Nyitókép: Pexels

Veszélyben a világ egyik kedvenc sonkája

Infostart
2023. január 31. 05:00
A felmelegedés és a csapadékhiány miatt kerülhet veszélybe az ibériai sonka.

Spanyolországban legalább annyi sertés él, mint ember. Sokféle sonkát is készítenek az országban, melyek közül az ibériai sonka a legismertebb. Ennek kilónkénti ára akár a 100 eurót - nagyságrendileg 39 ezer forint - is elérheti.

A sonkát fekete lábú sertésekből állítják elő, amelyek életük utolsó hónapját az ország nyugati és északnyugati részén jellemző tölgyerdőkben töltik makkot fogyasztva.

A gond azzal van, hogy a meleg és száraz nyarak hatására a tölgyeken kevesebb makk terem, ráadásul a sonka ára is esett, aminek köszönhetően az eredetvédett sonka előállítására jogosult négy régió egyikében,

Extremadurában ötödével kevesebb ibériai sonkát állítottak elő tavaly, mint korábban.

A The Guardian cikke szerint a tavalyi év volt Spanyolország eddigi legmelegebb, egyben harmadik legszárazabb éve. Extremadurában az elmúlt 50 évben több mint 35 százalékkal csökkent az éves esőmennyiség.

"Ezek az erdők kocsányos tölgyekből állnak, amelyek a nedves éghajlaton őshonosak, létezésük reliktum abból az időből, amikor az éghajlat más volt itt, mint most. A fák számára nehéz a mostani forró, száraz nyarak túlélése" - mondta Francisco Espárrago, a kiváló minőségű ibériai sonkát előállító Señorio de Montanera elnöke.

Ha az idei nyár nem is lesz olyan forró és aszályos, mint a tavalyi, akkor sem számít túl jó évadra Espárrago. "A tavalyi forró nyár és az idei tél kevés csapadéka után arra számítok,

ez lesz a legrosszabb évünk negyven esztendeje"

- mondta.

A szabályozás lehetővé teszi számára is, hogy makkot hozasson be az állatok táplálására, de ő nem lelkesedik az ötletért. Főként Marokkóból és Algériából tudna makkot behozatni, de tart attól, hogy a takarmánnyal betegségek is érkezhetnek - ez már megtörtént akkor, amikor Egyiptomból érkeztek pálmák az országba.

A finom sonkát a legszegényebb spanyol régiók állítják elő; gyártása a helyi gazdaság létfontosságú eleme,

több ezer munkahelyet teremtve Európa egyik legmagasabb munkanélküliségi rátájával bíró területén.

"Nem csak a sertésekről van szó. Ha az erdők nem maradnak meg, a marhákat sem lesz hol legeltetni" - mondja Espárrago.