Nyitókép: CLEMENS BILAN

Soros György bevásárolta magát a Teslába

Infostart
2018. május 16. 11:19
A milliárdos egy, az általa alapított és elnökölt befektetési cégen keresztül az év első három hónapjában annyi Tesla Inc.-kötvényt vásárolt, hogy Elon Musk gyárának egyik kiemelkedő támogatójává vált.

Soros György márciusig 35 millió dollár értékben vásárolt átváltható kötvényeket, amelyek jövő márciusban járnak le - írta a Reuters. Elon Musknak ez a pénz a legjobbkor jön, ugyanis egyre növekszik a befektetői nyomás azért, hogy legyen végre úrrá a Tesla autógyártási nehézségein.

A közelmúltban Musk saját kezébe vette a gyártósorok optimalizációját, és ennek jegyében be is költözött a gyárba.

Az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla Inc. a piaci várakozásoknál alacsonyabb, de így is története legnagyobb negyedéves veszteségét jelentette május elején az idei első negyedévről.

Az átváltható kötvények olyan hibrid eszközök, amelyek a határidő lejártával vagy pénzre (kamattal együtt) vagy részvénycsomagra válthatók. Ez valamivel biztonságosabb megoldást jelent, mint a közvetlen részvény vásárlás.