Nyitókép: Luis Alvarez/Getty Images

Újabb botrány a német kormányban: kijátsszák a migránskártyát

Infostart
2024. február 20. 06:00
A feszültség forrása a menedékkérőknek adott fizetési kártya, mert nincs egyetértés, hogy mire költhetik az érintettek az azon lévő összeget.

A német tartományok Olaf Scholz kancellárral egyeztetve a közelmúltban megállapodásra jutottak arról, hogy a menedékkérők állami segélyezésének formájaként bevezetik az úgynevezett fizetési kártyát (Bezahlkarte). Ennek lényege, hogy a befogadásra várók a nevükre szóló kártyákra utalt pénzből intézhessék vásárlásaikat, de nem utalhatják át otthon maradt hozzátartozóiknak, illetve barátaiknak. A konzervatív ellenzék tiltaná azt is, hogy a kártyán lévő összeget alkohol és a cigaretta vásárlására fordítsák.

Értesülések szerint egyes tartományok egyelőre kísérleti napon már meg is kezdték ezt, az országos bevezetéshez azonban szükség van bizonyos törvénymódosításokra. Ez azonban a kormánykoalíció három pártja, a szociáldemokrata SPD, a Zöldek Pártja és a szabad demokrata FDP között újabb vitához vezetett, az ellenzéki CDU/CSU pedig saját követelésével még inkább olajat öntött a tűzre.

Az SPD és az FDP, továbbá az ellenzéki konzervatív pártok most azzal vádolják a Zöldeket, hogy megtorpedózzák az előzetesen már létrejött megállapodást. A Bundestag a tervek szerint jövő héten tűzné napirendre a törvénymódosítást a menedékkérők ellátásáról, a Zöldek szerint azonban nincs is erre szükség, a párt elegendőnek tartja a meglévő jogi lehetőségeket, és új szabályozásra nincs szükség

A vita ez elmúlt napokban annyira kiéleződött, hogy az FDP frakcióalelnöke az amúgy is ingatag koalíció bomlasztásával fenyegetett. "Ha a Zöldek valóban megtorpedózzák ezt a minimálisan invazív beavatkozást a menedékkérők ellátásáról szóló törvénybe, az megkérdőjelezi a koalíció folytatását" – hangoztatta a liberális politikus.

Január végén a 16 szövetségi tartományból 14 megállapodott a menedékkérők fizetési kártyájának bevezetésére irányuló közös eljárásról, amely a tervek szerint nyártól lenne alkalmazható. Bajorország és Mecklenburg-Elő-Pomeránia jelezte, hogy – noha az alapkoncepciót támogatja – a gyakorlatot illetően más utat választ.

Az ARD közszolgálati médium szerint több részlet valóban nyitott. A menedékkérők – akiknek száma a múlt évben is jelentősen növekedett – a befogadóállomásokon elsősorban természetbeni ellátásban részesülnek, de a mindennapi életben felmerülő személyes szükségletük fedezésére is kapnak meghatározott összeget. Az országos "szabvány" havi 185 euró egy egyedülálló felnőtt számára.

Ugyanakkor a kártya felhasználásával nem teljes a konszenzus a kormánypártok és az ellenzéki konzervatívok között sem. Erre utal, hogy a kisebbik keresztény párt, a bajor CSU azon a véleményen van, hogy a kártyára utalt összeg célzott felhasználását korlátozni kell: nem szabad megengedni, hogy a menedékkérők a pénzt alkohol, cigaretta, illetve egyéb dohánytermék vásárlására használják fel.

A kormánykoalíció pártjai azonban alkotmányjogi okokra hivatkozva határozottan elutasítják ezt. A szociáldemokrata Hubertus Heil vezette munkaügyi minisztérium szerint egy ilyen lépés ellentétes lenne az alkotmányban rögzített szabadság-, illetve személyiségi jogokkal. "Aki havonta 200 euró zsebpénzt dohányzásra vagy italozásra költ, annak ezt a pénzt munkával kellene megkeresnie" – érvelt a CSU egészségpolitikusa.