Nyitókép: Getty Images

Olaszország áll nyerésre a "kötelezőoltás-versenyben"

Infostart
2022. január 6. 15:23
Minden ötven év fölöttinek be kell magát oltatnia koronavírus ellen, a munkahelyek is megkövetelik tőlük ezt.

Az esetszámok drámai megugrására adott válaszlépésként Olaszországban minden ötven év fölöttinek be kell magát oltatnia koronavírus ellen, hogy enyhülhessen az egészségügyre nehezedő nyomás, valamint a halálesetek száma is csökkenhessen.

Az azonnali hatállyal életbe léptetett kötelezettség az egyik legszigorúbb szabály Európában a koronavírus elleni oltások kapcsán: Mario Draghi koalíciós kormányának minden egyes tagja támogatta annak bevezetését, pártállástól függetlenül a The Guardian cikke szerint.

Az intenzíven fekvők kétharmada oltatlan

A munkahelyeken február 15-étől kell bemutatnia minden ötven fölöttinek igazolást arról, hogy be van oltva vagy felépült a betegségből. A köz- és a magánszektorra egyaránt vonatkozik ez. Olaszországban szerdán több mint 183 ezer ember megbetegedését jelentették 230 haláleset mellett.

A járvány kezdete óta 138 276 olasz halt meg koronavírusban.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint a jelenleg intenzív osztályon kezeltek kétharmada oltatlan, akárcsak a nem intenzíven, de már kórházban kezelt koronavírusosok fele.

"Azért hoztuk ezt a döntést, hogy a lehető legjobban korlátozzuk az oltatlanokat, mivel ők jelentik a legnagyobb nyomást az egészségügyi rendszerre" - fogalmazott.

Tartanak a kötelező oltás hatásától

Az üzleti élet szereplői attól tartanak, a munkahelyeken megkövetelt oltás le fogja lassítani a gazdaságot.

Draghi a múlt héten megpróbálta szigorítani a vakcinamandátumot, de a kabinet nem tudott megegyezni az intézkedésről, így a tárgyalásokat elhalasztották.

"Laposítani akarjuk a fertőzési görbét, és arra akarjuk ösztönözni a még be nem oltott olaszokat, hogy beoltassák magukat"

- mondta Draghi a kabinet ülésének kezdetén az Ansa hírügynökség szerint. "Azokat a korcsoportokat célozzuk meg, amelyek a leginkább veszélyeztetettek a kórházba kerülés szempontjából, hogy csökkentsük a kórházakra nehezedő nyomást, és életeket mentsünk. Ugyanakkor nyitva akarjuk tartani az iskolákat és a vállalkozásokat is."

Az egészségügyi dolgozók, a tanárok és a rendőrök számára már eddig is kötelező volt a vakcina felvétele.

Intézkedések világszerte

Más országokban is egyre szigorúbban kezelik az oltások kérdését: Ecuadorban már most minden felnőttnek fel kell azt vennie, akárcsak Indonéziában, Mikronéziában, Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban. Ausztria és Németország februártól tervez kötelezettséget, az előbbi ráadásul 14 éves kortól.

Egészségügyi dolgozók számára számtalan országban kötelező már most a vakcina ahhoz, hogy tovább végezhessék munkájukat: így van ez Ausztrália, Nagy-Britannia, Horvátország, Csehország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Libanon, Új-Zéland esetében, de Lengyelország is bevezeti a szabályt márciustól.

A munka világában megkövetelt immunizáció sem ismeretlen sok országban.

A következő országokban a munkavállalók egy részét, különösen a közszférában dolgozókat vakcina felvételére kötelezik: Kanada, Costa Rica, Horvátország, Csehország, Egyiptom, Fidzsi-szigetek, Franciaország, Ghána, Magyarország, Olaszország, Lettország, Libanon, Új-Zéland, Omán, Lengyelország, Oroszország, Szaúd-Arábia, Tunézia, Törökország, Ukrajna, Egyesült Államok.

Mindezen felül Nyugat-Ausztráliában a bányászoknak kell oltatniuk, Kínában az építkezéseken dolgozóknak kell emlékeztető adagot felvenniük, Kazahsztánban a 20 főnél nagyobb csoportokban dolgozóknak kötelező a vakcina, míg a Fülöp-szigeteken a tömegközlekedési rendszer működtetőinek. A hatvan év fölöttieket Csehország, Görögország, Malajzia és Oroszország kötelezi oltásra, Costa Ricában az 5 év fölötti gyerekek, Litvániában pedig a 16 év fölöttiek kell, hogy immunitást szerezzenek vakcina által.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!