Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Kétmilliárd forintnyi utalvány vár beváltásra

Infostart
2020. február 6. 13:39
Az összeg nagy részét megspórolhatja az állam, írja az Azénpénzem.hu.

Március 31-ig lehetséges a még fel nem használt rezsiutalványok beváltása – hívta fel a figyelmet szerdán a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár. Fónagy János arról is tájékoztatott, hogy az utalványok 91,4 százalékát, 20 és fél milliárd forint értékben már beváltották. A szeptembertől januárig tartó időszakban az utalványok 45,7 százalékát áramra, 54,3 százalékát gázra fordították a nyugdíjasok. Megfigyelhető az is, hogy az utalványokkal az őszi hónapokban jellemzően az áramszámlát, míg a téli hónapokban a gázszámlát egyenlítették ki a jogosultak – fűzte hozzá.

Ennek alapján az Azénpénzem.hu számítása szerint kétmilliárd forint értékű rezsiutalvány még beváltásra vár. A portál megjegyzi, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly augusztusban jelentette be: hogy kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig. A háromszor háromezer forintos utalvány március 31-ig lesz felhasználható, a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle – tette hozzá Gulyás Gergely.

Vagyis a korábbi felhasználási kört korlátozottabbá tették, ami a portál tapasztalatai szerint problémákat okozott a kisnyugdíjasoknak, a tanyán élőknek, és általában mindenkinek, aki nem gázzal fűt. Ezért sokan akadtak, akik értékesítették utalványukat, mások rokonoknak adták át, a nem rászorultak közül pedig sokan jótékonyságra fordították az utalványt – írja az Azénpénzem.hu, hozzátéve, hogy gyaníthatóan így is sokan akadnak, aki veszni hagyták a pénzt.