Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Magyarország a térségben egyedi közös földgázkereskedelmi vállalatot indít Szerbiával

Infostart
2023. szeptember 29. 17:34
Magyarország és Szerbia együttműködésében a mai a stratégiai összekapcsolódások időszaka mind az energetika, mind a közlekedés terén - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter Belgrádban. A külgazdasági és külügyminiszter Orbán Viktor miniszterelnök mellett vett részt a tárgyalásokon.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Európa súlyos válságokkal néz szembe napjainkban, és ezek közül is kiemelkedik az energiaellátás krízise, így azok érezhetik magukat biztonságban, akik a lehető legtöbb ponton össze tudnak kapcsolódni szomszédaikkal a szükséges energiahordozók biztosítása érdekében.

Kiemelte, hogy a felek "jól állnak" a térségben egyedi közös földgázkereskedelmi vállalat elindításával, amelyet már be is jegyeztek. "Ez energiaellátásunk biztonsága szempontjából fontos előrelépés, hiszen gyakorlatilag a szerb-magyar gázbeszerzéseket, a szerb-magyar földgázkereskedelmet össze tudjuk hangolni, és a két ország piaca már sokkal érdekesebb a nemzetközi szereplők számára is, a két ország piaca nagyobb, mint a kettő külön-külön" - jelentette ki.

"Így ez nagyon fontos energiastratégiai biztonságot ad számunkra" - tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy zajlik az előkészítése a két állam közötti kőolajvezeték megépítésének, ami szavai szerint ugyancsak jelentősen erősíteni fogja az ellátásbiztonságot. "Ezt mi, magyarok a saját bőrünkön érezhetjük, hiszen Ukrajna és Horvátország is sokszorosára növelte a tranzitdíjakat" - fogalmazott.

"Éppen ezért egy új kőolajvezeték megépítése, amelynek a kapacitása az előzetes egyeztetések szerint 5-5,5 millió tonna között lesz évente, növeli a versenyhelyzetet a térségben,

ezáltal az ilyen ellenséges áremelések megakadályozásában is majd fontos szerepet játszik" - hangsúlyozta.

Illetve azt közölte, hogy zajlik a két ország villamosenergia-hálózatát összekötő vezeték kapacitásának megduplázása, és a munkálatok 2028-ra elkészülnek. "Jelenleg a határmetszési pont kijelölése zajlik. A piaci teszteket sikeresen lebonyolították a rendszerüzemeltetők, így nincs akadálya a valós építkezési munkálatok megkezdésének" - mondta.

"Azért nagyon fontos a 2028-as céldátum, mert a 2030-as évek elejétől Magyarország villamosenergia-termelési kapacitása jelentős mértékben nőni fog az új paksi blokkok működésbe állításával" - tudatta.

A miniszter végezetül arról is beszámolt, hogy a stratégiai összekapcsolódások a közlekedést is érintik. Jó hírnek nevezte ezzel kapcsolatban, hogy

október 24-től megindulhat a személyszállítás a Szegedet Szabadkával összekötő vasútvonalon, a magyar oldalon kettő, a szerb oldalon öt megállóval.

Az itt közlekedő személyvonatoknak körülbelül 1 óra 15 perces menetidővel kell számolni, de ez majd jelentősen csökkenhet, ha végre nem kell megállni határellenőrzésre - tájékoztatott.

Majd hozzáfűzte: abban már sikerült megállapodni, hogy egy helyszínen fog zajlani a határellenőrzés, Magyarországon, ahol a két állam határőrei együtt fognak dolgozni a várakozás lerövidítése érdekében.

"Tehát ez egy versenyképes, jó közlekedési lehetőség lesz a határ mentén élőknek" - jelentette ki.

Orbán Viktor: Szerbia nem EU-tag, és ez lehetőségeket is tartogat

A szerb-magyar politikai és gazdasági együttműködés szoros, a gazdasági együttműködés kifejezetten sikeres - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádban, Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel közösen adott sajtónyilatkozatában.

A kormányfő kifejtette: az egyik ország bent van az Európai Unióban, a másik nincsen, "ez nem hátrány, ez lehetőségeket is tartogat".

"Egy olyan ország, amely befektetési lehetőségeket keres a világban, nehezen találhatna ennél kedvezőbb politikai és gazdasági terepet" - emelte ki.

Orbán Viktor és Aleksandar Vucic Hálid bin Mohamed bin Zájed Ál Nahajan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek trónörökösével folytatott megbeszélést. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta: a háromoldalú csúcstalálkozón az volt a cél, hogy bemutassák a szerb-magyar gazdasági együttműködést az emírségek képviselőjének. A megbeszélés módot adott a lehetőségek feltérképezésére, az infrastruktúra és a kereskedelem terén folytatott együttműködés megismertetésére. Hozzátette: Magyarországnak most először volt alkalma részt venni ilyen találkozón.

Kiemelte: meggyőződése, hogy meggyőzően tudják a közös szerb-magyar perspektívát képviselni a térség iránt érdeklődő harmadik országok és befektetők előtt.

A miniszterelnök délután a szerb elnökkel tárgyal a migráció kérdéséről is.