Nyitókép: MTI/AP/Alekszej Alekszandrov

Csaknem hatmillió ember hagyta el eddig Ukrajnát

Infostart
2022. május 11. 17:06
A menekültek segítése nemzetiségre, nemre, vallásra, bőrszinre, szexuális orientáltságra való tekintet nélkül. Így foglalta össze az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) küldetését a szervezet magyarországi szóvivője.

A legfrissebb adatok szerint az Oroszország által indított háború kezdete, február 24. óta eddig 5,9 millió ember menekült el Ukrajnából. A második világháború óta nem volt a mostanihoz hasonló menekültválság a világon – hangsúlyozta Simon Ernő.

Utalt arra, hogy a genfi székhelyű, számos országban, köztük Magyarországon képviselettel rendelkező szervezetnek saját működése kapcsán hosszabb távra szóló előrejelzést is kell készítenie. Ebből kifolyólag – mint közölte –

az UNHCR abból indul ki, hogy az év végéig 8,3 millió ember fogja elhagyni Ukrajnát.

Az úgynevezett belső menekültek, azaz az otthonaikat elhagyó, de az országon belül menedéket keresők száma jócskán 10 millió fölött lesz. Természetesen ez becslés, az abban foglaltak tényleges megvalósulása több, előre nem látható tényezőtől függ.

A szóvivő felsorolta azokat az országokat, amelyek a legtöbb menekültet fogadták be. A legfrissebb, a helyi kormányzati szervektől kapott adatok szerint az élen Lengyelország áll 3,2 millió menekült befogadásával. Románia követi csaknem 884 ezer menekülttel, majd a sorban Magyarország következik a legfrissebb hivatalos adatok szerint 568 630 menekült érkezésével. Magyarországra ugyanakkor Románia felől is érkeztek ukrajnai menekültek, számuk március óta több mint 447 ezerre rúgott.

A szóvivő elutasított minden fajta becslést arra vonatkozóan, hogy mennyien maradnak az adott országban, köztük Magyarországon. Az UNHCR adatai szerint a legnagyobb többségben tovább utaznak azok, akik valamelyik nyugati uniós tagországban közeli hozzátartozókkal, illetve rokonokkal rendelkeznek. Az adott országban csupán azok maradnak, akiknek nincs hova menniük. Erre vonatkozóan a szervezet azért sem rendelkezik becslésekkel, mert közülük sok az olyan, aki az adott helyzet jobbra fordulása esetén hazautazik, vagy csupán rövid időre azért indul haza, hogy felkeresse otthon maradt, többnyire idős rokonait.

A befogadó országok között a szóvivő példaként említette a 2,5 milliós Moldovát. Utalt arra, hogy a kis és különösen szegény, ugyanakkor nem uniós tagország az oda érkező menekülteket páratlan empátiával és segítőkészséggel fogadta. Ezt indokolva még azt sem tartotta kizártnak, hogy Moldova miniszterelnöke és belügyminisztere is nő.

Megrázó adatokat közölt Simon Ernő annak kapcsán, hogy

a külföldre érkező menekültek 90 százaléka nő és gyermek.

A férfiakat, a családapákat – rendkívül csekély kivétellel – nem engedik ki az országból a rájuk vonatkozó hadkötelezettség miatt.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a menekültek között sok a kiskorú, egyedül érkező gyerek. Ennek kapcsán pedig nem csupán a nők esetleges szexuális kizsákmányolására leselkedő veszélyekre utalt. hanem a kiskorú gyermekekkel szembeni fenyegetésekre is. A szóvivő utalt arra, hogy a menekültek többsége lenyűgöző lelki erővel és páratlan élni akarással rendelkezik, ami adott esetben gazdagíthatja is a befogadó országot.

Simon Ernő nem bocsátkozott jóslásba arra vonatkozóan, hogy a háború meddig tarthat. Azt hangsúlyozta, hogy a szervezet minden tőle telhető módon segíteni kívánja a menekülteket. Mégpedig olyan eszközökkel, amelyek leginkább figyelembe veszik szükségleteiket és egyben emberi méltóságukat is. Ebből a célból egyeztetnek az adott ország hatóságaival, köztük a magyar hatóságokkal is. Az azonban elengedhetetlen, hogy a segítségnek nemzetiségre, bőrszínre, nemre, vallásra, szexuális orientáltságra való tekintet nélkül kell megvalósulnia.

Hangsúlyozta, hogy a bevándorlókkal ellentétben olyan emberekről van szó, akik háborús övezetből, életük védelme érdekében kényszerülnek otthonaik elhagyásában.

Elmondta azt is, hogy a szervezet Ukrajnában jelenleg 190 munkatárssal rendelkezik. A szomszédos országokban, köztük Magyarországon, pedig 340-nel. De további, több mint 200 munkatársra lenne szükség, akiket most toboroznak.