Nyitókép: X / DIRETO DO

Egészen új rakétákkal támadta Irán Izraelt, de a fegyverek látványos kudarcot vallottak

Infostart
2024. október 3. 05:45
Az InfoRádónak nyilatkozó Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy a még tesztelés alatt álló rakéták 12-15 perc alatt képesek elérni Izraelt. Ennél nagyobb eredményt azonban egyelőre nem tudtak felmutatni az irániak.

Mint azt az Infostart is megírta, Irán több mint 180 ballisztikus rakétával próbált csapást méri Izraelre, de a zsidó állam légvédelme – valamint az amerikai és a brit haditengerészet egységei – a legtöbb támadó fegyvert megsemmisítette. Amelyek mégis becsapódtak, csak lakatlan területeken értek földet és mindössze egy palesztin férfit öltek meg.

A Kis-Benedek József által említett, a Nyugat számára eddig ismeretlen iráni rakéta a Fattah-2 lehetett, amelyet tavaly novemberben mutattak be nyilvánosan Teheránban. A fegyver neve arabul hódítót, győzelmet, vagy a győztest jelent, és személyesen Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah adta a rakétának.

Fattah-2 hiperszonikus rakéta. Forrás: Wikipédia

A Fattah-2 iráni közlés szerint hiperszonikus fegyver, vagyis gyorsabb, mint a hangsebesség ötszöröse. A rendkívül rövid repülési idő nagyon megnehezíti az ellene való védekezést, mert a rakéta észlelésétől számítva csak pár perce marad a légelhárításnak.

Izraelt valószínűleg mégsem érhette annyira váratlanul a tömeges iráni rakétacsapás.

A washingtoni Háborús Kutatások Intézete (ISW) úgy értesült, hogy a zsidó állam légierejének java a támadás idején már a levegőben volt, az üzemanyag-utánpótlást biztosító tankergépekkel együtt. A harci gépek minden bizonnyal aktívan részt vettek az iráni rakéták lelövésében.

Az izraeli légierő (IAF) legkorszerűbb vadászgépei, az F-35-ösök is kivették részüket az iráni támadás elhárításában. Forrás: X / J.J.

Az amerikai kutatóintézet szerint ez azért lehetett kulcsfontosságú a zsidó állam védelme szempontjából, mert Irán a nagy számban, egyszerre indított rakétákkal akarta túlterhelni a Vaskupola-rendszert. Azzal pedig, hogy a támadás idején az izraeli légierő színe-java a levegőben volt, még azt is sikerült elérni, hogy megóvják az értékes repülőgépeket, mivel az iráni rakéták a két legfontosabb légitámaszpontot is célba vették.

Az alábbi videón látható rakétaesőt az magyarázza, hogy az izraeliek csak azokra lőttek, amelyek a számítások szerint biztosan lakott területekre vagy értékes katonai bázisokra zuhantak volna. A többit hagyták becsapódni a sivatagba vagy a tengerbe.

Tény azonban, hogy a védelem – ha némi külföldi segítséggel is, de – sikeresen elhárította a csapásokat. Ha valóban így volt, az katonai megfigyelők szerint súlyos kudarc és arcvesztés lehet Irán számára, amely a legújabb fejlesztésű rakétáit kivédhetetlen fegyvereknek hirdeti.