Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Jövőre mégis újraindulhat a Nitrogénművek

Infostart
2023. november 23. 17:41
Bige László, a Nitrogénművek elnök-vezérigazgatója korábban azt közölte, hogy leállítja a termelést, csütörtökön azonban bejelentette, hogy 2024 nyarától ismét termelnek, miután találtak egy módszert a szerintük kedvezőtlen magyar körülmények kikerülésére.

Mint az Infostart megírta, Bige László november 14-én közölte, hogy 93 év után leállítja a műtrágyagyártást a Nitrogénművek. Még aznap jött a fordulat azzal a bejelentésével, hogy nem végleg állnak le és nem lesznek elbocsátások sem (mindenesetre november 6 óta nem termelnek), de új megoldáson dolgoznak.

Gondként Bige azt emelte ki, hogy a széndioxid-kvóta kiosztására és eladására is adóterhet előíró rendelet olyan gazdasági környezetet teremtett, amelyben lehetetlen a többletköltség érvényesítése az árakban.

Csütörtökön az ATV Egyenes Beszédben a cégvezető közölte: néhány nappal ezelőtt aláírtak egy olyan szerződést, amivel új beruházást csinálnak majd:

óránként 80 tonna ammóniát tudnak lefejteni, ami lehetővé teszi úgy a termelésüket, hogy nem kell fizetniük semmilyen adót.

"Nem fogunk földgázt vásárolni, hanem behozzuk az importammóniát" - magyarázta.

Ez a rendszer júniusra fog elkészülni, "akkor biztos, hogy újraindulunk" - jelentette ki a Nitrogénművek vezére. "Onnantól kezdve újrakezdjük a termelést, és nem fogjuk abbahagyni és nem is fogjuk feltenni a kezünket" - fogalmazott.