Nyitókép: MTI/EPA/DPA pool/Christoph Reichwein

Váratlan helyzetbe került a német kormánykoalíció a Scholz-Merz egyeztetés után

Infostart
2024. augusztus 29. 06:00
Rendkívüli esemény kellett egy, a maga módján rendkívüli találkozóhoz, nevezetesen a szociáldemokrata kancellár és a konzervatív ellenzéki vezető négyszemközti tárgyalásához. Ráadásul a párbeszédet az ellenzék kancellárjelöltje, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Friedrich Merz kezdeményezte, és a hivatalban lévő kancellár, Olaf Scholz abba szinte rögtön belement. A napirend az illegális bevándorlás megfékezése volt annak nyomán, hogy a múlt hét végén az észak-rajna-vesztfáliai Solingenben egy szíriai menekült késével három német állampolgárt gyilkolt meg, és többeket megsebesített.

A solingeni merénylet hatalmas felzúdulást váltott ki mind a lakosság, mind a politikusok körében. Az elkövető, egy szíriai migráns ugyan rendőrkézre került, a következtetések levonása azonban még hátra van. Ez indította a CDU elnökét arra, hogy Olaf Scholz kancellárnak az illegális bevándorlás elleni harc jegyében együttműködést ajánljon fel, és ennek érdekében találkozót kezdeményezzen.

A híradások szerint a tárgyalások során Merz hangsúlyozta, hogy pártja kész együttműködni a kormánnyal az illegális bevándorlás megfékezése érdekében.

A CDU elnöke ugyanakkor kiemelte azt is, hogy pártja mindenekelőtt a kancellár pártjával, a szociáldemokrata SPD-vel való együttműködést részesíti előnyben, akár a koalíciós partnerek, azaz a Zöldek Pártja és a szabad demokrata FDP nélkül is.

Nem véletlen, hogy a solingeni merénylet, illetve Olaf Scholz és Fiedrich Merz találkozója nyomán elemzők máris azt találgatták, hogy a történtek milyen változást hozhatnak a menekültpolitikában.

Közvetve erre igyekezett választ adni Olaf Scholz a ZDF közszolgálati televíziónak adott interjújában. A kancellár üdvözölte, hogy az ellenzék kész együttműködni a kormánnyal egy ilyen rendkívül fontos kérdésben. Azt nem részletezte, hogy Merzcel miben állapodtak meg, arra ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy egyes tartományokkal már születtek megállapodások az illegális bevándorlás elleni harc érdekében.

"Nem dőlhetünk hátra, tovább kell lépnünk ezen a téren" - hangoztatta Scholz, aki ebből kiindulva is üdvözölte a Merzcel való találkozót. "Jó dolog az, hogy egy ilyen fontos kérdésben az ellenzék kész együttműködni a kormánnyal" - értékelt a szociáldemokrata vezető, aki a legfontosabb feladatnak az illegális bevándorlás megfékezését, illetve a kitoloncolások felgyorsítását nevezte.

Az interjúban hangsúlyozta, hogy ennek érdekében a kormány és a tartományok további szoros együttműködésére is szükség van.

Scholz hangoztatta annak szükségességét, hogy biztosítsák az Afganisztánba és Szíriába történő deportálások lehetőségét is, ugyanis eddig mind Kabul, mind Damaszkusz elutasította a kiutasított menekültek visszafogadását.

Olaf Scholz ugyanakkor elvetette a radikális jobboldali AfD pártnak azt a követelését, hogy átmeneti időre függesszék fel a menekültek befogadását. A követelést a kereszténydemokrata CDU-ban is felkarolták, a kancellár szerint ugyanakkor teljesítése nem jöhet szóba.

"Az alkotmányunkban is rögzített egyéni menedékjogot támogatásom nélkül senki nem kérdőjelezheti meg"

- érvelt a kancellár, aki szerint ez a menedékjog azokat illeti, akiket épp a jogsértésektől kell megvédeni.

A ZDF ennek kapcsán emlékeztetett: a CDU elnöke egy berlini sajtótájékoztatón a migrációs probléma megoldása érdekében felvetette az alkotmány módosításának lehetőségét is. Merz szerint ezen a téren nem lehet semmifajta tabu.

Scholz és Merz találkozója ugyanakkor felerősítette a hárompárti kormánykoalíción belüli ellentéteket is. A CDU-elnök menekültügyi együttműködési javaslata kapcsán a Zöldek Pátrtja "felbujtással" vádolta a Merzet. A párt képviselőcsoportjának ügyvezetője a Bild című lapnak nyilatkozva úgy értékelt, hogy a konzervatívok kancellárjelöltje felelősségvállalás helyett "politikai gyújtogatást" folytat.

A zöldpárti politikus sérelmezte, hogy Merz a Scholzcal való találkozón világossá tette, szükség esetén az SPD-vel, a Zöldek és az FDP, azaz a koalíciós partnerek nélkül is kész megoldani a problémát.

Merz javaslata szerint mindez egyet jelent a kormánykoalíció felmondását célzó felhívással

- fogalmazott Irena Mihalic.

Hasonlóan vélekedett több más zöldpárti politikus is, sérelmezve, hogy a konzervatív pártvezető az "országos vészhelyzetre" való hivatkozással igyekszik elbizonytalanítani a társadalmat.

A kormánykoalíció legkisebb pártja, a szabad demokrata FDP ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a párt nyitott a CDU-val való, a menekültügy szigorítását célzó együttműködésre. A ZDF idézte Christian Lindnert, az FDP elnökét, aki szerint pártja kész a CDU-val való együttműködésre a migráció fokozott ellenőrzése érdekében.