De az amerikai gyárak sem lennének képesek elég gyorsan pótolni a légierő veszteségeit.
A Mitchell Institute arra is rávilágított: az amerikai légierő gyakran azért kénytelen megválni a régebbi gépeitől, hogy legyen pénze a modernebbek beszerzésére. Sőt, egyelőre több repülőgépet vonnak ki az első vonalból, mint amennyi új érkezik a helyükre, vagyis a flotta lassan zsugorodik. Az igazgató asszony szerint legalább azt kellene elérni, hogy azonos legyen a leselejtezett és az újonnan beszerzett repülők aránya.
Heather Penny rögtön hozzátette: az igazi persze az lenne, ha az új gépek beszerzésének ütemét felgyorsítanák. Elégtelennek nevezte, hogy a légierő terveiben csak 185 darab hatodik generációs F-47-es vadászgép és mindössze 100 B-21 bombázó szerepel. Az intézet számításai alapján a vadászokból legalább 300, a csapásmérőkből pedig minimum 200 kellene ahhoz, hogy kellő mértékű elrettentő erővel rendelkezzen Washington Pekinggel szemben.
A tanulmányban arra is kitértek, hogy egy ilyen hatalmas léptékű fejlesztésre valószínűleg nem lenne elég pénz. Ezért az intézet azt javasolja, hogy a legújabbak mellett még bizonyos számú, régebbi tervezésű gépet is érdemes lenne beszerezni. Évente 75 darab kellene az ötödik generációs F-35A-ból és 24 az eggyel régebbi technológiai szintet képviselő F-15EX-ből. Ezeken kívül minél több drónra is szükség lenne ahhoz, hogy a légierő ütőképességét emelhessék.
Ugyanakkor a Mitchell Institute elhamarkodottnak tartja az Air Force vezetésének azt a tervét, hogy a 2030-tól felszámolják az összes B-1 és B-2 bombázót, helyettük pedig az ősöreg B-52-őkből újítanának fel 76 darabot, és beszereznének 100, új építésű, B-21 lopakodó bombázót.