Az Egyesült Államok és Izrael támadást indított Irán ellen, válaszul Teherán izraeli és amerikai célpontokat lő a Közel-keleten. Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy a cél Irán rakétáinak megsemmisítése és annak megakadályozása, hogy atomfegyverekre tegyen szert az ország. Felszólította az irániakat, hogy a harcok után vegyék kezükbe az ország irányítását – vagyis buktassák meg az iszlám rendszert.
A Reuters beszámolója szerint amerikai katonai illtékesek azt közölték, hogy az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogja támadni Iránt. Donald Trump amerikai elnök pedig nem titkolta: az amerikai katonák között is lehetnek áldozatai a háborúnak.
Az izraeli miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a következő napokban mindenkinek kitartásra és bátorságra lesz szüksége. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta: Izrael és az Egyesült Államok nemrég egy olyan hadműveletbe kezdett, amelynek célja, hogy „megszüntessék az iráni rezsim által jelentett fenyegetést”.
A csapásokra válaszul az iráni Forradalmi Gárda bejelentette: támadást kezdett a térségben lévő amerikai összes amerikai támaszpont ellen. Közölték, hogy az Iránt ért légicsapásokra válaszul izraeli célpontokat is támadnak.
A Press TV iráni televíziós hírcsatorna arról számolt be, hogy az ötödik amerikai flotta elleni rakétát Iránból lőtték ki.
Szemtanúkra hivatkozó jelentések robbanásokról számoltak be az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabiból és Dubajból, a szaúd-arábiai Rijádból, valamint Katarból is.