Közelebb van most Oroszország céljai megvalósításához, mint a háború elején volt?
Kaiser Ferenc: A rövid válasz: nem. Az oroszok valószínűleg – a legtöbb bizonyíték legalábbis erre utal – egy gyors lefolyású konfliktusra számítottak, ami minimális ukrán ellenállást, tömegesen dezertáló ukrán csapatokat és elmenekülő ukrán kormányt jelent. Ehhez képest az ukrán haderő az utolsó leheletéig védi a városokat, a kormány a helyén van, Zelenszkij elnök minden nap nyilatkozik, ami azt is jelenti egyben, hogy a médiaháborúban nyerésre állnak az ukránok. A nemzetközi közvéleményt sokkal jobban elérik az ukrán üzenetek, és katonailag sem azt a félelmetes, világrettegtető orosz haderőt látjuk, amit az oroszok szerintem szeretnének. Nagyon gyorsan előretörtek az orosz páncélosékek az első ukrán nagyvárosig, és aztán ott ragadtak. A folyamatos érkező, egymásnak ellentmondó hírek alapján jól látható, hogy eszeveszett mennyiségű orosz haditechnikát lőttek ki az ukránok. Az oroszok nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek, és ahhoz, hogy Putyin elnök azt tudja mondani, hogy győzött, ahhoz legalább Harkivot, de még nagyon tartják a védői, Kijevet pedig még bekeríteniük sem sikerült, tehát egyelőre úgy tűnik, hogy a nagy lendülettel meginduló orosz támadás megtorpant. Amit most a műholdfelvételek és az elemzések alapján mondhatunk, hogy az orosz haderőt jelenleg éppen újjászervezik egy következő támadáshoz. Ennek a sikerétől is függ, hogy Oroszország mennyire lesz hajlandó tárgyalni. Amit eddig az oroszok tárgyalás címszóval műveltek, az leginkább nettó időhúzás volt. Összegezve: Oroszország egyelőre távolabb van a céljaitól, mint valaha.
Ami az orosz részről időhúzás, az ukrán részről időnyerés? Tehát mindenki ugyanarra játszik?
Kaiser Ferenc: Így van, az ukránoknak érdekük, hogy minél tovább védekezzenek, mert minél sikeresebben védekeznek, annál kedvezőbb alkupozícióban lesznek, amikor megindulnak az érdemi tárgyalások.
Odessza, Mariupol?
Kaiser Ferenc: Mariupolt valószínűleg az oroszok viszik, össze akarják kötni a Krímet szárazföldi úton a kelet-ukrajnai régióval meg Oroszországgal. De Odesszát az ukránok megpróbálják mindenképpen megmenteni. Rengeteg mindentől függ, hogy mi lesz a háború vége, egyebek mellett attól is, hogy menet közben milyen pusztítást tudnak az orosz gazdaságban végezni a nyugati gazdasági szankciók, ami egy másik frontja a háborúnak.
Oroszország haditervei, hadicselekményei változnak majd az idő múlásával? Eljön az a szakasz, amikor totális pusztításba megy át a támadás?
Kaiser Ferenc: Már most itt tartunk. Az első pár napban az oroszok precíziós fegyverekkel, főleg Iszkander ballisztikus rakétákkal és Kalibr robotrepülőgépekkel igyekeztek kilőni, megsemmisíteni a reptereket, az ukrán légvédelmet, a vezetésirányítási pontokat. Ezen eszközök közös jellemzője, hogy iszonyatosan drágák. Az orosz haderő a legtöbb elemzés szerint a precíziós fegyverrendszerének a döntő többségét már felhasználta, és már az első hétvégén rátértek arra, amiben sajnos hagyományosan nagyon jók, hogy akkor lövünk mindennel. Rakéta-sorozatvetőket és tüzérséget használnak, ami már nem precíziós fegyver, városok ellen nem is szokták használni, de most az oroszok mégis ezekkel lőnek. Gondoljunk bele, hogy Groznijt kétszer így ostromolták a csecsen háborúkban, és az a saját területük volt. Az oroszok tehát „taktikát váltottak”. Pár éve azt tapasztalták, hogy az ukrán vezetés elmenekül, az ukrán haderő szétszalad. Most a legtöbb elemző azt mondja és én is hajlok arra: az a cél, hogy a bekerített városokban a lakosságtól megvonják az élelmet, a vizet, a fűtést, az áramot, nem hagyják őket elmenekülni. Látható volt, hogy hányszor lőtték már az oroszok az úgynevezett zöld folyosókat, tehát a lakosság szenvedésén keresztül veszik rá az ukrán vezetést arra, hogy megadja magát. Ez lényegében azt jelenti, hogy mindegy, mit mond az ENSZ, az oroszok átmentek a civil lakosság ellen vívott megtorló háborúba.
Az látszik most, hogy milyen feltételek mentén lehetne fegyverszünetet vagy békét kötni?
Kaiser Ferenc: Folyamatosan változik az orosz álláspont. A háború elején még azt mondták, hogy nácítlanitás meg demilitarizálás lesz. Ezt lefordítom magyarra: az ukrán haderőt úgy, ahogy van, szüntessék meg. Hogy egy negyvenmilliós országnak ne legyen fegyveres ereje, az a vicc kategória, pláne mikor ilyen békés és barátságos szomszédja van, mint Oroszország. Aztán már elhangzott az is, hogy Ukrajna legyen semleges, Oroszország kapjon garanciákat, hogy nem fog belépni a NATO-ba, meg mondjon le a Krímről, Donyeckről meg Luhanszkról. Ez már lehet tárgyalási alap, csak az ukrán vezetés ebbe se feltétlen egyezik bele, mert ha most elfogadja, akkor pár évvel múlva Moszkva esetleg újabb igényeket nyújt majd be. Tehát az ukránoknak most még muszáj valameddig kitartani, hogy később meg tudjanak egyezni.
Azt látják-e az ukránok és látja-e harmadik fél, hogy milyen önkéntes alakulatok harcolnak Ukrajnában az ukránok mellett?
Kaiser Ferenc: Az ukrán haderőnek eleve van egy olyan részei, amelyek regulárissá váltak, amelyeknek jobboldali hátterük van, ezek például az Azov és a Dnyipro zászlóalj. A másik, hogy most tízezerszámra térnek haza az ukrán tartalékosok, akik kiképzett sorkatonák. Őket most az általános hadkötelezettségre hivatkozva állítják harcba, és megtippelhetetlen számú külföldi harcos érkezett, ezt nevezik nemzetközi brigádnak. Köztük vannak lelkes önkéntesek meg szerencselovagok, akik csak a pénzért mentek, az ő fegyelmezésük nem lesz egyszerű. Az oroszok nem mondanak semmit, csak azt, hogy aki nem ukrán állampolgár, az nem kapja meg a hadifogoly státuszt, amire az ukránok meg azt mondták: akkor mindenki megkapja az ukrán állampolgárságot. Nagyon fontos, hogy 2014 után jelentős amerikai és brit támogatással az ukrán haderőt kiválóan kiképezték az orosz haderővel szembeni védelemre. Úgy tűnik, hogy az ukránok jobban felkészültek abból, hogy milyen harc várható, mint az oroszok, akiket rettenetesen meglepett ez a nagyon sikeres és elkeseredett ukrán ellenállás.
Olyan kockázat nincs a külföldi erők ukrajnai működésével, hogy azok az ukrán fél akaratától független magánakciókba, provokációkba kezdenek egy harmadik hatalom vagy entitás érdekében?
Kaiser Ferenc: Ezt nehéz megmondani. Eleve az önkénteseket nyilván a frontvonalba fogják vinni, hiszen ők harcolni érkeztek. Valószínűleg nem lesznek csak önkéntesekből álló egységek, tehát a parancsnok ukrán tisztek lesznek. Nincs erre vonatkozó információ, de épeszű állam, épeszű haderő nem hagyhatja, hogy szabadcsapatok jöjjenek saját vezetéssel. Ukrán egyenruhát kapnak, fegyverzetet kapnak. Azt is megnézik, ki mennyire képzett. Nagyon sokan például a francia idegenlégióból érkeztek, annak a veteránjai. Nyilván ők azért nagyon más minőségű katonák, mint azok a szerencsevadászok, akik még katonai kiképzést sem kaptak. Ez egy nagyon vegyes csapat abszolút vegyes harcértékkel. Annak inkább propaganda és kommunikációs jelentősége van, hogy Zelenszkij meg az ukránok el tudják mondani, hogy a világ még így is küldött nekünk segítséget.
Az látszik-e ennyi idővel a háború kezdete után, hogy a szankcióknak milyen hatása volt az orosz gazdaságra?
Pletser Tamás: Egyrészt Oroszországot nagyon meglepte az, hogy ezek a szankciók ilyen gyorsan és ilyen egységesen érkeztek, másrészt ezeknek a hatása sokkal gyorsabb és erőteljesebb volt, mint amire lehetett számítani. Jól látható például az, hogy a rubel árfolyama milyen mértékben kezdett zuhanni. Az átlag oroszt is meglephette az, hogy mondjuk, nem tudja használni a bankkártyáját, merthogy az jó eséllyel a VISA vagy a Mastercard rendszerhez kötött.
Az orosz gáz- és olajipart mennyire érinti egy ilyen konfliktus?
Pletser Tamás: Nyilvánvalóan nagyon sok oldalról fogja érinteni. Ami rövid távon egy nagyon fontos kérdés, hogy vajon milyen mértékben kell csökkentenie Oroszországnak a földgáz- és kőolajtermelését. A piacai megrendültek. Látható, hogy az európai fél nem feltétlenül szeretne orosz nyersanyagot vásárolni, és már vannak most ki nem mondott kockázatok. Egy konkrét példa: a kikötőkbe nem hajlandók beállni a világ tankerei, ugyanis egy ilyen hajónak a biztosítása nem fedezi a háborús kockázatokat. Már most több példa volt arra, hogy kereskedelmi hajókat a Fekete-tengeren meglőttek az oroszok. Ennek hatására már most lehet hallani, hogy az orosz olajexport, ami ötmillió hordó naponta, egy-másfél millió hordóval lecsökkent. Emellett több vevő azt mondja, hogy nem vásárol orosz kőolajat. Például a Shell három-négy nappal ezelőtt még vásárolt olajat, ez kijött a holland és angol sajtóban, amiből nagyon komoly botrány lett. Két napra rá a Shell azt mondta, hogy több orosz olajat nem vásárol. Ez is azt eredményezheti, hogy az oroszoknak egyre nagyobb gondjuk lesz az eladásokkal, ekkora mennyiségű olajjal és gázzal viszont nem lehet mit kezdeni.
Akkor elzárják az olajkút csapját? Vagy letárolják valahova?
Pletser Tamás: Az egész rendszert folyamatos termelésre, szállításra és ellátásra építették. Nyilván van valamennyi puffer, valamennyit el tudnak tárolni földgázból és kőolajból is, de ezek a tárolók, ha megtelnek, akkor egyetlenegy megoldás van, hogy a csap elejét lekapcsolom. Viszont ennek technológiailag olyan visszahatása lehet, hogy ez magát a termelési kapacitást is lecsökkenthetni. Ha egy földgázkutat lekapcsolok, akkor nem biztos, hogy a visszakapcsoláskor az a szerkezet újra tud indulni.
Hogy néz ki a földgázexport? Ez milyen útvonalakon, milyen kerülőkkel, milyen átkapcsolási lehetőségekkel és hova megy?
Pletser Tamás: Meg kell különböztetni a vezetékes és a cseppfolyós földgázt. Oroszország esetében a vezetékes jelenti a sokkal nagyobb volument, öt-hatszor akkora, mint a cseppfolyós értékesítés. A vezetékes földgáz gyakorlatilag csak Európába megy. Kína felé egy vezetékük van, amit 2019-ben adtak át, ez a Szibéria Ereje, amely egyébként rekordköltséggel épült és egyelőre nincs kihasználva. Csak hogy pár számot is mondjak: Európába 155 milliárd köbméternyi földgázt exportált Oroszország 2021-ben, ezenkívül 20 milliárd köbmétert Törökországba. Ezzel szemben Kínába a vezetéken 10 milliárd, cseppfolyósan pedig 6,5 milliárd köbméter ment, tehát Kína 16,5 milliárd köbméter, Európa Törökországgal 175 milliárd köbméter. Látható, hogy nagyságrendi különbség van.
Európa vesz ebben a pillanatban orosz gázt?
Pletser Tamás: Igen. Gyakorlatilag a földgázszállításokban jelentős fennakadás nem történt. Volt egy-két nap, amikor a Jamal-félsziget kapacitásait nem használták ki az oroszok, de a rákövetkező napokban még nagyobb mennyiségű gáz is jött, mint ami egyébként szokott, úgyhogy jön a gáz, ilyen szempontból nincsen probléma.
Jönni is fog a gáz? Európa fogadókész a gázra? Fenn akarják ezt tartani? A német kancellár azt mondta, hogy erre nem lehet kiterjeszteni a szankciókat. Ezzel több állam is egyetért.
Pletser Tamás: Sajnos az a helyzet, hogy rövid távon nehéz helyzetben van Európa. Én azt látom, hogy három-négy évig legalább fenn kell tartani az orosz gázszállításoknak körülbelül a 30-40 százalékát. Tíz év alatt valószínűleg Európa teljesen le tud válni az orosz földgázról, ha megvan rá a kellő akarat, a kellő pénz és a kellő külpolitika. Ez a három feltétel.
30-40 százalékát? Miért csak annyit? A többi máshonnan megszerezhető?
Pletser Tamás: Az Európai Unió elemzése azt mutatja, hogy a 155 milliárd köbméteres orosz földgázimportból 100 milliárd köbméter különböző kormányzati intézkedések révén pótolható. Ebben vannak keresleti és kínálati lépések is. Keresleti lépések alatt olyanokat értek, hogy próbálunk máshonnan behozni földgázt, például cseppfolyós földgáz formában, belső források formájában, illetve vannak olyan intézkedések is, amelyek például a keresletet próbálják lecsökkenteni, mondjuk, alacsonyabb hőmérsékleteket teszünk a házakba. Van egy nagyon komoly felfuttatás is a nukleáris energiában, a szélenergiában, illetve adott esetben földgáz helyett használhatunk kőolajszármazékokat is bizonyos erőművekben. Ezek a módszerek azok, amelyek segítik a földgázfüggésnek a csökkentését.
Az orosz hadvezetés az olaj- és földgázpiacon beálló helyzettel számol, vagy az az orosz gazdasági vezetők dolga ilyenkor?
Kaiser Ferenc: Amikor az orosz vezetésről beszélünk, akkor egy nagyon zárt, gyakorlatilag haveri körről beszélünk. Majdnem mindenki már túl van a hatodik X-en, szinte mindenki valamelyik szovjet titkosszolgálatban kezdte karrierjét, a KGB-ben vagy a katonai hírszerzésnél és elhárításnál. Nincs igazi gazdasági szakember, aki Putyin legfelsőbb bizalmi köréhez tartozik. Azt lehet látni, hogy az eddigi orosz hadműveletek nem sértették meg a vezetékeket, tehát valamilyen szinten ügyelnek arra, hogy ezek működjenek. Ukrajnán keresztül is folyamatosan érkezik az energiahordozó, akár a kőolaj, akár a földgáz. Az azonban most már benne van, hogy megsérülnek a vezetékek, mert az orosz csapatok egyre inkább válogatás nélkül tüzelnek olyan eszközökkel is, mint a termobarikus, tehát a lökéshullámmal és az utána fellépő vákuummal pusztító bombák vagy a rakéta-sorozatvetők. A nyomvonal mentén nincsenek heves harcok, ezért csak kisebb sérült vezetékekről hallani, amelyek a regionális ellátást biztosítják. Oroszországnak elemi gazdasági érdeke, hogy amíg lehet, addig szállítson, hiszen ebből pénze van, most pedig a pénzre, a nyugati keményvalutára nagyobb szüksége van Moszkvának, mint valaha.
De akkor, ha Oroszországgal bárki üzletel, az a háborút segíti. Vagy ez propagandisztikus gondolkodás?
Kaiser Ferenc: Oroszországról tudni kell, hogy világviszonylatban az egyik legmagasabb arányban költ pénzt védelmi célokra, az orosz védelmi költségvetés messze több, mint a nemzeti össztermék négy százaléka. Tavaly a legtöbb elemzés szerint Magyarország a GDP-jének 1,6 százalékát költötte védelmi célokra, Oroszország 4,2-t. A befolyó jövedelmet nemcsak a háborúra költik az oroszok, hiszen az államnak üzemelni kell.
Éjszakai műholdképeken azt lehet látni, hogy Ukrajna gyakorlatilag sötét. A környező országok ki vannak világítva. Áram nem kell a gázvezeték meg az olajvezeték működtetéséhez? Vagy azt külön hálózaton csinálják?
Pletser Tamás: De szükséges, és amikor én hallottam, hogy le akarják kapcsolni az ukrán áramrendszert az oroszok, pont az volt az első gondolatom, hogy akkor hogy fog Oroszország Ukrajnán keresztül földgázt, illetve kőolajat exportálni? Hol van az irányítás? Valószínűleg ukrán kézben. Egyébként annyira furcsa az egész helyzet, mert elméletileg Oroszországnak fizetnie kell Ukrajnának ezekért a szolgáltatásokért. Nem tudom, hogy egy ilyen háborús helyzetben, hogy történik meg ez a fizetés. Egyáltalán, megtörténik-e vagy jóhiszeműen az ukránok tovább üzemeltetik ezeket a vezetékeket, miközben lőnek egymásra.
Az olajszakma együttműködik?
Pletser Tamás: Nem tudom elképzelni, hogy az ukrán és az orosz szakma együttműködne. Emiatt idő kérdése, hogy ennek vezetékrendszernek a kapacitása mikor csökken majd. Fel kell készülnie a Molnak is, illetve az összes olyan cégnek, amely a Barátság és a Testvériség földgázvezetéken kapja a nyersanyagot, hogy ellátási problémák lesznek.
Nincs alternatív vezeték?
Pletser Tamás: Van alternatív vezeték, de elképzelhető, hogy Oroszország a hosszú távú szerződéseit nem tudja többek között teljesíteni amiatt, hogy mondjuk, a Testvériség vezetékrendszeren nem tud szállítani. A hosszú távú magyar gázszállítási szerződés is úgy szól, hogy 4,5 milliárd köbmétert kapunk évente, ebből 3,5 milliárd köbméter jön a török áramlat vezetéken, 1 milliárd köbméter pedig a hagyományos, régi Testvériség gázvezetéken. Ha az a gázvezeték végleg leáll és nem tud szállítani, akkor Oroszország ezt a szerződést megszegheti felénk.
Nincs megállapodás az orosz és az ukrán háborús felek között sem tűzszünetről, sem fegyvernyugvásról. Milyen sorrendben szokott ez történni?
Kaiser Ferenc: Lényegében a fegyverszünet és a tűzszünet ugyanaz. Ilyenkor meghatároznak egy időpontot, amelytől nem lehet lőni. Ezt nagyon nehéz betartani, még a mai modern időkben is, mert vannak, akikhez nem mindig jut el időben az üzenet. Voltak már átmeneti fegyvernyugvások, amikor a menekülő folyosókat megnyitották, de az oroszok szerint az ukránok, az ukránok szerint viszont az oroszok megszegték. Mivel ukrán menekülőket lőttek, és ilyet az ember a sajátjaival nem feltétlenül csinál, ezért a nemzetközi közösségnek az az általános véleménye, hogy inkább az oroszok, akik ezt tudatosan megszegték. Ez összefügg megint azzal, hogy ki kell éheztetni a városokat, meg kell törni az ukrán ellenállást, és a katonák kevésbé lelkesek, ha látják a polgári lakosság szenvedését. Ez egy nagyon kegyetlen, de valószínűleg működőképes orosz stratégia. A béketárgyalás meg a békekötés jóval hosszabb folyamat. Az már egy alkudozás, ott már a jogászoké a főszerep, de addig nincs értelme komolyabb béketárgyalásokat elkezdeni, amíg zajlanak a harci cselekmények. Tehát az első lépés mindig az, hogy egy fegyver- vagy tűzszünetet legyen, ami hosszabb ideig tart.
Ez az oroszok és az ukránok ügye, vagy elképzelhető, hogy a fejük fölött valamely harmadik hatalom kieszközöl egy olyan megállapodást, amiben például az van, hogy fogadják el a Krímet, meg amit eddig az oroszok vittek és az ukránokat ráveszi arra, hogy a további vérontás érdekében ezt ti is fogadjátok el, vagy ez egy spekuláció?
Kaiser Ferenc: Az oroszok feje fölött senki sem fog kieszközölni semmit, mert Oroszország az erő pozíciójából akar és hajlandó is tárgyalni. Nyilván most mindenki közvetíteni akar, egyelőre finoman szólva is mérsékelt sikerrel. Macron francia elnöktől kezdve a német kancelláron át az izraeli miniszterelnökig, az Amerikai Egyesült Államok is próbálkozik, és a pápa is. Az egész európai közösségnek és a NATO-nak is az az érdeke, hogy ez a borzalom a lehető leghamarabb érjen véget. Az a baj, hogy a jelenlegi orosz feltételek alapján az ukránok azt mondják: az nem tárgyalási pozíció, hogy feküdjünk bele a koporsóba, húzzuk magunkra a fedelet, az oroszok meg ráhányhatják a földet, hogy a világ többi részének jó legyen. Ukrajna egyelőre még úgy érzi, hogy meg tudja magát védeni, és kivár. Az ukrán vezetés is borzasztó helyzetben van, mert valószínűleg ennek tényleg az lesz a vége, hogy Ukrajna hivatalosan is le kell, hogy mondjon a Krímről meg valószínűleg a donyecki meg a luhanszki oblasztyról. Ráadásul úgy, hogy ennek a két közigazgatási területnek körülbelül 40 százalékát ellenőrizték eddig az oroszok, tehát bizonyos szintű orosz hódítást így is, úgy is el kell fogadni. Az ukránok most azért harcolnak ilyen elkeseredetten, hogy ne az egész Dnyepertől keletre eső területet kelljen átadni az oroszoknak, mert az Ukrajna területének majd a felét jelentené, és az orosz tervekben esetleg az is benne lehet, hogy az egész Fekete-tengeri partvidékét elfoglalják Ukrajnának. Nyilván az ukránok számára ez nem opció, mert így elveszítenék a tengeri kijáratukat, elveszítenék a gazdaságuk jelentős részét, a mezőgazdasági termőterületük jelentős részét. Eddig is iszonyatos pusztítást okozott a háború, de ezekkel a veszteségekkel az az ukrán állam, amit ismerünk, megszűnne létezni. Lenne valami mini Ukrajna, ami valószínűleg erősen jobboldali és borzasztó oroszellenes irányba csúszna el. Az senkinek nem lenne jó, az oroszoknak sem.
A NATO-nak milyen lehetőségei vannak?
Kaiser Ferenc: A NATO a lehetőségei határáig segíti Ukrajnát, de azt látni kell: ahogy elkezdődtek a harci cselekmények, a britek meg az amerikaiak azonnal hazahívták azokat a kiképzőket, akik segítettek az ukrán haderő kiképzésében. Tehát még a lehetőségét is el akarták annak kerülni, hogy akár brit katonák, akár amerikai katonák ezeknek az összecsapásoknak az áldozatává váljanak. Esze ágában sincs a NATO-nak megtámadni Oroszországot, bármit is mondjon az orosz vezetés. Teszem hozzá, az orosz kommunikációnak ez a része, otthonra szól, tehát az orosz lakosságnak üzen. Amit a NATO most tesz, az nem kevés. Rengeteg könnyű kézifegyverrel, vállról indítható légvédelmi rakétával, páncéltörő rakétával, hordozható páncéltörő eszközökkel szereli fel az ukrán haderőt. Ezen fegyverek döntő többsége majdhogynem bolondbiztos, pár óra alatt el lehet sajátítani a kezelésüket. Jelentős részüket az ukrán haderő már ismeri is. A volt VSZ-tagállamok készleteiből átadtak sok Sztrelát, ez a szovjet verziója volt az amerikai Stingernek, amelyek érkeztek még Németországból is, tehát a NATO azt teszi lehetővé az ukránoknak, hogy tovább tartsanak ki. A NATO kezelhet ukrán sebesülteket, csak utána őket internálni kell, tehát a nemzetközi jog szerint ők már nem mehetnek haza. A szövetség nem akar eszkalálni, viszont amit nemzetközi jogilag megtehet anélkül, hogy hadviselő féllé válna, azt meg fogja tenni, már csak azért is, mert ezzel a saját keleti szárnyának is üzen. A Baltikumban, Lengyelországban, Romániában, ahol nem pozitívak az Oroszországhoz fűződő történelmi emlékek, van egy komoly aggodalom, hogy Moszkva, ha végez Ukrajnával, akkor nem fog leállni. Nagyon komoly aggodalom van egyébként Moldovában is, hiszen nekik is megvannak a saját szeparatistáik, az úgynevezett Transznisztriai Köztársaság, és ott is több ezer orosz „békefenntartó” katona állomásozik. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy már most magas szinten le van most kötve az orosz haderő, arról már nem is beszélve, hogy nagy mennyiségben pusztították el a technikai eszközeit, meg valószínűleg az élő erejét is. Nem szabad elhinni az ukrán adatokat – ők tízezer fölé becsülik az orosz halottak számát –, de a nyugati források szerint a négyezer reális. Minden egyes halott katonára három-négyszeres szorzóval jut a sebesült. Tehát a kétszázezer főnyi bevetett erőből az orosz haderő óvatos becslések szerint 12-15 ezer főt, azaz nagyjából 7 százalékot már elveszített, két hét alatt. Az amerikaiak nem szenvedtek ekkora veszteséget húsz év alatt Afganisztánban vagy nyolc év alatt Irakban.
Az orosz gazdaságban a gáz- meg az olajipar mekkora szelet? Ha azzal valami történik, az mekkora lukat üt a költségvetésen?
Pletser Tamás: Korábbi adatok alapján a költségvetés bevételeinek a 35-40 százalékát jelentette. Mivel most jóval magasabb olaj- és gázár van, ez az arány növekedett, tehát valószínűleg 50 százalék fölött lehet a költségvetési bevételnek, ami az orosz olaj- és gázból származik. Ez végighalad azért a gazdaság többi részén, tehát áttételesen még nagyobb ennek a hatása. Ahogy a nyugati szaksajtó sokszor leírja Oroszországot, tulajdonképpen az ország nem más, mint egy nagy benzinkút.
Ha ez kiesik, akkor mi történik Oroszországgal?
Pletser Tamás: Ha ez kiesik, akkor Oroszország valószínűleg jelentős gazdasági visszaesést fog elszenvedni és elszegényedik. A ’90-es évek második felében Oroszország lakosságának közel a fele egy dollár alatti jövedelemből élt, ez a szubszaharai szegénység. Én tartok tőle, hogy az ország ide visszasüllyedhet.
A kínaiak akarnak több orosz olajat és gázt vásárolni?
Pletser Tamás: Igen, szeretnének, viszont a kínaiak nagyon óvatosak. Nagyon jól felméri a párt, hogy a legnagyobb sérülékenysége Kínának a rendkívül nagy energiaéhsége. Kína a legnagyobb kőolajimportőr ma messze a világon, a legnagyobb importőr cseppfolyós földgázból is, de ez érvényes a kőszénre is, ami meglepő, hiszen Kínának is nagyon komoly kőszéntartalékai vannak. Az áramtermelése 80 százalékig kőszénre alapul, de még ebből is évi 300 millió tonnát vásárolnak. Tehát ők nagyon szeretnék Szibéria kincseit, viszont nagyon óvatosak, nagyon jól látják azt, hogy az oroszok hogy viselkednek most Európával, és amit utoljára szeretne a kínai vezetés, hogy egy náluk hatszor kisebb ország elkezdjen velük erőből politizálni energiabeszállításokban vagy bármilyen más nyersanyagban, úgyhogy a kínaiak nagyon óvatosak ebben és nagyon kis lépésekkel mennek az oroszok felé.
Milyenek a kis lépések? Közös vállalatok?
Pletser Tamás: A Szibéria Ereje vezeték most 10 milliárd köbmétert szállít, 2025-re 38 milliárd köbméterre szeretnék ezt felfuttatni. Hozzáteszem, hogy 2014-ben is ugyanez volt a cél, tehát a fejlődés nem gyors. Kínai vállalatok mondták, hogy őket igen érdekli az orosz olaj- és gázipar, viszont a korábbi gyakorlattal szemben többségi tulajdont szeretnének, ami orosz részről elfogadhatatlan lesz. Korábban a beengedett nyugati cégek 10-20-30 százalékos kisebbségi részesedéseket kaptak csak orosz projektekben, senki nem kapott többséget. Nehezen tudom elképzelni azt, hogy a kínaiaknak többségi tulajdont adjanak bármilyen projektben az oroszok.
De Kínának nem ez a taktikája Afrikában vagy bárhol máshol? Ahova viszi a pénzt, ott többséget akar, nem?
Pletser Tamás: Alapvetően igen, illetve mindenképpen kontrollt. Tehát egy olyan jogot, amivel ők befolyásolni tudják a beruházásokat, a termelést, úgyhogy én kíváncsi vagyok, hogy a térdre eső orosz gazdaság meghajol-e például egy ilyen kínai kérés előtt. Lehet, hogy a kényszer ráviszi az oroszokat arra, hogy a nemzeti büszkeségükkel szemben többségi tulajdont adjanak néhány cégből a kínai vevőnek.
Azt lehet-e tudni, és ha igen, honnan, hogy az orosz gazdaságnak az összeomlás kritikus pillanatáig mennyi ideje van?
Pletser Tamás: Ez azért is nagyon nehéz kérdés, mert nem látunk bele az országba. A Gazprom nem egy transzparens cég, 2012-13 környékén az Izvesztyija leadta utólagosan, hogy a Gazprom egyes országoknak milyen átlagár mellett ad el földgázt. Most már ezt a gyakorlatot sem követik az oroszok, az összes szerződésük titkosított. Az orosz gazdaságról sem lehet pontos információkat adni. Ami biztos: nagyon gyors léptékben elindult a gazdaság összeomlása. Amit szerintem az oroszok és az orosz vezetés nem mért fel, hogy az elmúlt húsz évben Oroszország is a világnak egyfajta integráns része lett, és ha ebből az integráns részből kivesszük, ezen kapcsolatok nélkül ez a gazdaság nagy sebességgel az összeomlás felé fog menni.
Nem lehet önellátó a világnak ez a legnagyobb országa? Mindene van, ásványkincsei, területe, lakossága.
Pletser Tamás: Technológiája nincsen, ez nagyon jól látszik például az orosz olajiparban. Ennek a területnek a legnagyobb kihívása, hogy a könnyen, kis mélységben kitermelt szénhidrogének elfogytak. Egyre északabbra kell menniük, egyre több tengeri fúrást kell megtenniük, egyre nehezebb lelőhelyeket kell kitermelniük. Iparági közhely, hogy 35 éven keresztül próbálták az oroszok az egy szem tengeri fúrótornyukat megépíteni, ami végül megépült, de nem tudott termelni. Annyira rá vannak szorulva a nyugati technológiára, hogy enélkül valószínűleg az orosz olajipar nem tud fejlődni, és hozzáteszem, hogy a kínaiak sem. Hiszen nekik sincs olyan fejlett olajtechnológiájuk, mint, mondjuk, az amerikaiaknak. Az, hogy őket kizárják a világból, nemcsak rövid távon okoz nekik problémát, de közép- és hosszú távon is zuhanópályára küldi majd az orosz olaj- és gázipart.
Ha zuhanópálya lesz az orosz olaj- és gázipar, akkor az a világ olaj- és gáziparára hogyan fog hatni?
Pletser Tamás: Egy nagyon komoly potenciál kiesik. Az oroszok azért próbálnak majd valamit tenni, ha nagyon nagy kényszer volt, akkor ők azért tudtak csodákat is művelni. Van olyan vélemény is a piacon, hogy majd az oroszok ezt is megoldják, amiben én azért szkeptikusabb vagyok. Ami nagy veszélye ennek a gazdasági folyamatnak, hogy előbb-utóbb az ország széthullhat, és ismerve Oroszországot, a soknemzetiségű hátterét, azt a rengeteg feszültséget, ami az elmúlt 100-200 évben összegyűlt, azt gondolom, hogy a legnagyobb potenciális veszélyforrása a világnak inkább az, hogy az ország darabjaira hull.
Látszik-e, és ha igen, miből, hogy az Ukrajnában dolgozó orosz haderőnek mennyi tartaléka van, ahhoz képest, amit láttunk felsorakozni a határon heteken keresztül?
Kaiser Ferenc: A vonatkozó katonai almanachok alapján nagyjából azt lehet tudni, hogy körülbelül 900 ezer fős az aktív orosz haderő. Ehhez van kétmillió olyan kiképzett tartalékos, akit érdemes mozgósítani, meg van még húszmillió, akinek egy jelentős része már negyvenen meg bőven ötvenen felüli. Ők meghalni mennének a háborúba. Ebből a 900 ezerből 600 ezer alkalmatlan szárazföldi háborúra, mert a haditengerészethez tartozik, a légierőhöz, a logisztikához, vasútépítő csapatokhoz, egészségügyhöz, vezetésirányításhoz. Ebből a 300 ezer főből már legalább 160 ezer bent van Ukrajnában, ezért kezdték mozgósítani a kétmillió fős tartalékos erő egy részét, de itt már sokkal rosszabb lesz a csapatok teljesítménye. Akik most ott vannak, több hónapos vagy akár éves kiképzettség után nagyon komoly gyakorlati tapasztalatot szereztek. A mozgósított tartalékosok egy egy-két hetes frissítő kiképzés után mennek, nevezzük nevén, a vágóhídra, tehát növekedni fog az orosz veszteség. Kérdés, hogy Moszkva ezt mennyire hajlandó felvállalni. Tudni kell történelmileg, hogy az oroszok azért a saját veszteségeket is rezzenéstelen arccal nyugtázzák. Most ez a hadműveleti szünet is valószínűleg annak köszönhető, hogy újabb erősítések érkeznek majd, a műholdképek alapján jön is valamennyi. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy 17 millió négyzetkilométerről beszélünk, tehát azt azért máshol is védeni kell. Hiába nagy területű ország Oroszország, 142 milliós a lakossága, nem végtelenek a humán erőforrásai. És itt azt is meg kell jegyezni, hogy alapvető hibát követtek el. A régi katonai logika: ahhoz, hogy egy támadó biztosan megnyerjen egy háborút, háromszoros élőerőfölényben kell lennie, és az ukránok 200 ezer fős haderővel rendelkeznek, amiből körülbelül 150 ezer fő a szárazföldi haderő. Az oroszok nagyjából 200 ezer fővel indultak meg. Tehát majdnem egy az egyhez az arány. Ahogy az ukránok szorulnak hátra, nekik egyre több emberük lesz, mert közben érkeznek a tartalékosok. Nagyon nehéz megmondani, hogy mi lesz a vége, de az jól látszik, hogy az ukránok még legalább négy, de akár hat hétig is kitarthatnak. Márpedig ez elfogadhatatlanná teszi az oroszok számára a háború árát.
Azt honnan lehet majd tudni, ha lehet egyáltalán, hogy mi az a pont, amikor az oroszok számára elég?
Kaiser Ferenc: Ezt náluk nagyon nehéz megmondani, mert egy nagyon zárt, autokratikus vezetésű államról van szó, ahol 22 éve ugyanaz az uralkodó. Mindegy, hogy hívják, élet és halál ura. Szűrt információkat kap, ha majd neki azt mondják az emberei, hogy itt a vége, akkor ő majd úgy dönt, hogy most deklaráljuk, hogy nyertünk. Nagyon fontos, hogy neki muszáj nyernie. Ezt akkor is így kell kommunikálnia, ha veszített. Mert neki ezen múlik a túlélése.
A világ olaj- meg gázipara hogy nézi az egyik versenytársuk, üzlettársuk helyzetét most? Ki mit csinál? Mit csinál Amerika? Mit csinál Venezuela?
Pletser Tamás: Igazából Venezuela helyzete olajipari szempontból nagyon nehéz, hiszen amióta ez a szocialista rezsim van náluk, az ottani olajipar jelentős mértékben összeesett. Két támogatójuk volt, egyik Oroszország, másik Irán. Oroszország most nem igazán tudja őket támogatni, Irán pedig éppen kiegyezés közelében van a Nyugattal. Heti hír volt, hogy nagyon magasrangú amerikai képviselők jártak Madurónál, és felvetették annak a lehetőségét, hogy amerikai cégek Venezuelával közösen projekteket hajtanának végre, és úgy tűnik, hogy venezuelai oldalról is van valami nyitottság erre. Amerika építette fel egyébként ezt a venezuelai olajipart cirka ötven-hatvan éve, tehát van benne tapasztalata, a kieső orosz kőolajat nagyon jól lehetne venezuelaival pótolni, mert a déli texasi, louisianai amerikai finomítók gyakorlatilag erre vannak optimalizálva. Ez a kép is azt mutatja, hogy Putyin annyira vállalhatatlan lett a világ számára, hogy az amerikaiak inkább Maduróval keresik a kapcsolatot és vele próbálnak üzletelni.
Az többször is elhangzott, hogy melyik finomító mire van optimalizálva, de máshogyan kell a különböző típusú olajokat finomítani?
Pletser Tamás: Igen, egy finomítónak az úgynevezett másodlagos egységei határozzák meg alapvetően, hogy milyen típusú kőolajat tud leghatékonyabb módon feldolgozni. Aki jó, az mindent fel tud dolgozni. Nyilván ott az számít, hogy mekkora árkülönbségek vannak egyes típusú kőolajok között, illetve a keresleti oldalon mire van igény. Az amerikai déli finomítók egyébként a világ egyik legjobb finomítói, tehát ők bármit feldolgoznak, és ezt a különösen nehéz venezuelai kőolajat ők nagyon szeretik.