Nyitókép: MTI/AP/Bernat Armangue

Lvivbe igyekszik az ukrajnai menekülők nagy része

Infostart
2022. március 4. 17:26
A Lengyelországba induló vonatok nagy része a határtól kevesebb mint 80 kilométerre fekvő nagyvárosból indul, de nem csak ezért indultak ide tömegek.

A harcok elől elrejtőzni vágyó, de az ország elhagyását egyelőre nem tervező emberek is érkeznek a nagyvárosba azok mellett, akik a Lengyelországba induló vonatok valamelyikére szeretnének felkerülni. Közülük egy Igor is, aki a Sky News stábjának nyilatkozott: nemrég menekültek el Harkivból feleségével, gyermekeivel, valamint testvérével és sógornőjével együtt.

Útnak indulásuk előtt négy napot töltöttek egy pincében, a robbanások elől rejtőzködve. Ezután egy lakásban húzták meg magukat, amely egy kilométerre volt egy olyan közigazgatási épülettől, amelyet bombatalálat ért: amikor ez megtörtént, úgy döntöttek, jobb lesz útra kelni.

Lakóházakat bombáznak

"El kell hagynunk a városunkat, mert bombázzák. Az elmúlt két napban a város központját és számos épületét is lebombázták. Házakat, amelyekben emberek laknak..." – Igor hangja elakad, de nővére, Anna folytatta.

"Rengeteg halott volt, mert lebombázták a házainkat:

nem katonai objektumokat, hanem lakóházakat, tehát sok gyerek és ember meghalt.

A tegnapi nap szörnyű volt. Elindultunk egy vonattal, miközben bombák és rakéták robbantak. Így utaztunk a vonaton" – mondta.

Egy másik nő az idős édesanyjával érkezett: teljesen kimerültnek tűntek, Kijevből menekültek Lvivibe. Autóra várnak, amely majd a lehető legközelebb viszi őket a határhoz, ahonnan átgyalogolnak Lengyelországba a fagyban.

Lviv a normalitás - egyelőre

Lviv jelenleg a biztonságot jelenti Ukrajnában, de egyben barométere is annak, hogy az országot milyen sokk, rettegés és nyomorúság ölelte körül. A város általában 700 ezer embernek ad otthont, de most állandóan változó a lélekszáma. Az állomással szembeni tér egy menekülttáborhoz hasonlít, az emberek tüzek mellett melegszenek. A gyerekek maradtak gondtalanok, a forgalom zakatol. Míg a kelet- és dél-ukrajnai városok kihaltnak tűnnek, addig ez a város az élet normális körforgásának jeleit mutatja. Ide, Lvivbe költözött Magyarország ukrajnai nagykövetsége is Kijevből.

A normalitás azonban véget ér, amikor az ember elér egy ellenőrzőpontot, amelyet házi készítésű páncéltörő berendezések vesznek körül. A járműveket három különböző ember ellenőrzi, egy kamasznak tűnő fiatallal, aki izgatott iskolásként integet az újságíróknak. Az egyenruha lóg rajta.

Lviv egyelőre viszonylag biztonságos: a légvédelmi szirénák megszólalnak, amikor tesztelik őket, de itt senki sem veszi őket komolyan. Egyelőre legalábbis nem, de ki tudja, mi fog történni néhány napon belül.