Nyitókép: Pexels.com

A Facebook akkor is látja a bejegyszéseinket, ha már kitöröltük azokat

Infostart
2022. július 9. 07:35
Olyan programot használ évek óta a közösségi oldalt működtető cég, amellyel még törölt bejegyzések és üzenetek is ellenőrizhetőek.

Mindez akkor derült ki, amikor egy volt alkalmazott pert indított a Facebook ellen - írja a Telex, a Gizmodo beszámolójára hivatkozva

Brennan Lawson annál a részlegnél dolgozott, amelynek az volt a feladata, hogy kiszűrje és eltávolítsa az erőszakos vagy törvénysértő bejegyzéseket. Így például rendszeresen találkozott lefejezéses videókkal és gyerekpornóval.

A Facebookot üzemeltető Meta 2019-ben mutatta be azt az új számítógépes programot, amivel még a felhasználók által előzőleg törölt bejegyzéseket, üzeneteket is meg lehet találni. A cég arra hivatkozott, hogy ezzel a bűnüldözést kívánja segíteni.

Lawson azonban később felhívta a vezetés figyelmét, hogy a program használata sért több amerikai és EU-s jogszabályt is. Észrevételéért 3 millió dollárt kért, ehelyett inkább elbocsátották. Ezért perelte be a korábbi munkaadóját.

A Facebook mindent tagad és az üggyel kapcsolatban nem nyilatkozik a sajtónak.


KAPCSOLÓDÓ CIKK: