Nyitókép: dragana991/Getty Images

Bántóan drágult a jogosítvány megszerzése, baj lesz ebből - mondja a szakember

Infostart
2023. május 15. 06:45
300 ezer forintnál is többe kerül a jogosítvány megszerzése 2020-hoz képést, majd 90 ezerrel drágult ez a szolgáltatás.

A 24.hu gyűjtötte össze a Központi Statisztikai Hivatal adatait. A lap azt is írja, hogy bizonyos esetekben akár a fél millió forintot is elérheti a jogosítvány megszerzésének összköltsége.

A lapnak nyilatkozott Jovánovics János, a Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke. Azzal indokolta a félmillió forintot, hogy elméletben elég lenne 29 vezetői órát vennie a tanulónak, hogy a vizsgával együtt meglegyen a kötelező 30 levezetett óra, de a gyakorlatban ez közelebb van az 50-60 órához, ami akár több mint százezer forinttal is megdobhatja a költségeket.

Ráadásul ha valaki megbukik, az újabb 50-100 ezer forintos pluszköltséget jelenthet.

A vidéki árak mindig alacsonyabbak voltak Budapesthez képest, és ez most is így van. Ugyanakkor a drasztikus drágulásnak az lett az eredménye, hogy

jóval kevesebb a tanulóvezető.

Az áremelkedés miatt a tavalyi év ezen időszakhoz viszonyítva körülbelül 30-40 százalékos visszaesés tapasztalható a tanulók számában - fogalmazott Jovánovics János.