Nyitókép: Toa55/Getty Images

Dízelautók budapesti kitiltása – már dől is a dominó

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2021. szeptember 14. 10:14
Noha jó ideig még biztosan járhatnak az utakon a dízel üzemű személygépjárművek, az árukra már most is hat a várható kitiltás híre.

A magyar gépjárműpark ötödét vonhatja ki a budapesti forgalomból a dízelautók korlátozásával kapcsolatos fővárosi elképzelés, amelyre a Levegő Munkacsoport tett javaslatot – mondta a Használtautó.hu szakértője.

Katona Mátyás kiemelte, hogy a Budapestről kitiltandó autók értéke jelentősen eshet majd, sőt már most látható a tiltani tervezett dízelesek árcsökkenése.

"A felvetés szerint

az Euro 5-ösnél gyengébb emissziós besorolású autókat tiltanák ki 2022-től fokozatosan, 2024-től pedig teljesen Budapestről.

Ez gyakorlatilag a 2011-ig gyártott dízelautókat érinti" – mutatott rá, hozzátéve, az autópark ötödének kiesése jelentős csökkenést jelent önmagában is. Ráadásul egy igen erőteljes folyamatnak lenne vége egy csapásra, hiszen még az idei évben is 37 százalék volt ezen autók aránya az importban. Azt Katona Mátyás külön hangsúlyozta, hogy a már forgalomban lévő, Euro 5 alatti autók átmeneti mentességet kaphatnak.

Az intézkedés következő lépése az lehet, hogy 2026-tól az Euro 6 alatti autókat (legalább 11 éves dízeleket) is kitiltják a fővárosból.

Rámutatott, a Használtautó.hu portálon korábban kiegyenlített volt a dízel- és a benzines autók keresése, a javaslatra reagálva viszont máris kétharmad-egyharmad lett a keresési arány a benzin üzeműek javára.

A teljes dízelautó-állományt viszont szerinte nincs értelme kitiltani, ugyanis

vannak olyan hosszú távú felhasználások, amelyekben a dízelautó kiváló,

a városokban kell helyettük megoldást találni.

Ismert, a hazai autópark átlagéletkora 15 év, ezért a most érintett dízelautók totális kifutása még akár 10-15 év is lehet a szakértő szerint.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Dízelautók budapesti kitiltása – már dől is a dominó
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást