Nyitókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Lassan újulnak meg a hazai szőlőültetvények

Infostart
2020. június 10. 19:55
Idén a termőterület 2,5 százalékának korszerűsítésére pályáztak a gazdák. A piaci problémák az új ültetvények létesítését is visszavetik, 2020-ban az egyébként sem magas éves kvóta alig negyedére jött támogatási kérelem.

Az idén 1536 hektár borszőlőültetvény korszerűsítésére adtak be pályázatot a gazdák, ami mindössze a hazai ültetvényterület 2,5 százaléka - írta a a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) adatai alapján a Magyar Nemzet. A HNT statisztikái egyébként összesen 65 396 hektárnyi ültetvényterületet tartanak nyilván, amiből mindössze 59 374 hektár számít termő ültetvénynek, a fennmaradó hányad a termőre fordulásra váró új telepítés. Ezzel szemben a KSH 2018-ban 71,5 ezer hektár szőlő művelési ágú területet tartott nyilván.

Maga a szerkezetátalakítási támogatás azt célozza, hogy akár fajtaváltással, akár az ültetvények áttelepítésével, vagy a termesztéstechnológiai módszereik javításával versenyképesebbek és hatékonyabbak legyenek a termelők.

A programban 2020–2023 között összesen 16 milliárd forint áll rendelkezésre,

ebben a ciklusban újdonság, hogy a költségek 40-75 százalékára lehet támogatást kérni.

Ahogyan az is, hogy most az az idős, de magas terméspotenciállal bíró ültetvények megújítását is támogatják, amire egyébként a legnagyobb igény a tokaji, az egri, a szekszárdi és a villányi borvidékről érkezett.

Az Agrárminisztérium a tervek szerint szeptemberben újra megnyitja a szerkezetátalakítási pályázatot.

Az új telepítés még ennyire sem népszerű: a más európai országokkal összevetve meglehetősen kicsinek számító termelésbe vonható új területre szóló 654 hektáros éves kvótára mindössze 158,5 hektárnyi engedélyezési kérelem érkezett. Az új borszőlő-telepítésre vonatkozó engedélyezési szabályozás értelmében évente az előző évhez képest egy százalékkal nőhet a szőlőültetvények területe az országban, az új engedélyeket pedig április 1-je és 30-a között adhatják be a termelők. A Vidékfejlesztési Programban az új telepítés támogatására augusztus végéig lehet pályázni.