- Baljós német üzenet Kínában: egyértelművé tettük, hogy ez új dimenziót nyit
- Fogy a türelem: egyre élesebb a vita Ukrajna NATO-tagsága körül
- Gigantikus határfejlesztési tervet nyújt be Brüsszelnek Magyarország és Ukrajna
- Ukrajna nem tudja visszaszerezni az ország megszállt részeit, Zelenszkij új ötlettel állt elő
A mostani a 2021 decemberében hivatalba lépett, de az általa vezetett kormánykoalíció bukása miatt választások előtt álló Olaf Scholz második hivatalos ukrajnai látogatása. A kancellár éjszaka vonaton utazott, és kora reggel érkezett Kijevbe.
Scholz először 2022 júniusában Emmanuel Macron francia elnökkel és Mario Draghi akkori olasz miniszterelnökkel látogatott az ukrán fővárosba.
A hétfői vizitről egyelőre annyit tudni, hogy a kancellár Zelenszkij elnökkel elnökkel folytat tárgyalásokat Ukrajna támogatásáról, továbbá azokról a lehetséges NATO-garanciákról, amelyeket Zelenszkij kér az ország jövőbeni biztonságának szavatolására.
Az ARD és a ZDF közszolgálati televíziók szerint a kancellár rögtön érkezése után 650 millió euró értékű német fegyverszállítást jelentett be, amit az értesülések szerint az év végéig teljesítenek is.
A kancellár mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a mostani vizit a német szolidaritás kifejezése. Országa, mint fogalmazott, egyértelművé kívánja tenni, hogy továbbra is Ukrajna "legfőbb támogatója" Európában.
Hivatalos kormányzati adatok szerint az orosz agresszió 2022. február 24-i kezdete óta Németország több mint 27 milliárd euró értékben euró értékben szállított fegyvereket az ostromlott országnak. Ehhez jön még a most beígért 650 millió eurós szállítmány.
Az Ukrajna által régóta kért Taurus cirkálórakéták szállításáról azonban, legalábbis a "Scholz-éra" alatt, nem lehet szó.
A nagy hatótávolságú robotrepülőgépek szállítását a kancellár hivatali ideje alatt mindvégig elutasította arra hivatkozva, hogy ezáltal Németország közvetlenül is belesodródhat a háborúba.
Az Ukrajnával való szolidaritás, az ostromlott ország támogatása ugyanakkor mindinkább a február 23-i előre hozott németországi parlamenti választások egyik fő kampánytémájává válik.
A ZDF úgy tudja, hogy Zelenszkij a közelmúltban kijevi látogatásra hívta meg a konzervatív, egyelőre még ellenzéki CDU elnökét, Friedrich Merzet, aki az előrejelzések szerint az ország következő kancellárja lesz. Merz az elmúlt hetekben tett nyilatkozataiban többször is állást foglalt Ukrajna támogatása mellett, nem zárva ki a Taurus rakéták szállítását sem. A konzervatív politikus Scholzot több alkalommal is oroszbarátsággal vádolta, élesen elítélve Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a közelmúltban folytatott telefonbeszélgetését is.
Tudósítások szerint Merz meghívása is közrejátszott abban, hogy Olaf Scholz ukrajnai "villámlátogatást" kezdett Kijevben.