Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Rodrigo Jiménez

Választás után - A jobb- és baloldal is győzelmet hirdetett Spanyolországban

Infostart / InfoRádió - Zsámboki Zsolt
2023. július 24. 12:01
Előre hozott parlamenti választást tartottak vasárnap Spanyolországban. Ennek eredményéről Szabó Barnabást, a Magyar Külügyi Intézet külső szakértőjét kérdeztük.

A vasárnapi spanyolországi előre hozott választások után mindkét blokk győzelmet hirdetett, miután a Pedro Sánchez jelenlegi miniszterelnök vezette Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) ugyan kevesebb mandátumot szerzett, mint a konzervatív Néppárt (PP), de a korábbi választásokhoz képest növelni tudta a támogatóinak, illetve parlamenti helyeinek számát.

"A kisebbik baloldali koalíciós partner szintén nem szerepelt annyira rosszul, míg a szélsőjobboldali VOX, melyről sokan azt gondolták, hogy kulcsszerepe lesz a Partido Popular kormányalakításában, épp utóbbi javára vesztett szavazatokat, így a két legnagyobb jobboldali párt jelenleg nem éri el az abszolút többséget a spanyol kongresszusban" – fogalmazott az InfoRádióban Szabó Barnabás, a Magyar Külügyi Intézet külső szakértője; vagyis szerinte

még semmi sem dőlt el.

Elmondása szerint a lehetséges baloldali és jobboldali koalíciós partnerek mandátumai alapján – egyetlen mandátummal – a Pedro Sánchez-féle tömörülés felé billen a mérleg nyelve, de ehhez sok párt együttműködése szükséges.

"Mindenesetre az előre hozott választással a jelek szerint a szocialista miniszterelnöknek részint sikerült a kármentés, bár nem annyira, hogy különösebb nehézségek nélkül tudja folytatni a kormányzást" – mondta.

Bár tény, hogy Sánchez a korábbi ciklusaiban már szert tett némi gyakorlatra, hogy valahogy összeépítse ezt az „egészen színes” koalíciót, de ez most – amennyiben sikerül a beiktatása – még nagyobb feladat lesz

– mondta Szabó Barnabás.

A Magyar Külügyi Intézet munkatársa kitérve a nagykoalíció lehetőségére úgy fogalmazott: matematikailag talán ez lenne a legpraktikusabb megoldás, de ezek láthatóan egyre nehezebben működnek Európában, Spanyolországban pedig nincs is igazán hagyománya. Ráadásul midként oldal – győzelmet hirdetve – azt hangoztatta: meg kell állítani a másikat – jegyezte meg Szabó Barnabás.

Ami a néhány hónappal ezelőtti helyhatósági választásokat illeti, ahol jelentős vereséget szenvedett el a Spanyol Szocialista Munkáspárt, a szakértő szerint ennek hátterében nincs egy konkrét tényező, csupán Pedro Sánchez népszerűsége „kissé elhasználódott”. Egyszerűen csak működött a váltógazdaság, és a választópolgárok úgy érezték, most már talán másnak kellene megoldás találnia a felmerülő problémákra. „És végül ebből sikerült felráznia saját szavazóit Pedro Sáncheznek.”

Uniós elnökség

A Magyar Külügyi Intézet munkatársa úgy véli, a várhatóan elhúzódó kormányalakítási tárgyalások bizonyosan elvonnak majd energiákat a spanyol uniós elnökségről, de a spanyolok nyilván jó előre felkészültek és megszervezték a teendőiket. Akárhogy is zárul a helyzet Spanyolországban, az elhúzódó kormányalakítás miatt valószínűleg az elnökség jó részét Pedro Sánchez kormánya fogja vinni – tette hozzá Szabó Barnabás, aki a kormányváltás, akár egy újabb választás kiírása szintén nem kedvezhet az európai politika irányításának, megszervezésének. Szerinte amúgy Pedro Sáncheznél inkább a spanyol miniszterelnökség élvez prioritást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő a spanyol választásról: mindkét blokk győzelmet hirdetett
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást