Nyitókép: X / Visegrád

Különleges rohamosztagokat állít fel az orosz hadsereg

Infostart
2023. szeptember 26. 13:18
Az egységek feladata a felderítés mellett az ukrán erődítések elfoglalása lesz.

Az orosz kormány félhivatalos lapjára, az Izvesztyijára hivatkozva számolt be az új alakulat létrehozásáról az amerikai Institute for the Study of the War (ISW). Eszerint a több dandárnyi egység katonáit utcai harcokra és a lövészárkok, valamint bunkerek elfoglalására akarják felkészíteni. Saját tüzérséggel, harckocsikkal, illetve páncélozott szállítójárművekkel, valamint drónokkal látják el őket. Legfőbb feladatuk a mélységében tagolt, ukrán védelmi vonalak áttörése, illetve az ellenséges vonalak mögötti felderítés lesz.

Valerij Jurjev ejtőernyős ezredes az Izvesztyijának arról beszélt: a harcok eddigi tanulsága szerint az orosz hadseregnek olyan rohamdandárokra van szüksége, amelyek képesek felszámolni az ukránok megerősített állásait is. A főtiszt szerint a háború elején főleg a felderítő egységeket vetették be az ukrán erődítések ellen. Mivel a katonákat nem erre a feladatra képezték ki, az osztagok rendkívül nagy veszteségeket szenvedtek.

Ezek után az orosz katonai vezetés inkább

a börtönökből toborzott "önkéntesekből" alakított rohamcsapatokat.

Azonban a rosszul felszerelt és gyengén kiképzett egységek még a felderítőknél is több embert vesztettek.

Ezen a videón az egyik ilyen - egykori fegyencekből verbuvált - alakulat, még életben maradt tagjai kérnek segítséget Vlagyimir Putyin elnöktől és az orosz közvéleménytől. Szószólójuk arról beszél, hogy a rohamok után a visszavonuló túlélőket a saját tüzérségük ágyúzta. A sebesülteket csak 5-6 nap után vitték kórházba, de onnan pár nap elteltével, mint gyógyultakat küldték vissza a csapatokhoz. Sokuknak agyrázkódással, repeszekkel a testükben kellett újabb támadásra indulnia.

Nyugati megfigyelők véleménye szerint az oroszok kezdenek kifogyni a feláldozható börtöntöltelékekből és ez magyarázhatja, hogy új támadó egységeket akarnak létrehozni.

Az Izvesztyija viszont inkább azt emelte ki, hogy mostantól már nemcsak az egykori elítéltek jelentkezhetnek a különleges egységekbe, hanem akár a mozgósított, a szerződéses, vagy az önkéntes katonák is lehetnek rohamosztagosok.