Nyitókép: Pixabay

Döbbenetes, hogy már Japánban is így trükköznek

Infostart
2025. augusztus 22. 18:00
Komoly botrányba keveredett a japán Ministop nevű élelmiszerüzlet-hálózat. Kiderült, hogy a magas higiéniai sztenderjeiről ismert távol-keleti ország Ministop üzleteinek több egységében is szándékosan meghamisították a dolgozók az onigirik (japán rizsgombócok) és más friss ételek szavatossági idejét. Ezt követően a láncolatnál országosan felfüggesztették több élelmiszer árusítását.

A vizsgálat szerint legalább 23 boltban fordult elő szabálytalanság – köztük Tokióban, Kiotóban és Oszakában is. A módszer változatos volt: egyes alkalmazottak egyszerűen csak késleltették a címkék felragasztását, így az ételek későbbi időpontig tűntek frissnek, mások pedig hamis dátumokat ragasztottak a termékekre, miután azok már a polcokra kerültek.

A botrány augusztus 9-én pattant ki, amikor a lánc először az onigirik forgalmazását állította le mintegy 1600 üzletében, majd hétfőn a tiltást kiterjesztették más kézzel készített fogásokra is - olvasható a hirado.hu tudósításában.

A cég közleményben kért bocsánatot: „Őszintén elnézést kérünk azoktól a vásárlóinktól, akik évek óta támogatják a Ministop frissen készült onigiri és bento kínálatát” – írták.

Bár egyelőre nem érkezett hír egészségügyi panaszokról, a vállalat sürgősségi vizsgálatot indított. Ez különösen érzékenyen érinti a japán fogyasztókat, mivel a Ministop üzletek mindennapi életük részei: itt vásárolnak reggelit, gyors ebédet, vagy intézik a kisebb bevásárlásokat és pénzügyeket.

Az onigiri – a nori algalapba csomagolt, gyakran tonhalsalátával vagy ikrával töltött rizsgolyó – az egyik legkedveltebb apró gyorsétel Japánban, mivel olcsó, laktató és útközben is könnyen fogyasztható. A Ministop eddig épp azzal különböztette meg magát a nagyobb láncoktól, hogy a helyben készített friss fogásokat helyezte a középpontba.

Most azonban a bizalom a céggel szemben alapjaiban megrendült – és a kérdés az, hogyan lehet majd visszaszerezni a vásárlók hűségét egy olyan országban, ahol az élelmiszer-biztonság és a higiénia szinte szent ügynek számít.

A nyitókép illusztráció.