Orbán Viktor kijelentését a december végi kormányhatározattal együtt érdemes értékelni, amiben nemcsak egy szigorú miniszterelnöki szemöldökösszevonás volt, hogy a kórházak ne halmozzanak föl több adósságot, különben irgum-burgum, hanem egy részleges konszolidáció, és főként egy több mint harmincmilliárdos összeg arra vonatkozóan, hogy olyan intézkedéseket finanszírozzanak belőle, amik megakadályozzák a későbbi adósságnövekedést – hívta föl a figyelmet Kincses Gyula.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint abban az esetben akadályozható meg az adósság, ha lesznek az egészségügyben olyan változások, amelyek egyrészt a finanszírozást a valóshoz és a szükségeshez közelítik majd, magyarán a reális áron finanszírozzák meg az ellátásokat, másfelől megszüntetik a felesleges kapacitásokat, észszerűbb lesz a szerkezet. Megfogalmazása szerint, ha ez a kettő megvalósul, és ráadásul megerősödik a járóbetegellátás, azaz nem kerülnek betegek feleslegesen, vagy nem feltétlen indokoltsággal kórházba, akkor lehet az intézmények adósságát megállítani, önmagában politikai nyilatkozatokkal nem.
Kincses Gyula egyetértett, hogy történtek kezdeti lépések annak az irányába, hogy a magyar kormányfő üzenete megvalósuljon, és megszűnjön az eladósodottság problémája. A lépések jó irányúak, azonban nem elég nagyok, tett hozzá, vagyis
önmagában az említett 30 milliárdos keretösszeggel nem szüntethető meg.
Kiemelte továbbá, ha pedig a kormányhatározat azon része, amelyik a díjtételeknek a felülvizsgálatát írja elő, az csak a belső arány helyreállítását jelenti, nem pedig a valós értéken való megfinanszírozást, akkor azzal csak a hiány reállokalizációja, tehát áthelyezése fog bekövetkezni, nem pedig a megszűnése.
A díjtételek felülvizsgálata alapvetően a belső arányoknak a helyreállítását jelenti, ugyanis a különféle műtéteknek az értékét meglehetősen rég határozták meg, azóta azonban nagyon sokat változott az orvostechnika, új eljárások jelentek meg, és ahol sokat javult az innováció, ott nőtt a ráfizetés – magyarázta az orvoskamara elnöke, hozzátéve: hogy ettől még az ár mástól függ, míg a TVK, vagyis a teljesítményvolumen korlát pedig megint egy harmadik történet, ami az egyes intézmények által ellátható eseteket szabja meg, nem pedig, hogy azokat milyen áron finanszírozzák.
Nem is véletlen – folytatta –, hogy azokat a kórházak adósodtak el, akik nem tudták továbbküldeni a betegeket. Ahol nagy sürgősség van, nagy traumatológia, a súlyos eseteket esetleg továbbküldték a kisebb kórházakból, hogy „oldjátok meg”, de ahonnan nincs továbbküldeni, ott el kell látni.
A kórházi kiadások nagyobbik része ugyanakkor az úgynevezett fix költség,
magyarul a munkabér ugyanannyi, ha TVK fölött van a beteg, vagy ha alatta, ahogyan a főtés és világítás is ugyanannyi, így gazdaságilag nem arányos a többletteher a korlát fölött, ha ez jól van beállítva.
Kincses Gyula szerint, ha a megfelelő pénzt is beleteszik, akár idén is megoldható a kórházak adósságproblémája, azonban fontos az újabb és újabb eszközök, korrekciók, hiszen egyre több a beteg, egyre több betegséggel, és egy elöregedő társadalomban egyre bonyolultabb kezelését kell elvégezni, amitől végeredményében folyton drágulni fog az egészségügy, ami végül persze valakin „csattan”, legtöbb esetben a kórházakon.