Nyitókép: MTI/Kiss Gábor

A román belpolitikában eluralkodó szélsőségességgre figyelmeztetett Kelemen Hunor

Infostart / MTI
2023. június 17. 19:45
Úgy vélte, az RMDSZ és a Mentsétek meg Romániát Szövetség , valamint a kormányzó Szociáldemokrata Párt és Nemzeti Liberális Párt felelőssége, hogy megálljt parancsoljon a szélsőségességnek.

A romániai belpolitikában eluralkodó szélsőségesség veszélyére figyelmeztetett Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a román ellenzéki párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szombati bukaresti kongresszusán.

A csütörtök óta ellenzékbe szorult erdélyi magyar érdekképviselet elnöke román hírügynökségi jelentések szerint az ellenzéki párt bukaresti küldöttgyűlése előtt mondott beszédében utalt a román kormányból még 2021 szeptemberében távozó USR akkori helyzetére. Hozzátette, most az RMDSZ is hasonlót él át "kényszerleszállása után", így átérezi, milyen érzés a jól végzett munka után parkolópályára kerülni.

Hangsúlyozta,

a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben a legnagyobb hiba az lenne, ha teret nyernének a szélsőséges eszmék.

Úgy fogalmazott, a "hadd, mert így is elmegy" típusú munkavégzés ideje lejárt, a választók eredményeket várnak vezetőiktől, különben hátat fordítanak és olyanokat segítenek hatalomra, akik "a gyűlöletet népszerűsítik, a konfliktust keresik, bosszút ígérnek" - idézte az RMDSZ-elnököt a News.ro.

Kelemen Hunor szerint a román belpolitikai palettát nézve ennek megvan a veszélye, és úgy vélte, az RMDSZ és az USR, valamint a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) felelőssége, hogy megálljt parancsoljon a szélsőségességnek.

Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, hogy Romániának jó kilátásai vannak, az évtized végére jó irányba tud változni, és a politikai osztálynak élni kell a lehetőséggel, hogy jobb jövőt biztosítson a következő generációknak.

Az USR kongresszusán a szélsőségesség ellen emelt szót Catalin Drula pártelnök is, aki szerint pártja soha nem fog együttműködni az oroszbarát szélsőségesekkel, akik ki akarják vezetni Romániát Európából - mondta a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR) utalva, amelyet szerinte a nagyobb kormánypárt, a Marcel Ciolacu kormányfő vezette PSD is bátorít.

"A szélsőségességet az utóbbi évben bátorították a PSD-sek" - mondta Drula. Hozzátette: fennáll a veszély, hogy a PSD laboratóriumában készült terv "elszabadult", emlékeztetett, hogy a kormányfő beiktatásakor a "gazdasági hazafiság" kifejezést használta, a románokat pedig Európa modernkori rabszolgáinak nevezte. "Kérdezzék meg Ciolacu úrtól, a gyűlölet és megaláztatás milyen diskurzusát bátorítja ezekkel a kifejezésekkel" - javasolta Drula a sajtótájékoztatón az újságíróknak.

Az USR szombati kongresszusának központi témája a 2024-es választási év, amikor négy választás lesz Romániában, a küldöttek a párt erre vonatkozó stratégiáját is elfogadják. A pártrendezvényre az RMDSZ elnöke mellett a kis jobboldali román pártok vezetői kaptak meghívást, az USR ezekkel összefogva vágna neki a jövő évi választásoknak.

A párt pénteken ismertetett felmérése szerint amennyiben vasárnap tartanák a romániai választásokat, az USR a szavazatok 13 százalékát kapná. A PSD 28, a PNL 18, az RMDSZ 6 százalékon végezne, az AUR pedig tovább erősödve második politikai erőként a voksok 22 százalékát szerezné meg.