Nyitókép: MTI/EPA/Orietta Scardino

Tízezres mobil-határőrsereget állít ki az unió, jogelvonás nélkül

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2019. április 23. 06:00
A húsvéti ünnep előtt megszavazta az Európai Parlament az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség megerősítéséről szóló rendelettervet. 2027-ig 10 ezer fősre bővül a Frontex személyi állománya, de a szakértő szerint nem a határőrségek helyett dolgoznak majd, hanem őket kiegészítve.

A Frontex feladata eddig alapvetően a koordinációs tevékenység volt: különböző elveket dolgoztak ki a közös határvédelem, illetve a külső határok védelme érdekében. A hatáskörét most az igen nagy, Európát elért migránsáradat miatt bővítették, ugyanis nem minden nemzet tudott maradéktalanul eleget tenni a határvédelmi feladatainak. "Ezért már korábban úgy döntött az Európai Unió, hogy ezt a szervezetet megerősíti, és

létrehoz olyan operatív, beavatkozó egységeket, amelyek szükség vagy igény esetén segítséget nyújtanak a nemzeteknek"

- mondta el az InfoRádióban Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára.

"Elég lassan történt e javaslat elfogadása; a Frontex készítette az Európai Bizottság támogatásával, és miután végigment a különböző lépcsőkön, eljutott az Európai Parlamenthez, amely a végső döntést meghozta" - idézte fel a szakértő.

A Frontex létszáma tehát megnő, emellett pedig technikai eszközöket is biztosítanak például a tengeri határok védelme érdekében: partvédelmi hajókkal fognak rendelkezni, járőrtevékenységeket fognak folytatni, kisrepülős felderítő tevékenység is lesz elsősorban a part közelében a forgalom megállapítása érdekében, illetve ha egy adott nemzeti kormány úgy dönt, hogy segítséget kér, tanácsokat, segítséget és embereket is adnak.

"A tízezer ember erre Európa-szinten enyhén szólva kevés, de a nemzeti határokért az adott nemzet a felelős"

- tisztázta Kis-Beneked József, vagyis szó sincs arról, amit egyes politikusoktól hallani, hogy majd átveszik a határőrök feladatát a frontexesek, elvéve bármilyen jogot.

"Ahol nem kérik, oda nem megy a Frontex"

- tette hozzá.

A Frontexnek nem feladata a nemzeti hadseregekkel való kapcsolattartás, kizárólag a határőrökkel való napi együttműködés (például körözési listák cseréje és ezen információk továbbítása, részvétel a bűnüldözési tevékenységben). Segíthetnek viszont az illegálisan érkezett emberek kitoloncolásában.

Azt, hogy az unió nem von el jogokat a nemzeti kormányoktól a határőrizet kérdésében, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is üdvözölte a csütörtöki kormányinfón.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tízezer fősre bővül a Frontex 2027-ig
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást