Nyitókép: Pixabay

"Nem lesz ennek jó vége" - komolyan aggódnak az Alföldön

Infostart
2024. július 21. 12:47
A kukorica „furulyázik”, az alsó levelei elszáradtak, megégtek. A napraforgó még tartja magát, de az is csak szenved a perzselő hőségben és az aszály miatt Csongrád-Csanád vármegyében.

A legsúlyosabb aszályhelyzet jelenleg a Duna-Tisza közén alakult ki, főként a Szentes-Orosháza-Hódmezővásárhely térséget érinti, amit a gazdálkodók is megerősítettek a delmagyar.hu-nak.

Míg a szomszédos Orosházát szinte szó szerint elvitte szerdán a víz, addig nálunk Árpádhalmon, 12 kilométerrel errébb, összesen 7 milliméter csapadék hullott – tudták meg Vágó Miklóstól, a 4 V Kft. ügyvezetőjétől. Szerinte az utolsó pillanatban kapta a kukorica a néhány milliméteres esőt, amitől a mezőgazdász azt reméli, kicsit észhez tér a növény.

Ha pár nap múlva is kapunk legalább ugyanennyi vizet, akkor talán túléli az aszályt a kukorica, ha nem,

akkor nagy baj lesz.

A csövek nagyon picik, nem tudtak fejlődni, mert nem kaptak nedvességet. A napraforgó egy kicsit könnyebben viseli a szárazságot és a nagy meleget is, de az is szenved.

A szerdai 4-6 milliméteres esővel együtt körülbelül 106 milliméter csapadéknál tartunk idén, ami nagyon kevés – mondta Horváth Gyula, a Nagymágocsi Farmer Kft. ügyvezetője, aki kollégáival éppen a kukoricát szemlézte, melyik táblát nem éri meg megtartani. Amelyiktől 3-4 tonna/hektár termés várható, azt megtartják, ami ennél kevesebbel kecsegtet, azt lesilózzák.

A kukorica felsült, „billingek” vannak rajta, a cső felső negyven százaléka nem kötött be, az alsó része heterogén, vannak szemek, amik tejesek, de olyanok is, amik még csak embrionális állapotban vannak. Úgy látom, még a betakarítás sem lesz egyszerű, megtalálni azt az optimális időszakot, hogy mikor kezdjünk törni – mondta Horváth Gyula.