Nyitókép: MTI/AP/Tatan Syuflana

Engedélyezte nemzetközi segítség elfogadását az indonéz elnök a cunami után

Infostart / MTI
2018. október 1. 07:54
Joko Widodo indonéz elnök engedélyezte, hogy az ázsiai ország nemzetközi segítséget fogadjon el az országra pénteken lesújtó földrengés és szökőár után - tudatta hétfőn az ország befektetéskoordináló bizottságának vezetője.

A természeti csapásnak eddig több mint 1200 megerősített halálos áldozata van, és elképzelhető, hogy ez a szám emelkedni fog, ha a hatóságoknak sikerül elérniük azokat a területeket, amelyeket a földrengés és a cunami megközelíthetetlenné tett.

"Összesen 1203 holttestet találtunk eddig, bár néhányat még nem sikerült azonosítani" - mondta Insan Nurrohman, az Aksi Cepat Tanggap segélyszervezet igazgatóhelyettese, a Paluban tevékenykedő önkéntesek információira hivatkozva.

Willem Rampangilei, az indonéz katasztrófavédelmi ügynökség vezetője vasárnap tudatta: 300 áldozat tömegsírba kerül, amit egészségügyi és vallási okokkal magyarázott. Indonézia a világ legnépesebb muszlim országa, és az iszlám előírásai szerint a holttesteket a halált követő 24 órán belül végső nyugalomra kell helyezni.