Nyitókép: Pixabay

Megalakult az Élelmiszermentő Központ

Infostart
2022. február 1. 13:19
Az állami cég az élelmiszer-pocsékolásnak vetne véget. Tevékenységét a Nébih felügyeli.

Két héttel ezelőtt megalapították az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft., mely az élelmiszer-pocsékolásnak vetne véget azzal, hogy februártól összegyűjti a boltokból a 48 óra múlva lejáró termékeket – szúrta ki a Napi.hu. A 3 millió forintos tőkével létrehozott cég tulajdonosa az állam és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felügyelete alatt működik.

Ahogyan arról az Infostart is beszámolt, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes december közepén nyújotta be az Országgyűlésnek a törvényjavaslatát, miszerint a legnagyobb élelmiszer-áruházaknak februrától kötelező felajánlaniuk az élelmiszerárut a minőségmegőrzési időtartamuk lejárta előtt legalább 48 órával az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) részére, amely megszervezi az elosztásukat. Az élelmiszer-pazarlás csökkentését célzó változtatást végül 138 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett fogadta el a parlament kivételes eljárásban.

Az említett módosítás azokat a kereskedőket érinti, amelyek éves nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot. A kisebb üzletek számára is lehetővé tették, hogy az élelmiszert karitatív szervezeteknek (vagy az ÉMK részére) felajánlják.

A gazdasági lap hozzáteszi, hogy az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint a társaságot Hodorics András irányítja, aki korábban a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezérigazgató-helyetteseként is dolgozott. A cégvezető tulajdonosa az Akali Apartmanok Kft.-nek, amely Balatonakaliban új építésű ingatlanokat értékesít.