Németországban építettek egy új bírósági épületet, a magdeburgi karácsonyi vásáron 2024 decemberében történt merénylet bírósági ügyének lefolytatása érdekében. Erre azért volt szükség, mert a támadás során hatan meghaltak, és több, mint 300-an megsebesültek, így rendkívül sok szereplője van a bírósági ügynek – írja az MDR.
A magdeburgi karácsonyi vásárba hajtott egy autóval 2024. december 20-án Taleb A., egy Szaúd-Arábiából származó férfi. Az 50 éves orvos, iszlámellenes aktivista áthajtott a védelmi akadályok között lévő résen, majd pedig 400 métert hajtott a tömegben. A szemtanúk borzalmas jelenetekről számoltak be,
„minden csupa vér volt, a járdán emberek hevertek”
– írta meg akkor az Infostart.
Eddig körülbelül 150 érintett nyújtott be mellék-magánvád (Nebenklage) iránti kérelmet, de a szám 327-ig is emelkedhet. Feszültséget kelt, hogy 63 sebesült, aki mellék-magánvádat nyújtana be, összesen két ügyvéden keresztül lenne képviselve az ügyben, olvasható az MDR cikkében.
Mivel ekkora méretű bírósági ügyre még nem volt példa, illetve magas a médiaérdeklődés is, szükségessé vált erre a célra egy külön épületet felépíteni. A Sachsen-Anhalt tartományban már meglévő tárgyalótermek, illetve a rendezvényterek is túl kicsik erre a célra, közölte az igazságügyi minisztérium.
Eddig 1,7 millió eurót költöttek a könnyűszerkezetes, 4700 négyzetméter területű csarnokra. A magas költségeket a minisztérium azzal indokolta, hogy az igazságszolgáltatásnak kötelezettsége a büntetőeljárásokat a jogállamiság keretei között lefolytatni. Az épületet az eljárás végeztével le fogják bontani, írják a cikkben.
Az MDR arról is beszámolt, hogy az épületben 450 férőhely található a mellék-magánvádat beadók számára, egy biztonsági üvegkalitkában fognak helyet foglalni a vádlott és védői. A nyilvánosság számára fenntartott nézőtér üvegfallal van elválasztva a tárgyalási tértől. Összesen 700 személyt képes befogadni az épület.
Augusztus 19-én emelt vádat a naumburgi főügyészség Taleb A. ellen. A magdeburgi tartományi bíróság tájékoztatása alapján az eljárás november 10-én kezdődik. A bírák március közepéig 47 tárgyalási napot tűztek ki, olvasható az MDR cikkében.
- Hogyan tovább Magdeburg után? Új törvényt, újfajta megfigyelést szeretne a belügyminiszter
- Vádat emeltek a magdeburgi karácsonyi vásáron elkövetett tömeges gázolás gyanúsítottja ellen - a nap hírei
- Prőhle Gergely: a német hatóságoknak ideológiailag besorolhatatlan, így kezelhetetlen volt a magdeburgi merénylő
- Megvan a vád a magdeburgi merénylő ellen