Nyitókép: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

A Kreml szerint álhírt terjesztenek a nyugati sajtóorgánumok

Infostart / MTI
2024. július 29. 15:29
Oroszország visszautasítja és megalapozatlan álhírnek tartja azokat a nyugati sajtóspekulációkat, hogy köze lett volna a francia gyorsvasúthálózat ellen elkövetett szabotázsakciókhoz, amelyek az olimpiai játékok nyitónapján okoztak káoszt a vasúti közlekedésben – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak.

Hozzátette: „Az utóbbi időben sokszor nemcsak a kisebb jelentőségű, hanem időnként tekintélyes nyugati sajtóorgánumok is bármit képesek megtenni Oroszország lejáratásáért, amikor bármilyen történésért őt teszik felelőssé, miközben nincsenek bizonyítékaik”.

Dmitrij Peszkov szerint a japán kormány figyelmeztetése, melyben azt javasolta állampolgárainak és politikusainak, hogy ne utazzanak Oroszországba, azt mutatja, hogy a japán vezetés egyre szorosabban elköteleződik „a kollektív Nyugat Oroszországgal szemben tett barátságtalan lépései mellett”, és az Oroszországgal fennálló kapcsolatait nem kívánja továbbfejleszteni. Ráadásul úgy tűnik, a japán vezetők attól sem riadnak vissza, hogy megpróbáljanak nyomást gyakorolni mindazokra, akik jártak már Oroszországban, és ezt másképp gondolják, ami csak tovább rontja a kétoldalú kapcsolatokat – emelte ki a szóvivő.

A Venezuelában vasárnap tartott elnökválasztással kapcsolatban azt mondta: Oroszország a kétoldalú kapcsolatok elmélyítése érdekében dolgozik tovább, és ez alól az érzékeny témák sem kivételek.