Nyitókép: Pexels

A szuperállampapír a legkeresettebb termékké vált a piacon

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2019. augusztus 1. 10:55
Már több mint 1400 milliárd forintot jegyeztek az új lakossági állampapírból, a Magyar Állampapír Pluszból (MÁP+) – mondta az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

Az első nyolc hétben az Államadósság Kezelő Központ több mint 1400 milliárd forint értékben adott el Magyar Állampapír Plusz kötvényeket, ezzel az új konstrukció a legkeresettebb lakossági állampapírtermékké vált a piacon – emelte ki Horváth Dániel, az MNB főosztályvezetője.

Az értékesítés lefutásában egy "orr nehéz" mintázat figyelhető meg, magyarázta a szakember, tehát

az első héten több mint 500 milliárd forintot adtak el,

ami nagyrészt a lakosságnak a kiváló magatartásához volt köthető, miután május folyamán már egyre kevésbé újított meg lejáró állampapírokat, illetve bizonyos típusú korábbi papíroktól meg is vált, tette hozzá.

Az elmúlt hetekben ez a nagyon erős tendencia mérséklődött, és az utóbbi két hétben már "csak" százmilliárd forint alatti értékesítésről lehet beszélni, ami továbbra is jelentős mértékűnek tekinthető, jegyezte meg Horváth Dániel.

Fele-fele

A jegybanknál azt tapasztalták, árulta el kérdésre a főosztályvezető, hogy kezdetben – a lakosság kivárása miatt – az értékesítések kétharmada a meglévő állampapír-megtakarítások átcsoportosításával és újrafelhasználásával történt, ezt követően azonban megfordult az arány, és az elmúlt hetekben már kétharmados volt az állam számára új forrás aránya a vásárlások között. Így jött ki összességében, hogy eddig nagyjából fele-fele arányban volt a régi és az új forrás, tette hozzá.

Horváth Dániel az új forrásokra kitérve megjegyezte, a teljes vásárolt összeg mögött több mint 10 százalékban állt befektetési alapokból történő tőkekivonás, emellett 10 százalék fölötti volt az aránya a bankbetétből való vásárlásnak, és 10 százalék körülre becsülik a készpénzes vásárlások arányára.

A jövő

A szakember kiemelte, hogy az értékesítés nagyon korai fázisában tart. Az 5 éves, megújult lakossági állampapírstratégia első nyolc hete telt el, vagyis egy maratoni futáshoz hasonítva az első kilométeren vannak túl, fogalmazott.

Ilyenkor érdemes gyorselemzést végezni, ugyanakkor

végkövetkeztetést nem igazán lehet levonni

– húzta alá –, de az biztos, hogy egy új, igen vonzó konstrukció megjelenésekor az induló időszakban még számottevő a meglévő eszközök átcsoportosításából származó vásárlás, ugyanakkor előre tekintve arra számítanak, hogy folytatódik az a trend, hogy az állam számára új források, azon belül is a teljesen új, friss megtakarítások szerepe növekedni fog, mondta az MNB főosztályvezetője. Fontos szerepe lehet ebben majd az értékesítési csatornák további fejlesztése.

Összességében az ősszel beérkező makroadatok kapcsán lesz tisztább képük a Magyar Állampapír Plusz gazdasági hatásairól, ekkor jönnek be olyan GDP fogyasztási-megtakarítási kiskereskedelmi adatok, amelyek alapján már pontosabb következtetéseket is tehetnek, ismertette a nemzeti bank munkatársa.

A lakossági állampapírállomány mértéke mára egyébként megközelítette a 7000 milliárd forintot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A MÁP+ a legkeresettebb lakossági állampapír termékké vált a piacon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást