Nyitókép: Vajda János

Térdre rogyott a pálinkaipar az újabb csapástól

Infostart
2020. szeptember 17. 13:41
Az egyébként is nehéz helyzetben lévő pálinkaágazatot lassan válságba taszítja 2020: a magánfőzés térnyerése, a vendéglátás visszaesése mellett az idén drága és kevés a minőségi gyümölcs, ráadásnak meg ott a népegészségügyi termékadó.

Újabb csapást jelent a hazai pálinkafőzdéknek az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett szórakozóhelyi záróra, a kereskedelmi főzdék bevételeinek igen jelentős része ugyanis a vendéglátóhelyeken való értékesítésből származik. Márpedig a koronavírus-járvány miatti tavaszi korlátozások idején sok főzde bevétele nullára esett, és csak a nyári balatoni értékesítés mérsékelte valamelyest a kieséseket, a fővárosban azonban minimális maradt a forgalom a külföldi turisták elmaradásával - derült ki a Világgazdaság cikkéből.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az ágazatot már egyébként is megviselte, hogy a népegészségügyi termékadót kiterjesztették a pálinkára is, már a 2019-es forgalmat is nagyjából az egy évvel korábban tapasztaltnak a felére vetette vissza. Az elnök szerint a visszaesés akkor is legalább 40 százalékos, ha azzal is számolunk, hogy a forgalmazók nagy része – az egy liter 45 fokos pálinkára áfa nélkül is ezer forint fölötti pluszterhet rakó netára készülve – már 2018 végén feltöltötte a készleteit. Az idei első negyedévben már ígéretesen visszafelé kapaszkodó értékesítést - ami ugyan alatta maradt a 2017-2018 hasonló időszaka forgalmi adatainak - pedig a vendéglátás hónapokra való leállása nullázta le sok főzde esetében.

A szektor továbbra is küzd az adómentes pálinkaforradalom hatásaival, ugyanis hiába a magánfőzésre vonatkozó szabályozás, miszerint adójegy ellenében lehet magáncélra főzni, illetve bérfőzdében főzetni, ha a megvásárolt adójegyek mennyisége csak harmada annak, amennyi az országban működő főzőberendezések számából következne.

Az idén az időjárás sem volt kegyes a kereskedelmi főzdékhez,

mivel eleve a szokottnál kevesebb gyümölcs termett, aminek ráadásul egekbe szökött az ára. A cseresznyét és a barackot a fagy tizedelte meg, a meggyet az esőzés tette tönkre éréskor, szilvából a szokott mennyiség felét várják, de az almatermés is átlag alatti lesz. Az elnök szerint talán csak a körte az, amelyik a pálinkafőzők szempontjából is elfogadható mennyiségben és áron érhető el a piacon. A főzdék mindenesetre dolgoznak, de egy normál évtől messze elmaradó mértékben állítanak elő pálinkát. Azt is lehetetlen megbecsülni, hogy az idei forgalom egyáltalán eléri-e a 2019-est. Sok függ ugyanis a további korlátozásoktól és a karácsonyi forgalomtól.

Az pedig teljesen megjósolhatatlan, hogy az uniós szinten kivívott pálinkafőzési szabadság hogyan hat majd a kereskedelmi főzdékre. Az uniós irányelv szerint a gyümölcspárlatfőzés háztartásonként évente 50 literig adómentes lesz, akár otthon, akár bérfőzdében állítják elő az italt, igaz, ezt nem lehet majd értékesíteni. A részletszabályok kidolgozása még folyik, az adómentességet biztosító előírások pedig 2022. január 1-jén léphetnek életbe. A hazai betartásuk azonban kérdéses, mert eddig sem sikerült az adójegyes szabályozás ellenére sem elejét venni a házipálinka nagy tételben való értékesítésének.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!