Nyitókép: Facebook/Vitézy Dávid

Elállt a kormány a Nyugati-felüljáró bontásától - is

Infostart
2023. január 17. 16:04
Már nem szerepel a Nyugati tér és a pályaudvar korszerűsítése a kormány EU-s támogatású projektjei között.

Felmondta a kormány Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára a Nyugati pályaudvar tavaszi tervpályázata kapcsán a továbbtervezésre már elnyert uniós támogatási szerződést. Ezt a hírt a Telex.hu fedezte fel a Magyar Közlönyben.

Pedig korábban erre a projektre Magyarország már elnyert 1,1 milliárd forintot, így inkább visszaadják a pénzt, mint hogy a tervezést folytassák. A világhírű brit építésziroda, a Grimshaw Architects tervei alapján háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként épült volna újjá a Nyugati, amit a későbbiekben vasúti alagút kötötte volna össze a Déli pályaudvarral.

A fejlesztés része volt az is, hogy az Eiffel-csarnokból kikerüljenek a vonatok, a csarnok melletti parkolót és buszpályaudvart felszámolják, parkosítják, a Nyugati téri felüljárót elbontják.

Az építkezés legalább 12 évig tartott volna.

A projekttel a kormány még tavaly október 24-én is egyetértett. Azóta úgy tűnik, gyökeresen változott a helyzet. A hivatalos indok szerint a fejlesztést azért fújták le, mert Magyarország szomszédságában háború zajlik, és ebben a helyzetben a rezsicsökkentés megvédése, valamint a honvédelmi célok teljesítése sokkal fontosabb.

A friss kormányhatározatban azonban továbbra is szerepel a Déli Körvasút, a Debrecen–Nyíregyháza vasúti vonalszakasz fejlesztése, kapacitásnövelés a magyar–ukrán vasúti határforgalomban, a Hegyeshalom–Rajka vasútvonal korszerűsítés kivitelezési munkái, a Gubacsi vasúti híd a teherforgalom elvárásainak megfelelő átépítése és a Csepeli Szabadkikötő fejlesztése.