Nyitókép: Pixabay

A méhészek egyik szeme sír, a másik pedig nevet

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2020. május 10. 18:52
A koronavírus-helyzetben több probléma mellett pozitívumok is érték a méhészeket – mondta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az InfoRádiónak. Bross Péter megjegyezte, csak a korlátozások első hetében voltak komoly nehézségeik.

Miután nagyon sok méhész, különösen a nagyvárosokban, közvetlenül piacokon értékesítette korábban a termékét, azok közül viszont sok bezárásra ítéltetett a koronavírus-járvány miatt, így ők nem juthattak az utóbbi időben árbevételhez – hívta fel a figyelmet az InfoRádiónak az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Hasonló a helyzet azok esetében, akik a munkahelyekre hordták be a mézet eladásra, hiszen azok is bezártak, tette hozzá Boross Péter.

Ugyanakkor azokon a piacokon, amelyek továbbra is működhettek, valamint a háztól való értékesítés során – különösen a járvány kezdetén – nagyon meglendült a méz iránti kereslet.

„Karácsonyi csúcsidőszakot idéző egy-két hetünk volt” – fogalmazott a szakember. Emellett az exportpiacon is felfutó kereslet alakult ki a magyar méz iránt, annál is inkább, mivel a harmadik országból érkező importmézek ellátása akadozott.

Köszönhetően annak, hogy a vírus Kínából indult ki, számos mézfeldolgozó elveszítette a bizalmát az onnan érkező termék iránt, és főleg kelet-európai mézeket kezdett el felhasználni

– magyarázta.

Bross Péter arra is kitért, hogy a termelők milyen évre számítanak. „Felemásan indult a méhészeti szezon 2020-ban, ugyanis az enyhe tél után remek állapotban teleltek ki a méhcsaládjaink. Hosszú idő után el lehetett mondani, hogy a téli veszteség nagyon alacsony volt, és jó erőben voltak a méheink – fogalmazott az egyesületi elnök. – Viszont

jött a katasztrófa március utolsó napjaiban és április első heteiben,

amikor több éjszaka is nagyon kemény fagyok voltak az országban. Öreg méhészek sem emlékeznek ekkora veszteségre, de még azt sem tudni, hogy a másodvirágzás fog-e nektárt adni, hogy tudnak-e majd akácmézet pergetni – tette hozzá. – A repce virágzása most ér véget, amelynek az aszály, és a hűvösebb, szelesebb napok miatt nagyon gyenge lett a termése. A 4-5 ezer tonnás repcetermés helyett ennek fele teremhet idén Magyarországon.”

A szakember elmondta azt is, hogy a szervezet hogyan segítette az egészségügyi dolgozókat: „Úgy gondoltuk, méheink védelme helyett most az egészségügy első frontvonalában dolgozók egészségének védelmét célozzuk meg, ennek értelmében

2 tonna mézet, 4 ezer üvegben adományoztunk a László kórháznak, a Korányi intézetnek, valamint az Országos Mentőszolgálatnak.”

A méhészeti egyesület elnöke a szektor szereplői számára nyújtott támogatásokról is beszélt. „A magyar méhészek számára a félig uniós, félig hazai forrásból finanszírozott nemzeti program az egyik legfontosabb közvetett támogatási forma, itt rendben zajlanak a támogatások. A kormány módosította az erre vonatkozó rendeletet a vírusra való tekintettel, és miután nehézkesebben, lassabban megy minden, a beadási határidőket számos jogcím esetén kitolták. Az úgynevezett 1000 forintos méhcsaládonként megporzási támogatásoknál, miután a keret kimerült, a kormány azt is feltöltötte, és egy agrárrendelettel módosította, hogy mindenki megkaphassa.”

Bross Péter hozzátette: a koronavírus miatt csak a korlátozások első hetében voltak nehézségeik, a fuvardíjak érezhetően emelkedtek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A méhészeti piac kilátásai
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást