Nyitókép: IherPhoto/Getty Images

Akár a második kurszki csata is kirobbanhat hamarosan - videók

Infostart
2024. augusztus 12. 17:15
A történelem eddigi legnagyobb páncélos ütközetét 1943 nyarán vívták Kurszk közelében a németek és a szovjetek. Most ismét csatatérré változott a környék, miután az ukránok hat nappal ezelőtt betörtek Oroszország területére.

Az ukrán csapatok az offenzíva hatodik napján már 30 kilométerre benyomultak Oroszországba, ami a legmélyebb és legjelentősebb előretörésük a háború kezdete óta - írja a BBC.

A moszkvai védelmi minisztérium azt közölte, hogy az orosz csapatok jelenleg Tolpino és Obscsi Kologyez falvak közelében harcolnak. Maria Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője pedig azzal vádolta Kijevet, hogy "megfélemlíti Oroszország békés lakosságát".

Volodimir Zelenszkij a hét végén ismerte el először a támadást, és azt mondta, áttolják a háborút orosz területre. Az ukrán elnök azzal indokolta az offenzívát, hogy az oroszok csak ezen a nyáron már több mint kétezer támadást indítottak Ukrajna ellen Kurszk közeléből.

Egy magas rangú ukrán tisztviselő az AFP hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy katonák ezrei vesznek részt a hadműveletben. Mint mondta, sokkal nagyobb erővel támadnak, mint azt korábban az orosz határőrség jelentette. „Támadásban vagyunk. A cél az, hogy a lehető legnagyobb veszteséget okozzuk, amivel megingathatjuk a moszkvai vezetést is, hiszen kiderült: még a sajátjait sem tudja megvédeni" - tette hozzá az ukrán katonatiszt.

Moszkvában azt közölték, hogy eddig 76 ezer embert menekítettek ki a kurszki régió határ menti településeiről. Az X-en megjelent videók szerint azonban orosz civilek evakuálása elég vontatottan halad.

Ugyanakkor az orosz védelmi minisztérium beszámolója szerint a hét végén sikerült megállítani az ellenség egyik gépesített osztagát, és ezzel megakadályozták, hogy az ukránok tovább nyomuljanak előre Oroszország belseje felé. Viszont ezzel a moszkvai vezetés azt is elismerte, hogy az ukránok mélyen betörtek az országba.

A BBC több olyan, ellenőrzött videófelvételről számolt be, amelyeken ukrán katonák láthatók az elfoglalt orosz határ menti településeken. Néhány felvétel kísérőszövege szerint az orosz katonák sok helyen nem voltak hajlandók harcolni, hanem inkább megadták magukat a támadóknak. Az alábbi videhoz írt szöveg azt állítja, hogy vadonatúj, üzemanyaggal és lőszerrel teljesen feltöltött T-80BVM tankokat hagytak hátra a menekülő oroszok.

A Kurszkkal határos Szumi régióban a BBC riporterei arról számoltak be, hogy folyamatosan áramlanak az ukrán harckocsik és lövészpáncélosok Oroszország belseje felé. A konvojok járművein fehér háromszög alakú jelvények láthatók, amelyek eltérnek az Ukrajna területén használt jelzésektől.

Ukrán katonák fényképezkedtek a Szudzsa melletti hatalmas gázüzemben is. Innen - Ukrajna érintésével - jut el az orosz földgáz több mint fele Európai Unióba. A szállítás eddig a háború ellenére is folytatódott.

Londoni közlés szerint az orosz hadsereg új védelmi vonalakat épít a kurszki atomerőmű közelében. A műholdfelvételekből kiderült, hogy az új védvonalak némelyike csak 8 kilométerre húzódik az erőműtől. Az Obscsi Kologyeznél harcoló ukrán erők pedig már alig 50 kilométerre járnak a létesítménytől.

Az egyik ukrán parlamenti képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy ez az offenzíva "sokkal közelebb visz minket a békéhez, mint száz békecsúcs". Olekszij Goncsarenko a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: "Akkor tudjuk leállítani a háborút, ha rákényszerítjük Oroszországot, hogy a saját területén harcoljon. A moszkvai vezetésnek látnia kell, ahogy oroszok menekülnek a harcok elöl."

Elemzők szerint az ukrán offenzíva egyik legfőbb célja az lehet, hogy az oroszok csapatokat vonjanak el a frontokról. Viszont ennek egyelőre még semmi jelét sem látni - mondta az AFP hírügynökségnek egy kijevi tisztviselő.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig pár napja azt mondta, hogy az ukrán támadás "nagy provokáció". Az orosz hadvezetés azt ígérte, hogy mielőbb erősítést küld Kurszk térségébe.