Nyitókép: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Caisa Rasmussen

Németh Zsolt: három komoly ok is a NATO-bővítés támogatása mellett szól

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2023. március 7. 18:28
A svédországi tárgyalás hozzájárul a két ország kapcsolatainak új kezdetéhez – mondta el az InfoRádiónak Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a finn és svéd NATO-csatlakozással kapcsolatos delegáció tagja.

Kedden Svédországban tárgyalt a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának delegációja, melyet a legmagasabb szinten fogadtak Stockholmban – mondta az InfoRádiónak a delegáció tagja, Németh Zsolt.

Beszámolója alapján a második közjogi méltóság tisztét betöltő házelnök vezette a svéd delegációt, amiben helyet foglalt a teljes politikai spektrum a skandináv országból. Ezt követően a külügyminiszterrel találkoztak, majd a legnagyobb kormánypárt, a Svéd Demokraták képviselőivel ebédeltek.

A tárgyalások két fő témája a NATO bővítése és a kétoldalú kapcsolatok kérdésköre volt – tette hozzá a politikus. Előbbit illetően a magyar delegáció jelezte,

három komoly ok is a bővítés támogatása mellett szól:

egyrészt Svédország és Finnország egyaránt erős hadsereggel rendelkezik, Magyarország pedig egy erős szövetségben érdekelt. Másrészt olyan nemzetekről van szó, akikkel az élet és a történelem számos pontján együttműködött már Magyarország – fogalmazott Németh Zsolt. A harmadik ok az, hogy a jelenlegi háborús helyzetben nagyon fontos a NATO „nyitott ajtók politikája”, Magyarország pedig a szövetség elkötelezett tagjaként támogatja a bővítést, ezzel is szembeszállva az orosz katonai agresszióval – fűzte hozzá a magyar delegáció tagja.

Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, az utóbbi években történelmi mélypontra jutottak

– mondta Németh Zsolt. Úgy véli, nagyon sok méltánytalan támadás érte Magyarországot, nemcsak európai parlamenti, vagy nemzeti parlamenti képviselők részéről, hanem kormányzati szereplők részéről is. Még a svéd miniszterelnök szájából is igazságtalan kijelentések hangoztak el – jegyezte meg a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.

Hozzátette: ezzel kapcsolatban a vendéglátóik fontosnak tartották elmondani, hogy kormányváltás következett be Svédországban. Az új kabinet magatartására Magyarország vonatkozásában pedig visszafogottság jellemző. Azt is hangsúlyozták, hogy ők is úgy látják, hogy

a NATO szövetségesi viszony jó alkalom arra, hogy rendezzék a két ország közötti nyitott kérdéseket,

hogy „egymás szemébe nézzenek”, új lapot indítva a kétoldalú magyar–svéd kapcsolatok történetében – tette hozzá.

Németh Zsolt kitért arra is, hogy a következő napokban részletesen tájékoztatni fogják svédországi tárgyalásaikról a Fidesz parlamenti frakcióját, amit követően a megkezdett ratifikációs folyamatok remélhetőleg folytatódhatnak és egy pozitív döntéssel zárulhatnak. Így – amennyiben a törökországi ratifikációra is sor kerül – Svédország és Finnország már a nyár folyamán részt vehet a vilniusi NATO-csúcstalálkozón.

Közben Jan Stoltenbergen főtitkár ismét kiemelt feladatként jelölte meg a NATO számára a bővítési folyamat lezárását. Németh Zsolt szerint ezek az üzenetek nem elsősorban Magyarországot, hanem Törökországot célozzák. A politikus elmondása szerint egyébként a finnek részéről is a legmagasabb szintről érkezett fogadókészség a magyar delegáció felé.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Németh Zsolt: a svédek is úgy látják, ideje egymás szemébe nézni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást