Nyitókép: MTI/AP/Kyodo News

Újabb drámai részletek a tokiói repülőgép-balesetről

Infostart
2024. január 4. 18:08
Nem működött egy fontos biztonsági rendszer, a légiforgalmi irányítók és a pilóták sem vették észre a parti őrség gépét a kifutópályán, és az utasszállítón csak három vészkijáratot tudtak használni.

A pilóták és a légiforgalmi irányítás közötti rádióforgalmazásból kiderült, hogy az Airbus A 350-900-as utasszállító rendelkezett leszállási engedéllyel a 34R pályára, míg a parti őrség Dash 8-asának személyzetét arra utasították, hogy álljon meg a 34R futópálya C5 jelű várakozási pontjánál – írja az airportal.hu.

A balesetet súlyos sérülésekkel túlélő utóbbi gép kapitánya a szervezet egyik tisztviselője szerint azt mondta, hogy engedély birtokában gurult fel a futópályára, de elismerte, hogy a rádióforgalmazás leiratában nem volt arra utaló jel, hogy valóban megkapta volna az engedélyt. Az érintett futópálya és a gurulóutak csatlakozásánál lévő várópontokon már december utolsó napjai óta nem működtek az úgynevezett „stop bar” fények, derült ki a korábban kiadott NOTAM-közleményből.

Ennek hiányával ugyanakkor épp az értesítő miatt a parti őrség pilótáinak is tisztában kellett lenniük.

A JAL A350-esének pilótafülkéjében három pilóta tartózkodott, a sötétben a futópályára guruló Dash 8-ast egyikük sem észlelte, így nem merült fel az átstartolás lehetősége sem.

A parti őrség gépe a C5 jelű gurulóútnál hajtott fel a pályára, amely nem sokkal a leszálló gépek számára kijelölt földet érési pont után van. Az utasszállító még mintegy 1000 métert haladt az ütközés után, és nem sokkal a megállás előtt csúszott ki jobbra a futópályáról.

A pilóták a megállás után a vezető légiutas-kísérőtől értesültek arról, hogy a repülőgép kigyulladt, a vészkiürítést ezt követően, vélhetően az ilyenkor kötelező ellenőrzőlista végrehajtása után rendelte el a kapitány.

Egyes felvételeken látható volt, hogy az utasok fegyelmezetten, a légiutas-kísérők utasításait követve a helyükön maradtak az egyre terjengő füst és az emelkedő hőmérséklet ellenére.

Komplikációt jelentett, hogy a fedélzeti kommunikációs rendszer nem működött, így a gép hátuljában helyet foglaló légiutas-kísérők számára nem tudtak utasítást adni.

A nyolcból így mindössze három vészkijáraton keresztül kellett végrehajtani a 367 utas és 12 fős személyzet evakuálását, az utolsó ember, az egyik pilóta helyi idő szerint 18.05-kor, tehát 18 perccel az ütközés után hagyta el a repülőgépet a légitársaság közlése szerint.

Néhány perccel az után, hogy az utolsó ember is elhagyta a gépet, a lángok már teljesen elborították a repülőgépet, amelyet csak mintegy nyolc órával később tudtak eloltani a nagy erőkkel dolgozó tűzoltók. Az A350-es fedélzetén tartózkodók közül 15-en igényeltek egészségügyi ellátást a vészkiürítést követően. Az utasszállító adatrögzítőit egyelőre nem emelték ki a roncsok közül.