Nyitókép: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Berobbant a német kampány: Olaf Scholz sértegette konzervatív riválisát

Infostart
2024. december 17. 14:37
A kancellár parlamenti búcsúbeszédében reagált Friedrich Merz egy korábbi nyilatkozatára, de hangnem arról árulkodik, hogy az előzetesen ígért kölcsönös tisztelet nem tart sokáig az előre hozott választás előtt.

Alighanem pusztába kiáltott szónak minősíthető mindaz, amit a napokban Friedrich Merz, az ellenzéki CDU esélyes kancellárjelöltje tárt a nyilvánosság elé. A konzervatív politikus szerint a szociáldemokrata kancellárral, Olaf Scholzcal, valamint Robert Habeck zöldpárti kancellárjelölttel megállapodtak abban, hogy a választási kampány során a kölcsönös tisztelet jegyében kerülik egymás sértegetését. "Nem ellenségek vagyunk, hanem politikai ellenfelek" – magyarázta akkor Merz.

A Bundestagban hétfőn tartott bizalmi szavazást megelőző kancellári beszéd azonban rávilágított arra, hogy az ígéret ellenére kemény kampány következik Németországban a február 23-ig előre hozott választás előtt. A szavazást kezdeményező és eredeti szándékának megfelelően el is bukó Olaf Scholz ugyanis még a voksok leadása előtt elhangzott beszédében sértegette a választások nagy esélyesét, Friedrich Merzet.

"Fritze Merz erzählt gern Tünkram!"

– hangzott az ominózus, északnémét nyelvjárást tükröző mondat, ami magyarra fordítva annyit tesz: "Fritze (a Friedrich becézése) Merz szívesen mond hülyeségeket!" Nem csoda, hogy a kancellári tisztséget ismét megpályázó Scholz kijelentését Merz felettébb kínosnak minősítette.

A beszéd elhangzásakor még hivatalban lévő kancellár ugyanakkor nemcsak Merzet "bántotta", hanem a maga módján minősítette a korábbi kollekciós partnert, az FDP elnökét, Christian Lindnert is, akinek "erkölcsi érettségét" vonta kétségbe.

Merz megengedhetetlennek nevezte a sértegető és személyeskedő hangot.

"Olaf Scholz kölcsönös tiszteletről beszél, de rögtön megszűnik ez a tisztelet, ha valaki nem ért egyet vele"

– rótta fel a CDU elnöke szociáldemokrata riválisának.

"Nem fogok leereszkedni erre a szintre" – hangoztatta Friedrich Merz esti televíziós interjújában, azt ugyanakkor nem említette, hogy Scholz valójában az ő korábbi nyilatkozatára reagált. A kereszténydemokrata politikus ugyanis egy hétvégi nyilatkozatban Olaf Scholz "uniós magatartását" minősítette, szerinte a kancellár "teljesen elszigetelődött" az EU-ban. "Sajnos úgy kell fogalmaznom, hogy az európai állam- és kormányfők többségének nincs kedve találkozni Scholzcal, aki vagy órákig csendben ül, vagy előadásokat tart a világról" – állította a konzervatív kancellárjelölt.

Olaf Scholz – mint állította – a hétfői beszédben valójában Merznek erre a kijelentésére reagált, és ezért használta a Tünkram, azaz a hülyeség kifejezést.

Berlinben épp az említetteket követősen hozták nyilvánosságra, hogy a február 23-i előre hozott parlamenti választások előtt a két fő rivális kancellárjelölt, azaz Friedrich Merz és Olaf Scholz két külön nyilvános televíziós vitát folytat egymással: az egyaránt 90 perces vitára február 9-én és 16-án kerül sor. A többi kancellárjelölt külön vitázik majd.

Az egyelőre nem ismert, hogy milyen szabályok lesznek érvényesek majd a kölcsönös sértegetések elkerülésére. Az viszont "szakértők" szerint immár elkerülhetetlen, hogy a Tünkram kifejezés mostantól ismét felkapott minősítéssé válik