Boris Pistorius német védelmi miniszter tavaly rendelte el új struktúra létrehozását a Bundeswehrnél a megváltozott fenyegetettségi helyzetre hivatkozva. A hadseregnek jelenleg három hadosztálya van - egyenként mintegy 20 ezres létszámmal. Ezek az 1. és a 10. páncélos hadosztály, valamint a könnyű és a nagy mozgékonyságú gyalogsági gyorshadosztály (DSK). A negyedik nagy egységet a belső védelemre állítják fel.
Konfliktus- és válsághelyzetben a honvédelmi erők feladata a kikötők, a vasúti létesítmények és a teherátrakóhelyek, valamint a csővezetékek, a csapatok telepítésére szolgáló utak, a hidak, a közlekedési csomópontok és a digitális infrastruktúra védelme lesz. Feladatuk lesz továbbá Németországnak a NATO műveleti bázisaként és csomópontjaként betöltött szerepének védelme is.
Békeidőben a honvédelmi erők súlyos balesetek, terrorista incidensek, világjárványok esetén is bevethetők lesznek segítségnyújtásra.
A tervek szerint a meglévő hadosztályokat a NATO vezetésével a NATO külső határainál is be lehetne vetni elrettentésként vagy egy esetleges agresszor elleni védekezésre, esetleg Lengyelországba, Litvániába vagy Észtországba. A honvédelmi erők pedig ilyen helyzetben Németországban állnának rendelkezésre.