Nyitókép: Brothers91/Getty Images

Felmérés: a vásárlók ma már csak annyi zöldséget vesznek, amennyire szükségük van

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. szeptember 29. 22:28
Sokkal tudatosabbak és árérzékenyebbek lettek a vásárlók, az élelmiszer-infláció korábbi hatása még mindig érezhető, ezért zöldséget vagy gyümölcsöt is inkább darabszámra veszik meg a magyarok – derül ki egy termelőket tömörítő szövetkezet tapasztalataiból.

A valamivel több mint 500 termelőt tömörítő Délkertész Szövetkezet tagjai főként paradicsomot és paprikát, emellett pedig uborkát és káposztaféléket termesztenek. A termelők 2024 első 8 hónapjában több mint 35 ezer tonna zöldséget juttattak el a hazai piacokra, ez 6,5 százalékkal, vagyis 2,5 ezer tonnával kevesebb, mint egy évvel korábban. Csökkent az értékesítési árbevétel is 14-ről 12 milliárd forintra – összegezte a Délkertész elnök-ügyvezetője. Nagy Péter Sándor azt is elmondta, hogy két fő oka van a termelés és az értékesítés visszaesésének.

"Egyrészt egy vírusos megbetegedés jelent meg a paprikaféléknél, másrészt a júliusi-augusztusi időjárás rendkívül forró és száraz volt, ami rendkívüli mértékben befolyásolta a paprika- és paradicsomféléket mind a fóliás, mind az üvegházi termesztésnél" – mondta az elnök-ügyvezető az InfoRádióban.

Nagy Péter Sándor kiemelte,

egész Európában és így Magyarországon is jellemző, hogy a fogyasztók nagyon tudatosak, meggondolják, hogy mit és mennyiért vesznek.

A magyar boltokban például nőtt a lédig termékek értékesítése, vagyis a vásárlók pontosan annyi zöldséget vagy gyümölcsöt vásárolnak meg, amit el is fogyasztanak.

A szövetkezet vezetője elmondta, akciók nélkül érdemi mennyiséget nem lehet értékesíteni, ez egyértelműen kijelenthető. Az idei évben egyik megfigyelhető tendencia, hogy például a hálóban árusított lecsózöldségek egyre inkább a lédig termékek irányába mentek át. Ezeket elmondása szerint nyolc éve nem szállították lédig, azaz kartonos kivitelben bizonyos áruházláncokba, most azonban ez így volt, mert a fogyasztók jóval kisebb darabszámot vásároltak.

A Délkertész tapasztalatai szerint a tudatosabb vásárlás sem hozta magával azt, hogy a minőség rovására kifejezetten az olcsóbb zöldségfajtákat keresnék a magyarok. A paradicsomkülönlegességekből például több mint 960 tonnával többet értékesítettek idén az év első nyolc hónapjában, mint egy évvel korábban, azaz ha vásárolunk, akkor többnyire az ízletesebb, általunk kedvelt zöldséget vesszük meg – összegzett Nagy Péter Sándor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Darabra vesszük az akciós zöldséget - Nagy Péter Sándor, a Délkertész elnök-ügyvezetője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást