Nyitókép: MTI/EPA/UK Parliament/Jessica Taylor

Brexit - Már csak egy kicsi hiányzik, de anélkül borul minden

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2020. október 15. 12:52
A csütörtökön kezdődő uniós csúcs meghatározó lesz az Európai Unió és Nagy-Britannia közötti jövőbeni kereskedelmi megállapodásról folytatott tárgyalások kimenetelét illetően. A koronavírus-járvány terjedése és a kilépési határidő közelsége azonban tovább nehezíti a brexitmegállapodást.

Gálik Zoltán szerint még születhet megállapodás, miután most következik majd az a bizonyos európai uniós csúcs, amihez a britek kötötték azt, hogy elvonulnak-e a tárgyalásoktól, ha nem sikerül dűlőre jutni, vagy sem. A szakértő ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy ez nem az első végső határidő, azzal együtt, hogy valóban nagyon szorítja az idő a feleket, hogy november-decemberben végigfusson a folyamat, és a ratifikációval együtt aztán elkerülhető lehessen, hogy az Egyesült Királyság a Kereskedelmi Világszervezetnek az általános elvei alapján tudjon csak kereskedni Európával januártól.

A Budapesti Corvinus Egyetem docense elmondta, Brüsszel és London a tárgyalások legeslegvégén jár,

körülbelül 90 százalékban összeállt a megállapodás, kivétel az állami támogatások és a halászat, valamint a vitarendezési mechanizmus kérdésköre,

azonban, ha ez a „kicsi” nem teljesül, akkor az eddigi eredmények semmit sem fognak érni. Brüsszel viszont nem győzte hangsúlyozni elégszer, hogy a világ legnagyobb piacához kizárólag akkor férhet hozzá az Egyesült Királyság a jövőben, ha tartja magát bizonyos szabályokhoz, és nem fog olyan versenyelőnyöket érvényesíteni, amik az EU termelőit, szolgáltatóit hátrányosan érinthetik hosszú távon. Ha sikerült egyezségre jutni, akkor viszont mind az Európai Uniónak, mind a briteknek lesz idejük a ratifikálásra – tette hozzá a szakértő.

Gálik Zoltán a halasztással kapcsolatban emlékeztetett, Boris Johnson nemcsak szavakban mondta, hanem törvénybe is iktatta tavaly, a választási győzelmét követően, hogy mindenképpen ki fognak lépni 2020. december 31-én. Technikailag ugyan van mód a törvény megváltoztatására, de a politikai akarat egyelőre változatlanul alacsonynak látszik ebben az irányba, mint ahogyan az elmúlt hónapokban is az volt.

Ugyan Nagy-Britannia az Európai Uniónak egy nagyon fontos partnere, de a teljes kereskedelmi forgalmának csak 6–8 százalékát jelenti, míg visszafele, az Egyesült Királyságnak az unió 45–50 százalékot az export–import arányokat tekintve. Vagyis

a legpesszimistább forgatókönyv esetében jóval rosszabbul járnának a britek.

A Corvinus docenese megjegyezte, a kontinensen Franciaország, Németország, Hollandia és Spanyolország, akiknek a legnagyobb kereskedelmi többletük van az Egyesült Királysággal szemben, így a kölcsönösen életbe lépő vámok ezekben az államokban éreztetnék leginkább a hatásukat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mi lesz a brexittel? – Gálik Zoltán docens, Budapesti Corvinus Egyetem
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást