Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A diákhiteleket érintő javaslattal állt elő az NGM

Infostart / MTI
2024. június 12. 14:37
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) társadalmi egyeztetésre bocsátja a szabad felhasználású Diákhitel 1 konstrukció 2024 második félévére vonatkozó kamattervezetét – közölte a szaktárca kedden.

A javaslat szerint – amely kedden válik elérhetővé a kormányzati portálon – a hallgatói hitelezés területén is szükséges fenntartani a kamatstop intézményét, hogy a diákok továbbra is a piaci szint alatt, változatlanul 7,99 százalékos kamat mellett vehessék igénybe a szolgáltatást. Az önköltséges képzések díjának fedezésére szolgáló Diákhitel2 konstrukció továbbra is kamatmentesen igényelhető – írták a közleményben.

Kiemelték, a Covid-járvány utóhatása és a háborús helyzet gazdasági következményei kedvezőtlenül hatottak a hitelkamatokra, köztük a sok diák számára létfontosságú Diákhitel 1 konstrukcióra is. A kormány 2023 első félévében úgy döntött, hogy a vonatkozó jogszabály alapján számított 10 százalék fölötti ügyleti kamat hátrányosan érinti a családokat, ezért bevezette a kamatstopot a hallgatói hitelezés területén. A Diákhitel 1 félévente változó kamatozású hitelkonstrukció, amely a kamatstopnak köszönhetően folyamatosan jelentősen kedvezőbb kamattal érhető el, mint a piaci, szabad felhasználású fedezetlen lakossági hitelek.

Ismertetik, hogy a 2024 második félévére vonatozó kamatszint meghatározása során a Nemzetgazdasági Minisztérium javasolta a kamatstop fenntartását, a jelenlegi kamatszint megőrzését. A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint a szabad felhasználású hallgatói hitel vonatkozó rendelkezések mentén megállapított kamata és a hitelfelvevő által fizetendő, 7,99 százalékos kamat különbözetét az állam a központi költségvetés terhére átvállalja.

Hangsúlyozták, a diákhiteleket számos tényező teszi vonzóvá a hallgatók számára: a hallgatói hitelekre jellemző, a kereskedelmi banki hitelekhez képest nagyságrendekkel alacsonyabb kamat, a rugalmas, rendkívül ügyfélbarát törlesztési feltételek, valamint a családtámogatási kedvezmények.

A hallgatói hitelezés további fejlesztéséhez, az ehhez szükséges hosszú távú stabil háttér biztosításához, szükséges az állami tulajdonú, pénzügyi szolgáltatást végző társaságok közötti szinergiák fokozott kiaknázása. Ennek érdekében június 12-től a Magyar Fejlesztési Bank szorosabb együttműködésben, a banki szakterületek széles körű tapasztalataival vesz részt az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. feladatainak ellátásában.

A fokozott együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy a diákok a lehető legkedvezőbb feltételek mellett vehessék igénybe a hallgatói finanszírozás nyújtotta lehetőségeket. Az együttműködés részleteiről a Diákhitel Zrt. rövidesen tájékoztatja ügyfeleit – közölte az NGM.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A kamatstop meghosszabbítását javasolja az NGM a diákhitelezésben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást