A leggyakrabban emlegetett – részben valószínűsített, részben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által a csütörtöki Kormányinfón formálisan is megerősített – okként a magyar államadósság visszafogását hozzák fel, de visszatérően felmerül az uniós szabályokhoz kapcsolódó kötöttségek kerülésének, a szabad mozgástér és döntéshozási szabadság, valamint a kisebb támogatási csomag esetén remélt gyorsabb elbírálás és pénzhez jutás szempontja is.
További gyakran emlegetett észrevétel – ez is elhangzott a Kormányinfón –, hogy a tagországok többsége láthatóan nem kért egyelőre az uniós helyreállítási alap hiteléből, azaz a dologban voltaképpen nincs semmi feltűnő. Az utóbbi esetében ugyanakkor
az okok országcsoportonként részben eltérők.
Jó pár tagállamban elszaladt az államadósság a járványra válaszul hozott kormányzati-költségvetési intézkedések nyomán, és így ezeknél is – a magyar érveléshez hasonlóan – az adósságráta növelésének a kerülése az elzárkózás első számú motívuma. A nagyobb adósság részint visszafizetési terheket jelent a jövőben, részint a járvány lecsengése után, a korábbi európai uniós makrogazdasági szabályokhoz visszatérve ismét elvárássá válhat a magas adósságráták évről évre történő csökkentése, amit akár szankciókkal is kikényszeríthetnek.
Más kérdés, hogy következetlenségek azért itt is vannak. Például az, ahogy éppen az EU legjobban eladósodott országainak kormányai – az olasz és a görög – már jelezték, hogy igényt tartanak a felkínált hitelkeretre is. (Igaz, az olasz „Draghi-terv” azzal, hogy kombinálja az ingyenes támogatást, a kedvezményes uniós hitelt, sőt, még saját forrást is hozzátesz, valóban olyan történelmi léptékű, egyszeri és néhány éven belül mozgósítható forrástöbbletet – több, mint 220 milliárd eurót, amikor normál esetben az egész EU éves költségvetése is csak 130 milliárd körül van – állíthat így csatasorba, amivel évtizedek óta halogatott gazdasági struktúraváltást remélnek végrehajtani.)
Aztán ott vannak azok az országok (mint a franciák, a németek, hollandok vagy a skandinávok), amelyek maguk is közel – vagy ténylegesen is – olyan pénzpiaci (hitelminősítői) megítéléssel bírnak a pénzpiacon, mint az EU egészét képviselő Európai Bizottság.
Ez a kör bizottsági közbenjárás nélkül is bármikor hasonlóan kedvező – olcsó és hosszú lejáratra szóló – hitelhez tud jutni,
érthető, ha az előfeltételekkel átszőtt EU-hitelekkel egyelőre inkább nem él.
Egyébként ez az érvelés is előjött a magyar álláspontban is, amely szerint az ország, ha akar, viszonylag könnyen tud hitelt kapni a piacokon maga is – sokan emlékeztetnek, hogy a tavaly őszi kötvénykibocsátáskor a magyar költségvetés nagyon hamar 2,5 milliárd euróval gyarapodott –, bár tény, hogy esetében már a kamatfeltételek nem olyan kedvezők, mint a bizottsági pénzeknél. De, mint a Portfolio szerdai elemzése megállapította, az utóbbi által elérhető 2–2,5 százalékpontnyi kamatmegtakarítás nem kizárhatóan hamar elolvadna a tömeges forrásbevonás ár- és bérfelhajtó hatása nyomán.
Mindenesetre a hivatalosan is hangoztatott további magyar álláspont szerint végső soron
nincs szó az uniós hitelek végleges és befejezett elutasításáról, hanem csak a jelen helyzetben elhatározott kerüléséről.
Ami még nem zárja ki, hogy a 2023 augusztusáig nyitott hitelkeretből a későbbiekben a kormány projektalapon esetleg lehív majd részösszegeket.
Még mindig az eladósodottságnál maradva, lehetséges szempontként említik azt is, hogy a kínai Fudan Egyetem budapesti épületeinek a felépítéséhez a magyar költségvetés több mint 400 milliárd forintos kínai hitelt vesz fel, egy újabb sok száz milliárd forintnyi – ezúttal európai uniós – hitelcsomag időben közeli megjelenése együttesen nagyon megdobta volna már az adósságrátát. Azaz nem kizárható módon szelektálni is kellett, és a politikai prioritás így szelektált.
Mindezek mellett többek véleményében előjön – erre súlyoz például az EUobserver csütörtöki elemzése is –, hogy az EU-hitelek kormányzati elengedésében nem kizárhatóan
a politikai megfontolás jelenthette a döntő szempontot, és ennyiből jó eséllyel már régebbről érlelődött.
Azzal ugyanis, hogy az EU-joganyag formális részévé vált a közösségi pénzek felhasználásának bizonyos jogállamisági kritériumokhoz kötése – jóllehet, a jogszabály alkalmazása átmenetileg felfüggesztésre került, miután a lengyel és a magyar fél az Európai Bíróság előtt megkérdőjelezte összeegyeztethetőségét az alapszerződéssel –, sokan láthatóan célzottan kezdtek készülni elsősorban a magyarországi kifizetések majdani, jogállamisági megkérdőjelezésére.
Ez a szempont amúgy legutóbb az EP héten tartott plenárisán is hangsúlyozottan előjött, de már korábban is számtalanszor téma volt, és akad olyan vélemény, hogy a magyar kormány mindezen készülődések jegyében is döntött úgy, hogy csökkenti az ilyen lehetséges támadásnak könnyebben kitehető projektek EU-forráshoz kötését – a felsőoktatási modellváltást említik ennek kapcsán a leggyakrabban –, és ezek finanszírozását inkább más módon oldja meg.