Nyitókép: Radek Pietruszka

Abortuszszigorítás: ezért vállalta Jaroslaw Kaczynski a rizikót

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2020. november 5. 20:20
Több tízezren tüntettek a hét végén Varsóban az abortuszszabályzást érintő alkotmánybírósági ítélet ellen. A tömeg a kormány leváltását követelte, valamint azt, hogy az abortusz korlátlanul legyen elérhető. A tüntetőket támogatásáról biztosította a lengyel főváros polgármestere is, aki szerint a múlt heti bírósági döntés visszavonása lehet a párbeszéd előfeltétele.

Az abortusz szabályozásának kérdés régóta napirenden van Lengyelországban. Amikor évekkel ezelőtt szóba került, hogy módosítják, már akkor is tömegtüntetések indultak több nagyvárosban – mondta el az InfoRádiónak az Antall József Tudásközpont kutatási vezetője.

„A Jog és Igazságosság hatalomra kerülésével párhuzamosan felerősödtek azok, akár a társadalmi csoportok, akár az egyházon belüli hangok, amelyek úgy vélték, itt az idő, hogy Lengyelországban a még nagyobb szigorítás irányába mozduljon el az így is rendkívül szigorúnak mondható abortuszszabályozás” – fűzte hozzá Dobrowiecki Péter.

A szakember úgy véli,

a másfél hónappal ezelőtti koalíciós válság által okozott feszültség a Jog és Igazságosságon belül még nem múlt el teljesen, ennek is következménye lehet a mostani szigorítás.

„A párt úgy érezte, hogy mind saját konzervatív politikusainak a támogatása megingott a vezetés iránt, mind a konzervatív koalíciós partnerek nyíltan szembementek a párt akaratával, valamint a politikai palettán feltűnt az elmúlt időszakban egy olyan szélsőjobboldali politikai erő, amely hatékonyan tudna elvenni szavazókat a Jog és Igazságosságtól – fejtette ki. – És ezen tények összessége vezettek ahhoz, hogy Jaroslaw Kaczynski bevállalja azt a rizikót, ami a kérdés újbóli elővétele jelent.”

Az Antall József Tudásközpont kutatási vezetője hozzátette: az alkotmánybíróság állásfoglalása a kormánypárt kezdeményezésére született meg, arra pedig, hogy ez egy konzervatív álláspont lesz, az alkotmánybíróság összetétele miatt eleve számítani lehetett. A szigorítás azonban az abortuszt ellenzők körében is nemtetszést váltott ki.

„A lengyel társadalom nagy-nagy többsége a szigorítás ellen van,

és ez az, amit mérlegelnie kellett a kormánypártnak, hogy akár még a saját mérsékeltebb szavazói egy részével is szembemegy annak érdekében, hogy megtartsa azokat a kisebb számban lévő, de hangos csoportoknak, illetve a lengyel katolikus egyház támogatását” – fogalmazott.

Dobrowiecki Péter szerint már nem a bírósági határozat, hanem a kormány ellen tüntetnek az emberek. A kormánypárti lengyel államfő javaslata, amely kivételes esetekben lehetővé tenné az abortuszt, az egyeztetés felé indíthatja el a szembeálló feleket. Kérdés azonban az, hogy az egymástól messze lévő álláspontokat mennyire lehet összeegyeztetni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lengyel abortusztüntetések
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást