Nyitókép: DANIEL DAL ZENNARO

Az olaszok derűs nyugalommal várják, hogy lecsengjen a kormányválság

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2018. május 31. 13:58
Olaszországban néhány pártvezető már az újabb előrehozott választásra készül. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő ezzel magyarázza, hogy az Öt Csillag Mozgalom vezetője videóüzenetben szorgalmazta a kormányalakítást a Ligával, amely koalíciós tárgyalás korábban már kudarcba fulladt.

Az Öt Csillag Mozgalom és a Liga egyszer már hátat fordított egymásnak, most mégis egy közös kormány gondolata vetődött fel.

Szomráky Béla újságíró, Olaszország-szakértő az InfoRádióban elmondta, hogy a tárgyalások egyoldalúnak tűnnek, mivel csak az Öt Csillag Mozgalom propagálja a kormányalakítás lehetőségét. Ezzel szemben

Matteo Salvini, a Liga vezető nagyobb játékos, ő arra játszik, hogy előrehozott választások legyenek

- tette hozzá.

A szakértő szerint a probléma az, hogy az előrehozott választás leghamarabb július 29-én lehet, de az elképzelhetetlen, hogy a strandidőszakban az olaszok nagy részét rá tudnák venni a voksolásra.

"Úgy néz ki, hgy a Sergio Mattarella államfő által erőltetett szakértői kormány nem tud létrejönni. Ezt azzal magyarázza a megbízott kormányfő, Cottarelli, hogy amíg létrejöhet a politikai kormány, addig ő jegeli a saját névsorát. A valóság az mindenki szerint, hogy ez a névsor sehogy sem akar összeállni.

Mattarella elképzelésére az Öt Csillag Mozgalom és a jobbközép összes pártja azonnal nemet mondott, és kihátrált a Demokrata Párt is, amelyik korábban még azt mondta, hogy megszavazza"

- hangsúlyozta Szomráky Béla. Hozzátette azt is, hogy eddig sem voltak szokatlanok az elnöki kormányok, amelyben az elnök kinevezett valakit, de mindig úgy csinálta, hogy mögötte egy nagyon megbízható, komoly többség volt.

Most semmilyen többség nincs, a többség gyakorlatilag nullára olvadt.

A jelenleg épp Olaszországban tartózkodó szakértő elmondta, az olaszok már kezdenek lemondani arról, hogy foglalkozzanak a kormányváltás témakörével, nem nagyon beszélnek róla, inkább csak mosolyogva legyintenek. A tárgyalások közben a háttérben folynak, de a nagyközönség ezekről szinte semmit nem tud.

"Az viszont kiverte a biztosítékot Olaszországban mindenkinél, amire Günther Oettinger uniós költségvetési biztos ragadtatta magát: azt mondta, hogy

majd a piacok megtanítják az olaszoknak, hogyan kell szavazni. Ebből Olaszországban senki nem kér"

- mondta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Olasz helyzetkép
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást