Nyitókép: Cseke Csilla

Kénytelenek emelni – drágább mulatság lesz az éttermezés

Infostart
2021. április 22. 14:22
Drágulnak az élelmiszerek, a különbözetet a vendéglátóegységek beépítik majd az áraikba, így becslések szerint 10–15 százalékkal magasabb cechre számíthatnak majd a vendégek a járvány előtti időszakhoz képest. Mindezt a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke is megerősítette.

Kénytelenek lesznek árat emelni, ugyanakkor nem a vendéglátóipar elmaradt féléves hasznát próbálják majd kompenzálni – szögezte le a Portfolio megkeresésére Kovács László ipartestületi elnök, rámutatva, hogy az élelmiszerek drágulása a mindennapi bevásárlások során is érezhető.

Külön kiemelte, hogy a húspiacon 25 százalékos áremelés várható a takarmányárak növekedése miatt. Mindemiatt emelkedni fog a tojás ára is.

A vendéglátók ipartestületének elnöke kitért arra is, hogy a járvány kezdete óta a vendéglátóegységek több árkorrekciót is végrehajthattak, többen a kiszállítás megszervezésekor már kénytelenek voltak árat emelni, vagy épphogy csökkenteni a túl nagy kínálat ellensúlyozására.

Nehéz volt rentábilisan működni, mert nem volt akkora a kereslet a kiszállításra, mint amilyen a kapacitás volt.

Ha az időjárás is engedi, akkor valószínűleg az emberek megrohamozzák majd a teraszokat, azonban

a kereslet nem lesz tartós és a költési szándék is alábbhagyhat,

például amiatt, hogy elvesztették az emberek az állásukat, illetve mások lettek a prioritások, a külföldi turistákra egyelőre pedig nem számíthatnak. Kovács László szerint nagy segítség, hogy enyhítettek a SZÉP-kártya zsebei közötti átjárhatóságon.

Az újranyitás során az üzletvezetőknek új kalkulációkat kell készíteniük a beszerzési árak változása miatt. Emellett természetesen gondoskodniuk kell az új árukészletről, valamint feladataik között szerepel a helyek takarítása és fertőtlenítése. Mindezeken túl biztosítaniuk kell a személyzetet is – ezen a ponton pedig Kovács László megjegyezte, hogy

változhatnak a munkabérek is.

Kovács László aggódik, hogy nehézkessé válhat a személyzet betöltése akkor, ha már beltéren is fogadhatnak majd vendégeket. Emiatt fontosnak tartaná, hogy

a nyugati országokhoz képest előbb nyissunk, mert fennáll a veszélye, hogy előbb szippantják el az alkalmas munkaerőt.

Az elnök kiemelte, hogy a korlátozó intézkedéseket a szektor elfogadta, a járványügyi szakemberek véleményét nem kérdőjelezik meg. Támogatást kaptak, például a munkahelyek megtartására, azonban a kárpótlásban nem részesültek. Jónak tartja a tízmillió forintos újrakezdési kamatmentes kölcsönt, de úgy véli, hogy ez sokak számára nem elég.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!