Nyitókép: Kyodo News via Getty Images

Észak-Korea a járvány szorításában: a segítségkérés már megkésett?

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor
2022. május 18. 21:16
A határok hermetikus lezártsága miatt elképzelhető, hogy valóban csak most érte el a koronavírus-járvány Észak-Koreát, ám az oltatlanság és az egészségügy általános helyzete miatt ez nagy veszélyt jelent a lakosságra – véli Salát Gergely sinológus, egyetemi docens.

Az észak-koreai állami hírügynökség (KCNA) jelentése szerint csak vasárnap közel négyszázezer ember kapta el a koronavírust az országban, hétfőig pedig összesen 1 213 550-en fertőződtek meg, közülük ötvenen az életüket is veszítették. Salát Gergely a tájékoztatással kapcsolatban úgy vélekedett: annak tükrében, hogy eddig nagyon tagadták a koronavírus jelenlétét Észak-Koreában, egész hitelesnek tűnik, hogy hirtelen elkezdték bevallani, bár az megjegyzendő, hogy nem Covidról beszélnek, hanem lázas megbetegedésekről. Ezzel együtt az említett számok sem feltétlen megbízhatóak, hiszen nincs elégséges tesztkapacitása az országnak – tette hozzá a sinológus.

Az egyetemi docens arra is felhívta a figyelmet, hogy

az észak-koreai egészségügy „borzasztó” állapotban van,

és a disszidens orvosok beszámolóiból tudható, hogy a koronavírus-járványnál sokkal kisebb horderejű problémákra sincs felkészülve az ellátás, miután a legalapvetőbb gyógyszerekből is hiány van, miközben a lakosság nagy része le van gyengülve, és ha nem is éhezik, meglehetősen alultáplált. Tehát, ha egy ilyen vírus valóban beszabadult az országba, márpedig most úgy tűnik, hogy igen, akkor az nagyon komoly veszteséget okozhat – hangsúlyozta a szakértő.

Ismeretes, Dél-Korea és Kína a hírek szerint korábban már felajánlotta a segítségét, amennyiben baj lenne. Az viszont egyelőre nem tudható, hogy ezekkel élni kíván-e Észak-Korea, miután az ország propagandája alapján nagyon büszkék, és eddig nem igazán mutattak hajlandóságot arra, hogy elfogadnák. Salát Gergely arra is emlékeztetett, hogy a COVAX (vakcinákhoz való méltányos hozzáférést célzó világméretű kezdeményezés) rendszerén keresztül

eddig is hozzájuthattak volna igenesen vakcinákhoz, de egész egyszerűen nem vették át a kijelölt keretüket.

Szerinte nem tudható, hogy a mostani válsághelyzet mit eredményez, de mint mondta, vakcinációhoz már késő van, a gyógyszeres kezelés pedig nem igazán hatékony, úgyhogy ha most hirtelen elfogadnák a segítséget, az sem biztos, hogy segítene.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, az észak-koreai állami hírügynökség jelentése alapján Kim Dzsong Un élesen bírálta az egészségügyi hatóságokat, hogy nincs elégséges gyógyszer, és nincsenek nyitva a patikák állandóan, ezért aztán mozgósította a hadsereg egészségügyi alakulatát, hogy „stabilizálják a gyógyszerellátás”. Az egyetemi docens azzal kapcsolatban, a kialakult helyzet milyen hatással lehet az észak-koreai diktátor pozíciója, azt mondta, hogy teljesen kiszámíthatatlan. Mindenesetre a „mi” gondolkodásunk logikájával szemben

az a tapasztalat, hogy a válsághelyzetek rendszerint össze szokták rántani a vezetés mögött az észak-koreai lakosságot

– jegyezte meg.

Az, hogy Kim Dzsong Un nekiment a saját hatóságának és egészségügyi szerveinek, nyilván azt jelzi, hogy próbál úgy tenni, hogy nem egy rendszerproblémáról van szó, hanem a felelőtlen, korrupt vagy gondatlan hivatalnokok tehetnek mindenről. „Elég tipikus, máshonnan is ismert mentalitás, hogy a felső vezetők próbálják a felelősséget lekenni és eltávolítani a problémát maguktól” – fogalmazott Salát Gergely.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Észak-Korea a járvány szorításában: a segítségkérés már megkésett?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást