Viszonylag gyorsan eldőlt, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Jóllehet az előzetes felmérések és közvélemény-kutatások fej-fej melletti versenyt jeleztek előre Donald Trump és Kamala Harris között. Ez nagy legitimációval szolgál a győztes számára?
Nagy fölénnyel nyerte az elektori kollégiumi szavazatokat, 312:226 arányban, 270 a minimálisan elég, sőt, minden bizonnyal az úgynevezett populáris szavazatokat is megnyerte, 51-47 arányban vezet. Itt is óriási mértékben lépett előre. 2016-ban kevesebb szavazatot kapott, s az elektori kollégiumnak a sajátosságai miatt lett csak elnök. Most azt is mondhatja, hogy az emberek többsége rám szavazott, megvan a legitimáció. És nemcsak neki, a Republikánus Pártnak általában, hiszen a Republikánus Párt visszanyerte a szenátust. Még nincs teljes végeredmény, de 52 biztos helyük van.
Mi több, a képviselőházat is viszik, úgy tűnik…
Igen, bár azt eléggé szűk többséggel fogja, minimum 218 fő kell, 435 fős a teljes képviselőház, 220 körül prognosztizálják, mert ott nincsenek mindenhol lezárva a szavazatok. Ha nem is jött be az a 2022-es vörös cunami, amiről sokat beszéltek, de ez is egyfajta cunaminak tekinthető. Amerikában ezt trifectának nevezik, amikor egy párt elviszi a képviselőházat, a szenátust és a Fehér Házat egyszerre.
Elképzelhető, hogy majd sokan elkezdik félteni az amerikai demokráciát amiatt, hogy a republikánusoknak egyfajta túlhatalma lesz? Ott van a szenátus többsége, vélhetően a kongresszusi többség is, de még a Legfelsőbb Bíróságon is több a republikánusokhoz köthető bíró.
Igen, ez papíron így lehet, de a történelem azt mutatja, hogy ha egy pártnál is van mind a három hatalmi ág, nem érzi azt, hogy teljhatalommal rendelkezik.
Van azért kontroll?
Van kontroll, és nemcsak kontroll, ismerve a kongresszusi képviselőknek és szenátoroknak a magatartását. Nagyon individualisták nagyon sok szempontból, Amerikában sokszor a pártfegyelem kisebb, mint Európában. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a republikánus házelnököt republikánusok buktatták meg ezelőtt. Kevin McCarthynak azért kellett távoznia, azért került Mike Johnson a helyére, mert a saját emberei megbuktatták. A pártokon belül megvannak a különböző árnyalatok, a Republikánus Párton belül vannak radikálisabbak, vannak mérsékeltebbek, vannak a szorosabb pénzügyi fegyelem hívei, vannak, akik inkább költenének. Különböző árnyalatok vannak társadalmi kérdésekben is. S most csak a hivatalos fékekről és ellensúlyokról beszéltünk, de a politikai irodalomban nagyon sokat beszélnek a nem hivatalos, az extra alkotmányos szereplőkről. A bürokrácia rendkívül fontos, a média rendkívül fontos, és az érdekcsoportok. Ezek nagyon nagy mértékben tudnak segíteni vagy pedig gátolni egy-egy elnököt. Természetesen az elnök eleve nem teljhatalmú, a törvényhozásnál megvannak a szabályok arra, hogy milyen felhatalmazása van, elvileg vétójoga van. Igaz, hogy elnöki rendeletekkel is kormányozhat, de azoknak a hátulütője az, hogy egy másik elnöki rendelettel, egy tollvonással meg lehet szüntetni. Fontos még, hogy, két év múlva félidős választások lesznek. Most megint csak a történelemből kiindulva, a félidős választások az ellenfélnek vagy az ellenzéki pártnak kedveznek. Ha két év alatt, tegyük föl, a republikánusok nem tudják végrehajtani, vagy legalábbis részben azokat a programokat, amelyeket szeretnének, és amelyeket megígértek, 2026 után feltehetően – legalábbis ha az íratlan szabályokat nézzük – talán az egyik házat elvesztik, főleg miután a képviselőházban elég szűk többség van. Idén a republikánusoknak kedvezett a szenátusi választás, hiszen a 34 újraválasztandó szenátori helyből mindössze tízet kellett a republikánusoknak védeni, 24-et a demokratáknak. Ez a helyzet nagyjából meg fog fordulni 2026-ban, akkor a demokratáknak kell majd kevesebb helyet védeni, a republikánusoknak többet. Ezen felül egy kicsit már tekintsünk előre. 2026 után Donald Trump félig-meddig úgynevezett béna kacsa lesz, többet nem indulhat az elnökválasztáson, és megkezdődik a párton belül is az utódlás kérdése. Elvileg az alelnök szokott belépni, de ez nem egy kőbe vésett szabály, van egy-két elég erős karakter még a Republikánus Párton belül, Marco Rubio, Ron DeSantis vagy Nikki Haley, akik elképzelhetően versenybe szállnak J. D. Vence-cel, ha ő egyáltalán úgy gondolja 2026 után, hogy megpályázná az elnöki posztot.
Ha megpróbálunk egy kicsit a számok mögé nézni, kirajzolódnak trendek a szavazói bázisokról és a támogatói körökről. Változtak ezek az előző négy év során?
Természetesen. Ha csak abból a számból indulunk ki, hogy több millió szavazatot nyert Trump, valahonnan el kellett venni ezeket a szavazatokat, vagy új szavazókat kellett szerezni. Egyrészt elvett szavazatokat, méghozzá például az afroamerikaiaknál vagy a feketéknél. 2020-ban nagyjából nyolc százalékot kapott az afroamerikai szavazatokból, most 15-16 százalékot, főleg különben férfiak szavazatát. 2020-ban 21 ponttal kapott ki a latinoknál Joe Bidentől, most ez a különbség 9 pontra zsugorodott, ott eléggé nagy ugrás volt. Ezenkívül a 30 év alattiaknál ugyancsak jelentősen ledolgozta a hátrányát. Igaz, hogy a demokraták még mindig 8-10 ponttal többet kaptak, de ott is 15-20 pontból faragott le hetet-nyolcat. A katolikusoknál ugyancsak nyert körülbelül 12 pontot a 2020-as választáshoz képest. Nem nagyon befolyásolta a mostani választást, de az amerikai zsidó közösség általában kétharmad részben demokrata szavazó, ám most a közel-keleti helyzet miatt elégedetlenek Bidennek, illetve Harrisnek a megnyilvánulásaival. Mind a ketten a zsidó félnek is, illetve az arab szavazóknak is szerettek volna valamilyen reményt nyújtani arra, hogy az erős kormányzat mind a két félnek megfelelő politikát fog folytatni. New Yorkban, ahol a legnagyobb zsidó közösség él, 1 százalékpontra szűkült a különbség Harris és Trump között. Azért mondom, hogy nem számított, mert New Yorkban a demokraták teljesen mindegy, hogy egymillió szavazattal nyernek vagy 999 ezerrel, de ez is jelzésértékű volt, ez a választói csoport is egy kicsit átstrukturálódott.
Nemek szerinti megoszlásról lehet valamit tudni? Több elemző is utalt arra, hogy a nők körében nagyobb a szavazási hajlandóság az Egyesült Államokban, sőt én olvastam olyan elemzést is még a kampány idején, hogy a kertvárosi feleségek, mondjuk az emlékezetes sorozatban megismert „született feleségek” befolyásolhatják a választás kimenetelét.
Igen, 2020-ban többek között ők döntötték el. A nők körében részben azért ilyen nagy vagy nagyobb a szavazási hajlandóság, mert elég fontos kérdés nekik az abortuszé.
Ami most hangsúlyos kérdés volt, különösen a kampányban.
Az elnökválasztás, a kongresszusi választások mellett voltak kormányzóválasztások, ahol megint csak a republikánusok szerepeltek jobban, 27-23 arányban a republikánus kormányzók vannak többségben. Ezen kívül sok egyéb kérdésről szavaztak az emberek, különböző államokban például népszavazás volt különböző kérdésekről, többek között az abortuszkérdésről, hogy legalizálják, vagy ne legalizálják, ha legalizálják, milyen mértékben, ha nem legalizálják, akkor teljes mértékben megtiltsák-e vagy nem. Különben hét államban valamilyen módon legalizálták, háromban nem. Országosan a demokraták megpróbálták azt sulykolni az emberekben, hogy Trumpnak az elnöksége azt jelentené, hogy országosan betiltanák az abortuszt. Ami nem volt igaz. Trumpnak az álláspontja az, hogy az államokhoz tartozik ez a jogkör, tehát amit a Legfelsőbb Bíróság döntött 2022-ben a Dobbs-ügyben, az az irányadó. Ő személy szerint eléggé mérsékelt álláspontot foglalt el, tehát megengedi az abortusz kérdésében, a terhesség első 12-14-15 hónapjában, hetében, attól függ, hogy milyen álláspontot képviselt, milyen időpontban. Természetesen, hogyha vérfertőzésről van szó, vagy erőszakról vagy az anya életéről, akkor nem kérdés, hogy az abortusz elképzelhető, és ez annyira jól „sikerült” a demokratáknak, hogy egy felmérés szerint az emberek 52 százaléka elhitte, hogy Trump betiltaná a művi terhességmegszakítást országosan. Ami azért kicsit nehéz, mert a Legfelsőbb Bíróság döntését csak egy másik legfelsőbb bírósági döntéssel lehet überelni, vagy pedig egy kongresszusi törvénnyel. A kongresszusban viszont nincsen olyan többség, hogy ez meghozható lenne. Ennek megfelelően a nők közötti szavazásnál nagyon sok esetben ez a kérdés volt az egyik első, és nem pedig, mondjuk, a gazdaság, a bevándorlás, a közbiztonság vagy külpolitika.
Pedig ezek is hangsúlyosak voltak.
Eléggé nagy, 30 pontos szakadék nyílt a nők és a férfiak között. A nők a demokratákat preferálták inkább, a férfiak meg a republikánusokat. Különben általában a férfiaknak kétharmada republikánus szavazó, és a nőknek pedig nagyjából 50 százaléka, 55 attól függ, hogy most a színes bőrűeket belevesszük, vagy a fehér nőket. A fehér nők esetében már szóvá tette egy afroamerikai kommentátor, hogy többek között miattuk veszített Kamala Harris, mert nem szavaztak rá olyan arányban, mint adott esetben 2020-ban Bidenre.
Nyilván a politikus személyisége, a karizma is nagyon meghatározó egy választásnál, egy elnökválasztásnál meg különösen. Az talán elmondható, hogy Donald Trump mindenképpen karakteresebb személyiség, Kamala Harris szürkébbnek tűnhet, viszont Donald Trump ebből adódóan talán megosztóbb személyiség is. Anélkül, hogy a pszichológia területére merészkednénk, vajon mit hozhatott a karakterek közötti különbség az eredményekben, az igencsak markáns republikánus fölényben?
Az emberek döntő többsége, közel kétharmada Trumpot tartotta határozottabb vezetőnek. Itt két különböző dologról van szó. Az egyik az, hogy az amerikai gazdaság nincs olyan rossz állapotban, főleg az úgynevezett makrogazdasági mutatókat nézve, mint ahogy nagyon sokan érzékelik. Az érzékelés más, mint maga a valóság, a demokraták általában a makrogazdasági mutatókra hivatkoztak, az emberek pedig arra, vagy azt látták, hogy a megélhetési költségek 2021-hez viszonyítva 20 százalékkal nőttek. Ők azt nézik, hogy a benzinkútnál mennyit kell fizetni, és mennyit kell fizetni a tejért és a kenyérért, és így tovább. Az infláció elég magas, a munkanélküliség elég alacsony, lehet a számokkal zsonglőrködni. De a republikánusok és személyesen Donald Trump sokkal jobb osztályzatokat kaptak-kapott az amerikaiak többségétől arra, hogy hogyan tudják-tudja kezelni a gazdaságot, valamint a külpolitikát. Van egy közel-keleti háború, van Kína, van Ukrajna, Oroszország, mind fontos ilyen szempontból az amerikaiaknak, akik többségükben úgy vélték, hogy Kamala Harris tapasztalatlan.
A televíziós vitákból is ez jött át.
Igen, semmi külpolitikai tapasztalata nincsen, és az egyik legnagyobb hátránya az volt, hogy nem nagyon tudta senki, hogy a Biden-adminisztráción belül pontosan milyen portfoliót visz. Általában az alelnökök kapnak valamit. Bidennél maradva, Obama mellett ő volt a külpolitika fő képviselője az Egyesült Államokban. Biden évtizedes külpolitikai tapasztalattal rendelkezett a szenátus külügyi bizottságának elnökeként, tehát ő abszolút benne volt ebben. Kamala Harris korábban kaliforniai főügyész volt, abszolút belpolitikai dolgokkal foglalkozott, szenátorként megint csak nem külpolitikai ügyekkel foglalkozott. Az egyetlen külpolitikai kérdés, aminek ő volt a gazdája, az a bevándorlás lett volna, amit szeretett volna minél jobban elfelejteni, kicsit félrevezetően Határcárnak nevezték, hogy ő felelős az ellenőrzés nélkül beáramló, összesen 10-12 millió illegális bevándorlóért. Ő tulajdonképpen azt a feladatot kapta, hogy a közép-amerikai államokat próbálja rávenni arra, hogy egyáltalán ne engedjék ki azokat az embereket, akik Amerikába akarnak menni. Ez nem sikerült neki, de hát másnak sem sikerült volna.
Az jelenthetett hátrányt a számára, hogy viszonylag későn állt a kampányba, csak július végén volt a csere, amikor Biden visszalépett a demokrata párti vezetés nyomására?
Megoszlanak a vélemények, még a Demokrata Párton belül is. Amikor elindult a Demokrata Párton belül az elnökségért még 2019-ben, azért szállt ki, mert egyszázalékos volt a támogatottsága a párton belül. Sokan azt gyanítják, hogy a Demokrata Pártnak a mértékadó és döntéshozó emberei, akár az Obama-klán, a Clinton-klán, Nancy Pelosi, Chuck Schumer és a többiek, nem június végén jutottak arra az elhatározásra, hogy le kell váltani Bident, csak el akarták kerülni azt, hogy megfuttassák az alelnököt, Kamala Harrist, mert akkor esetleg olyanok léptek volna be, akik karakteresebbek és ismertebbek nála. Mondjuk a kaliforniai kormányzó Gavin Newsom, vagy a michigani kormányzó, Gretchen Whitmer, vagy a pennsylvaniai kormányzó, Josh Shapiro, vagy még egy-két másik ember. Ebben az esetben esetleg Kamala Harris nem járt volna jól. Elképzelhető, hogy az volt a terv, hogy egy olyan helyzetet teremtenek, amikor nem lehet már előválasztást tartani, és Kamala Harrist be kell dobni. Hozzá kell tennem azt, hogy Kamala Harris úgy került egyáltalán az alelnöki posztra, hogy Joe Biden elég rosszul állt 2020-ban az előválasztások során, s azért, hogy megnyerje a Demokrata Párt törzsszavazóinak két nagyon fontos csoportját, a nőket és a színesbőrűeket, megígérte, hogy színesbőrű nőt fog maga mellé választani alelnöknek. Nem biztos, hogy Kamala Harris volt a legjobb jelölt akkor, eleve későn indult, a kört kellett volna neki négyszögesíteni. Három és fél évig alelnök volt. Az emberek 75 százaléka elégedetlen volt azzal az iránnyal, amibe az Egyesült Államok tartott. Magas inflációarány, magas árszínvonal, általános elégedetlenség a Biden-kormányzattal szemben, Biden maga 40 százalékos támogatottsággal rendelkezett, ezt kellett volna valahogy neki kompenzálni azzal, hogy valami újat ajánl.
Ez nem sikerült?
Egyszerre kellett volna hideget és meleget fújni, és amikor erre lehetősége lett volna, amikor megkérdezték tőle egy nagyon barátságos tévéinterjúban a CNN-en, hogy nahát, akkor lett volna-e valami, amit talán másképp csinált volna, mondhatta volna, hogy az adópolitika vagy az infláció, de erre azt mondta, hogy éppen nem jut semmi sem az eszébe. Ezt a republikánusok kihasználták, és több kampánygyűlésen elmondták, hogy a demokratáknak az elnökjelöltje arról híres, hogy semmi sem jut az eszébe. Plusz még egy dolog. Nagyon sok kérdésben 180 fokos fordulatot tett. Például Pennsylvania, mint a kulcsállamok kulcsállama, a második legnagyobb palagáz-kitermelő állam az Egyesült Államokon belül. Négy-öt évvel ezelőtt, amikor a 2019-es demokrata „szépségverseny” volt az elnökjelöltségért, ő ellenezte a palagázt, a repesztéses technológiát. Most átfordította, 180 fokos fordulatot vett, és most már támogatta volna, mert Pennsylvaniát az ottani palagáz-kitermelés nélkül nem lehet megnyerni. Öt évvel ezelőtt a határoknak szinte teljes kinyitását szorgalmazta, és azt ígérte, hogy büntetlenséget kapnak az illegális bevándorlók. Most észlelte, hogy ez nem nagyon népszerű álláspont, és most már ő is büntette volna az illegális bevándorlókat, illetve szankciókat vezetett volna be, megnövelte volna a határőrizetet, és így tovább. A BLM mozgalom idejében, amikor voltak a zavargások, beállt azok közé, akik pénzt gyűjtöttek azoknak, akiket azért börtönöztek be, mert törtek-zúztak és kifosztottak üzleteket. Nagyon sok esetben megváltoztatta a véleményét, s persze erre emlékeztették. Neki távolságot kellett volna tartani a népszerűtlen Biden-adminisztrációtól, ami nagyon nehéz, miután három és fél évig ő volt a Biden-adminisztráció, és újat kellett volna mondani. Ezt a gordiuszi csomót úgy vágta ketté, hogy azért jelentene újdonságot, mert új ügyek és új helyzetek lesznek majd, nem ugyanaz, mint 2022-ben, 2023-ban volt, és ilyen alapon lenne olyan elnök, aki eltér az előző elnöki ciklustól.
Donald Trump ügyei még most is folyamatban vannak, lehetett ezeket úgy feltüntetni, hogy itt van a volt elnök, a mostani elnökjelölt, akit minden módon be akarnak sározni?
Érdekes módon ez előnyére várt. Ugyanis ahányszor egy újabb per indult ellene, annyiszor megugrott a népszerűsége, főleg a republikánusok körében. De összezártak mögötte még azok is, akik nem annyira szívellték, és érdekes módon most már elkezdik a demokrata oldalon is pedzegetni, hogy hiba volt ezeket az eljárásokat megindítani, mert úgy tűnt 2022-ben, amikor elmaradt a republikánus vörös cunami, hogy Donald Trumpnak vége. Végül is választási vereséget szenvedett 2018-ban, nem személyesen, de akkor demokrata többség lett a kongresszus egyik házában, visszaszerezte Nancy Pelosi, akkor utána 2020-ban ő maga veszített, 2022-ben elvesztették a szenátust a republikánusok, három választást közvetve vagy közvetetten elveszített. A demokraták közül sokan felvetették azt, hogy hiba volt ezeket az eljárásokat elindítani, mert így újra bekerült a köztudatba Donald Trump. 2020 és 2022 között, vagy 2021-2022-ben nagyjából Mar-a-Lagóban golfozott, vagy bármit csinált, nem nagyon vett részt aktívan a politikai életben. Ám akkor a demokraták majdhogynem kirángatták ebből a félig visszavonultságból, és abban a pillanatban megint reflektorfénybe került. Nem tudom, hogy Donald Trump mennyire ismerte Zsazsa Gábort. Neki volt az a híres mondása, hogy mindegy, hogy mit, csak írjanak az emberről. Ez abszolút bevált Trump esetében.
De vannak még folyamatban lévő ügyek. Ezek azért január 20-ig, az elnöki beiktatásig lezárulhatnak?
Mindegyik külön eset. Az egyik a manhattani, ez a hallgatási pénz a művésznőnek. Itt a bíró elvileg azt mondta, hogy november 12-én fog ítéletet hirdetni, de úgy tűnik, hogy elhalasztja, mert mindenfajta halasztást kérnek Trump ügyvédjei. Az igazság az, hogy ebben az ügyben Trumpnak nincs beleszólása. A másik két ügyben arra hivatkoznak az ügyvédek, hogy egy másik ügyben a Legfelsőbb Bíróság elég széleskörű felmentést adott az elnök cselekedetei alól, ha az elnöksége alatt került ezekre sor. Ez a hallgatási pénz már a 2016-os választások után volt. Mindenfajta technikai kérdések vannak, de elképzelhető egyfajta ítélethirdetés, de inkább az a valószínű, hogy el fogják ezt napolni. A két szövetségi ügyben, a január 6-i ügyben és a Mar-a-Lago-i ügyben Donald Trump most nagyon kényelmes helyzetbe került. Szövetségi esetekben kegyelmet adhat bárkinek. És ő megmondta, hogy adott esetben kegyelmet fog adni saját magának, ha elítélik, de az első dolga az lesz – mondta –, hogy Jack Smith különleges ügyészt elbocsátja. A hírek szerint a különleges ügyész már tárgyal az igazságügyi minisztériummal, hogy hogyan fektessék el az ügyet, vagy hogyan fejezzék be, mert ez sehova nem fog vezetni. A negyedik, a georgiai ügyben pedig az a „szerencséje” Trumpnak, hogy ott megint csak elítélhetik, arra nincs befolyása, mert a tagállami eljárásokra nincs befolyása az elnöknek, viszont ott az a szerencséje, hogy az ottani ügyésznő, Fani Willis korrupciós botrányba keveredett, a barátjának elég jelentős összeget adott, amit részben ketten költöttek el, de hivatalosan ezt kutatásra kapta, és feltehetően valószínűleg az ügyésznőt le fogják váltani. Már híradások vannak arról, hogy aki a helyébe lép, az nem nagyon szeretné ezt az ügyet elővenni, ott feltehetően ejteni fogják az ügyet. Ez az ügy arról szólt, hogy telefonált az akkori republikánus vezetésnek Georgiába, amikor 10-12 ezer szavazattal veszített 2020-ban, hogy találjanak 11 ezer szavazatot, befolyásolta a választás menetét, és az bűnesetnek számít. A két szövetségi ügy feltehetően el fog aludni. A harmadik, a georgiai valószínűleg ugyancsak, a negyediket pedig, az a legpitiánerebb ügy különben, és az igazság az, hogy olyan sok sebből vérzik, annyira látszik rajta, hogy politikai indíttatású, hogy nem valószínű, hogy a bíró megkockáztatja azt, hogy egy már megválasztott elnökkel szemben börtönbüntetést szabjon ki, mert az egész országot lejáratná. Ezért feltehetően nyomást fognak gyakorolni rá, hogy valamilyen kiutat találjon ebből a helyzetből.
Mi az a republikánusok vagy Trump programjában, ami meghozhatta ezt a nagyon fölényes győzelmet? Mire készülnek majd a republikánusok?
Általános szabály, nemcsak Amerikában, hanem általában, hogy a kampányígéreteket nem lehet teljesen komolyan venni. Ezekre azért nem adnak hitelt mindenhol a bankokban. Ígérni a kampány során lehet bármi következmény nélkül, viszont amikor valaki már döntési pozícióba kerül, a korábban emlegetett különböző gátló és ellenőrző tényezők sokat lefaragnak ezekből. Feltehetően meg fog valósulni a szigorúbb határvédelem. A falépítés elkezdődhet megint, csak vagy folytatódhat, amit már Trump elkezdett.
Az leállt az előző időszakban?
Igen, Biden leállította. Feltehetően több pénzt kapnak a határvédők, vagy megerősítik őket, tehát több ember lesz. A deportálások meg fognak kezdődni mindenképpen, ha nem is mind a 12 milliót, senki nem tudja pontosan, hogy hányan vannak, de óriási a szám.
Ők mind illegálisan érkeztek az Egyesült Államokba, a déli határ felől?
A déli határ felől. Trumpék az úgynevezett „Maradjon Mexikóban” politikát folytatták, mexikói táborokban tartották őket, amíg az amerikai bíróságok elbírálták a bevándorló kérelmét. Rengeteg különböző módon lehet bevándorolni, legegyszerűbb a családegyesítés, de aztán munkahely és sok minden egyéb van.
Igen, csak azért mégis az van a köztudatban, hogy az Egyesült Államokba még a vízumszerzés sem olyan könnyű, nagyon szigorú kontroll van.
Igen, de azért öt-hat olyan kategória van, ami lehetővé teszi a legális bevándorlást. A legegyszerűbb a családegyesítés. A Biden-adminisztráció ezt a „Maradjon Mexikóban” politikát föladta. Tíz-tizenkét millió ember jött be 2021 óta Amerikába, és ezeknek az ügyét az amerikai bíróságok nyilván nem tudják elbírálni, mert annyira túl vannak terhelve. Időnként évekbe telik, mire az illetőnek az ügye bíróság elé kerül.
És addig az illető viszont ott van.
És addig az illetőt úgymond becsületszóra, szabadjára engedik, hogy majd akkor jelentkezik a bíróságon, amikor idézést kap. Vagy jelentkezik, vagy nem.
Ez nyilván befolyásolta az elmúlt időszakban az amerikai közhangulatot is.
Igen, abszolút, és ez részben magyarázza, főleg a latinoknak és a feketéknek az esetleges, nem teljes mértékű átállását, de többen szavaztak Trumpra, mert ezek az embereknek, főleg az alacsony keresetűeknek a munkahelyeit veszélyeztetik a szállodaiparban vagy a szolgáltatóiparban, az építőiparban, a mezőgazdaságban. A deportálások megkezdődnek, hozzá kell tenni azt, hogy az Obama-kormányzat alatt is százezer számra deportáltak embereket. Az Obama-adminisztráció sem volt olyan puha velük szemben, mint Bidené. Ez mindenképpen meg fog valósulni. Meg fog feltehetően valósulni az adócsökkentés. A vállalati adót 21 százalékról 15 százalékra csökkentené a Trump-adminisztráció vagy Donald Trump személyesen.
Ez bevételkieséssel járhat, és azért a költségvetés nincs túl fényes helyzetben, 1800 milliárd dolláros hiánnyal küzd az amerikai költségvetés.
A 15 százalék csak azokra vonatkozna, akik Amerikában termeltetnek, tehát nem minden vállalat, a multik, amelyek mondjuk Írországban termeltetnek, továbbra is 21 százalékon lennének. Ez hagyományos republikánus gazdaságpolitika, az úgynevezett kínálati oldali gazdaságpolitika, hogy adócsökkentés, és ezzel több munkahelyet ne. Igaz, hogy az adócsökkentés miatt kiesnek adóbevételek, viszont az, hogy többen dolgoznak és többen adóznak, és kevesebb ember van a munkanélkülin és így tovább, amit elvesztenek a réven, az bejön a vámon.
A vámon különösen bejön, mert az egyik hangsúlyos elem a vámtarifáknak az emelése.
Ez megint csak olyan politika, amit az első adminisztráció alatt is folytatott, hogy magasak a vámok, a munkahelyek, illetve az amerikai ipar megvédése. Ezenkívül megvalósítható Kínával szemben egyfajta kereskedelmi háború felújítása vagy hidegháború felújítása.
Eleve ez a lebegtetett 60 százalékos vagy akár 100 százalékos vám…
Elképzelhető, hogy nem annyi lesz…
Mindenesetre a kínai árukat nyilván valamilyen módon vissza akarják tartani, vagy korlátozni.
Ez megint csak egy eléggé kérdéses dolog, mert annak idején, amikor az első Trump-adminisztráció erről beszélt, és ott 100 százalékos adóról is szó volt, de mondjuk ott 50 százalék volt az, amit nagyjából elfogadtak. Megnézték, hogy miből adódik az a több százmilliárdos aktívum Kína részéről a kétoldalú kereskedelemben. És kiderült, hogy mondjuk 100 tévéből 99 Kínában készült, 100 asztali komputerből 99 Kínában készült, ágynemű, bútor, gyerekjáték, műanyag, mind Kínában készül. Ezek nem a damaszt selyemből készültek, nem a legjobb minőségűek, de ezeket vásárolja az embereknek a döntő többsége a Walmartban, meg a Kmartba, és nekik a döntő többségük Trump-szavazó. Na most, ha ők ma vásároltak mondjuk 5,99-ért valamilyen gyerekjátékot, és holnap bemennek, és az már 7,99-be kerül…
Merthogy már nem Kínába készült?
Esetleg, vagy Kínában magasabb vámmal. Kaliforniában is volt többek között referendum. Egyik pont az volt, hogy 18 dollárra emeljék föl a minimál órabért. El lehet képzelni azt, ha a minimális órabér 18 dollár, amit az utcaseprő megkap, akkor egy szakmunkás mennyit kereshet adott esetben, vagy akár a szalag mellett mennyit kereshetnek a munkások, és az általuk előállított áru árban mennyire versenyképes a kínaival, meg a vietnamival, meg a Fülöp-szigetekivel, meg a malajziaival és a többivel szemben.
A kulcsszó a jelek szerint a protekcionista gazdaságpolitika, viszont ha a világ legerősebb nagyhatalma protekcionista gazdaságpolitikát folytat, akkor ez nem hozhat egyfajta befelé fordulást? Az a világgazdaságnak sem túlzottan jó. Nemcsak Kínának, hanem az Európai Uniónak sem.
Tíz közgazdászból 7-8 azt mondja, hogy ez a blokkosodás árt a világgazdaságnak. Itt pró és kontra érvek vannak. Trumpnak általában az érve az, hogy ő az Egyesült Államok elnöke és nem pedig a világé. Őt azért választották meg, és azok választották meg, akik Amerikában vannak, és az ő érdekeiket védi. Az, hogy esetleg ennek milyen következményei vannak, mondjuk Kelet-Timorban vagy Patagóniában, az őt kevésbé érdekli. Nyilvánvalóan ez egy abszolút leegyszerűsítés, és ez nem így fog működni. A jelenlegi globalizált gazdasági környezetben nem lehet olyan bezárkózást folytatni, mint mondjuk az 1920-as években, amikor az Egyesült Államok hihetetlen magas védővámokat vezetett be, és részben ennek az eredménye volt a nagy gazdasági világválság. Ilyet nem lehet megcsinálni. Nyilvánvaló az is, hogy ebben az esetben a másik fél hasonlóképpen fog fellépni.
Érintsük a külpolitikai stratégiát is, rendre felvetődő kérdés az orosz–ukrán háború, amire vonatkozóan voltak Donald Trumpnak folyamatosan többször is hangoztatott ígéretei. Mi lehet itt valóban stratégia? Szó van arról, hogy kevesebb támogatás menjen Ukrajnának, kevesebb pénz, és nyilván ez is jelentheti a háború végét, de lehet, hogy Ukrajna végét is.
Igen, a kevesebb pénz elképzelhet. Már a Biden-kormányzat is tett ilyen lépéseket, hogy áttolja az európaiakra a fő terhet. Az elképzelés az, hogy Ukrajna Európa ügye elsősorban.
Az alelnökjelölt, határozottan beszélt arról egy interjúban, hogy tulajdonképpen mi közünk is van nekik ehhez, oldja meg Európa.
Nyilvánvalóan azért van köze, mert ha a nagy stratégiát nézzük, akkor az Egyesült Államoknak ez a nemzetbiztonsági stratégiája.
Úgy fogalmazott J. D. Vance az interjúban, hogy Ukrajna közel sem olyan fontos számunkra, mint a világ más régiói.
Igen. Ukrajna nyilvánvalóan Európának fontosabb, mert nem mindegy, hogy Oroszország mennyire szomszéd és mennyire nem szomszéd. Az európai elképzelés az, amit az oroszok nem fogadnak el, hogy Ukrajna bármilyen mértékű integrációja a Nyugatba vagy az atlanti közösségbe, akár az EU-ba, az Oroszországnak is jó lenne, mert Oroszországnak egy stabil, prosperáló szomszéd sokkal előnyösebb, mint egy állandó revánsra vágyó, és a feszültséget fenntartó, alacsony intenzitású konfliktus a határok mentén. Az oroszok ezt az ügyet egyszerűen hagyományos reálpolitikai szempontból nézik, és ők Ukrajnában egy ütközőzónát látnak. Ők egyszerűen arról beszélnek, hogy kérem szépen, Oroszországot, a Szovjetuniót nyugat felől kétszer támadták meg. Másodszor, „szóbeli” ígéretet kaptak arra, ez egy örök vita kérdés, hogy a NATO nem fog terjeszkedni Oroszország felé, vagy a Szovjetunió felé, ezt az 1989-1990-es tárgyalásokon, a német egyesítés kapcsán tette James Baker akkori külügyminiszter, tehát mi ígéretet kaptunk erre, és nekünk biztonsági szempontból elengedhetetlen feltétel, hogy Ukrajna semleges legyen, ne legyen a NATO tagja, semmilyen módon. Vance-re visszatérve, ő meg azt mondta, hogy ki kellene alakítani egy demilitarizált zónát, ilyen Minszk II szerűen.
A minszki megállapodásokhoz visszanyúlva?
A szakértők azt mondják, hogy az már rég halott. A minszki megállapodásról ne is beszéljünk, az már nem tárgyalási alap. Most már inkább beszélnek arról, hogy az isztambuli tárgyalásokon alakult volna valami ki, de már az is múlté. Szinte lehetetlen helyzet alakult ki, mert két és fél éves, most már lassan hároméves a háború, óriási anyagi áldozatok, százezres nagyságrendű halottak egyik és másik oldalon. Olyan megállapodást kötni, amit mind a kettő el tud otthon adni, és igazolni tudja az eddigi áldozatokat, szinte lehetetlen, ahhoz mondjuk egy Bismarck kellene vagy egy Kissinger, de egyik sem áll rendelkezésre.
Jó két hónap múlva tér vissza majd Donald Trump a Fehér Házba. Közben nyilván nekilát a kormányalakításnak, az ezzel kapcsolatos tárgyalásoknak. Eddig kerülte, hogy konkrét neveket említsen, hogy kik is lehetnek majd a tagjai ennek a csapatnak, de látható az, vagy sejthető, hogy kik kerülhetnek fontosabb pozícióba?
Egy-két nevet már emlegetnek, esetleg Mike Pompeo visszatér valamilyen pozícióba, a volt külügyminiszter, emlegetik azt, hogy Elon Musk esetleg kaphat akár formális, akár nem formális szerepet. Robert Kennedy lehet akár egészségügyi miniszter. A Robert Lightheizert emlegetik esetleg, mint pénzügyminisztert, korábban a Fehér Házban dolgozott, és a jelenlegi kampánymenedzsert, aki esetleg stábfőnök lesz. Ilyenkor hirtelen mindenki szereti Trumpot és örök életében Trumpot szerette.
Sokan előszobáznak nála?
Igen, feltehetően nagy lesz a tolongás. Egy csapat alakul ilyenkor két, Trump által kijelölt menedzser vezetésével, és rengeteg ügyvédnek a segítségével, akik a potenciális vezetőket átvizsgálják, hogy nincs-e valamilyen az előéletükben, hogy meghúzták-e valakinek a copfját az óvodában, vagy tettek-e bármi egyéb olyat, amibe bele lehetne kötni. Sokszor elcsúsznak különben ilyen kisebb dolgok, és nagyon kellemetlen, amikor rögtön le kell váltani régebbi botrány miatt valakit. Ez egy eléggé hosszú folyamat, ügyvédi irodákat alkalmaznak, akik ezt a munkát elvégzik, nő a tülekedés. Mindenkit nem tud különben leváltani Trump, mert vannak olyan intézmények, amelyekben csak a kinevezés joga az övé, de a leváltás nem, mert határozott időre szól a kinevezés, mondjuk, a Szövetségi Tartalék Alapnak az igazgatója, akit annyira nem nagyon szível Trump, de nem nagyon tudja leváltani. Viszont, mondjuk, a CIA, FBI igazgatóját biztos le fogja váltani, mert mind a kettő szervezetről úgy véli, hogy nem nagyon barátságos módon viselkedtek vele szemben, és esetleg Pompeót vagy bárkit fog odaküldeni.