Durva lépésre készül Budapest - félhetnek az autósok

Infostart
2018. március 1. 11:46
Budapest is tervbe vette a dízelautók kitiltását - nyilatkozta a főpolgármester.

Ki kell adni egy előzetes jelzést hamarosan Budapesten is, hogy gondolják meg az emberek a dízelautók vásárlását, mert nemsokára itt is terítékre kerül a kérdés – válaszolta Tarlós István főpolgármester az Index arra vonatkozó kérdésére, hogy mikor lép a magyar főváros Róma, Stuttgart és Düsseldorf nyomába. Ezekben a városokban hamarosan teljesen kitiltják a dízelautókat a belvárosból.

Tarlós közölte, hogy a lépés középtávon elképzelhető és indokolt Budapesten is. Arra a kérdésre, mit ért középtávon, a főpolgármester azt mondta: nem nagyon hiszem, hogy 5 éven belül ez generálisan megoldható. Egy biztos, itt is bekövetkezik.

Magyarországon a jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a dízelkocsik kitiltását, mások az autósok anyagi körülményei és más a gépkocsipark állapota is, tette hozzá.

Mi is tervbe vettük a kitiltást, de csak bizonyos türelmi idővel és nem egyik-napról a másikra.

– közölte. Hozzátette, hogy erre rá kell készülni, fel kell készíteni a lakosságot, vállalkozókat, jogszabályokat kell alkotni, és kommunikálni a terveket. Nemcsak az autósokat érinti a szabályozás, hanem sok buszt és teherautót is.

Tarlós végül leszögezte: az első lépéseket a szmogriadó-rendelet módosításánál már megtették. A jogszabálynak két év múlva lép hatályba az a része, ami szerint szmogriadó idején bizonyos dízelek nem használhatók.