Nyitókép: MTI/Varga György

Az INA bemutatta a mélyelemzést a kivásáslásról

Infostart / MTI
2020. június 10. 15:39
Június végén találkozhat a Mol vezetésével a horvát kormány.

A horvát kormány által felkért Lazard befektetési tanácsadó bank szerdán bemutatta a Mol Nyrt. kivásárlására készült előzetes jelentését az INA horvát olajipari vállalatról - mondta Tomislav Coric ügyvezető környezetvédelmi és energetikai miniszter a prezentációt követően újságíróknak.

Kiemelte:

a pénzügyi jelentés egy hónap múlva készül el.

"A következő lépés az intenzív kommunikáció a másik oldallal, és ebben az összefüggésben a hónap végére várjuk az első találkozót a magyar Mollal" - húzta alá.

Tomislav Coric elégedettségének adott hangot a tanácsadó cég munkáját illetően. Ugyanakkor nem bocsátkozott részletekbe, amit azzal magyarázott, hogy az INA tőzsdén jegyzett cég, és ez "szűkíti a kormány mozgásterét".

Andrej Plenkovic ügyvezető kormányfő kedden a sajtónak úgy nyilatkozott: nem állnak el az INA visszavásárlásától, és nagy reményeket fűzött a szerdai jelentéshez, amely szerinte a tárgyalások alapját képezi majd.

Horvátországban július 5-én előre hozott választásokat tartanak, a Mol-INA-ügy pedig ismét kampánytémává vált.

Zágráb 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz, mert a horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, és elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban végrehajtandó Mol-befektetések, továbbá a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésének megállapítására vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.

A döntőbírósági határozat után Plenkovic 2016. december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból.

A kabinet 2019. augusztus 1-jén döntött a befektetési tanácsadóról, amelynek az volt a feladata, hogy előkészítse a kivásárlást, szakértői értékbecslést végezzen, valamint potenciális stratégiai partnereket kutasson fel. Az INA tavaly november 20-án kapott felkérést a kormánytól a társaság átvilágítási folyamatának megkezdésére. A Lazard befektetési bank 9 millió euróért végezte el a munkát.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.